Elrendelte a bíróság Zuschlag János harminc napos előzetes letartóztatását. A Bács-Kiskun Megyei Ügyészség a szocialista politikust különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalással gyanúsítja. Zuschlagot tegnap délelőtt szállították át a kecskeméti rendőrségi fogdából Szegedre, a gyanúsítottat két rendőr bilincsben és vezetőszíjon kísérte a tárgyalóterembe. Az ügyben a Kecskeméti Városi Bíróság még februárban elfogultságot jelentett be, s az ítélőtábla a Szegedi Városi Bíróságot jelölte ki eljáró hatóságként. A meghallgatás után a gyanúsított újságíróknak azt mondta, "Nincs Zuschlag-ügy, nem követtem el bűncselekményt".