A médiahatóság eljárását kezdeményezi a Magyar Televízió (MTV) Nap-kelte című műsorának szombati adása miatt Szalai Annamária, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) Fidesz által delegált tagja - olvasható a beadványban. Indokolása szerint a kifogásolt interjúban Gerő András történész a köztársasági elnök tavaly októberi magatartását minősítő szavaival foglalkozott, s noha ennek során a nyilatkozó "egy sor vitatható kijelentést is tett, a műsorvezető csak a beszélgetés első részében kísérelte meg az elhangzottakat kiegyensúlyozni és az eltérő nézeteket, adott esetben a vendége véleményének ellentmondó tényeket megemlíteni".