Csütörtökön a köztársasági elnök is részt vesz a legfőbb közjogi méltóságok egyeztetésén, amelyet a kormányfő hívott össze a szombati melegfelvonuláson történt atrocitások miatt. Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője az InfoRádióban elmondta: Sólyom László úgy véli, még a megbeszélés előtt tisztázni kell a célokat, ezért erről előzetesen is tárgyalnak a miniszterelnökkel.