Az MSZP arra számít, hogy megvalósulhat az ötpárti megállapodás a köztisztasági intézkedésekről - jelentette be a párt Országos Választmányának elnöke. A nagyobbik kormánypárt felkészült a tárgyalások eredménytelenségére is, ebben az esetben - Gyurcsány Ferenc pártelnök korábbi bejelentésének megfelelően - az érdemi lépéseket népszavazás kezdeményezésével kényszerítenék ki.