Bevezeti a kétpilléres egészségbiztosítás rendszerét a kormány, noha ettől a 2008-as népszavazás után a Gyurcsány-kormány visszalépett. A változásról októberben beszélt a miniszterelnök, de akkor kevesen figyeltek fel erre, a Ház pedig már meg is szavazta a javaslatot. Egészségügyi közgazdászok azt mondják: titokban, bejelentés nélkül illesztették be az erről szóló passzust a törvény szövegébe. Szerintük egyébként a magánbiztosítós rendszer bevezetésével ötvenmilliárd forint tűnik el az egészségkasszából és jóval kevesebb orvos vállal majd munkát állami intézményeknél.