Akár a demokratikus pártok felé is nyithat a Fidesz a szélsőjobboldal parlamenti szerephez jutását követően – írta Kis János filozófus a HVG-ben. Az SZDSZ egykori elnöke úgy vélte, egy esetleges Fidesz-kormányzás sikerének „a Jobbik lesz a legfőbb akadálya”, ezért a Fidesz kényszerbe kerülhet, hiszen ha „azt teszi kormányon, amit ellenzékben ígért, akkor a költségvetési hiány rövidesen újból kezelhetetlenné válik”, ugyanakkor ha belevágna a régóta szükséges reformokba, akkor a Jobbik ugyanazt „a retorikát fordítaná ellene, melyet ő használt az MSZP kormányával szemben: népnyúzással, az ország tudatos tönkretételével, a Valutaalap és a külföldi nagytőke előtti hajbókolással vádolná meg”. Ennek pedig a Fidesz komoly népszerűségvesztése lenne az eredménye.