Rubik-kocka EB!

2010. október 1. 9:24, Habostorta

A hétvégén Budapesten tartják a "bűvös kocka" Európa-bajnokságát Péntektől vasárnapig tart a Rubik-kocka Európa-bajnokság a Klauzál Házban Budapesten. A versenyzők 21 számban méretik össze magukat, pénteken lesznek a selejtezők, másnap a középdöntők és döntők, vasárnap pedig a döntők - mondta Kovács János, a Rubik Stúdió ügyvezetője. Újdonság a Mozaik Building versenyszám, viszont még mindig a hagyományos 3x3-as kocka kirakása viszi a prímet - tette hozzá. Ez utóbbi számban 280 versenyző is részt vesz, akiknek teljesítménye között csupán pár tizedmásodpercnyi eltérés van. A bajnokságra közel 300-an jelentkeztek 28 országból, Magyarországról 50-en regisztráltak.       Rubik Ernő szerint bűvös kockája töretlen népszerűségének titka, hogy sok titka van. A Kossuth-díjas játéktervező korábban Pécsett, a matematika és a művészetek összefüggéseivel foglalkozó Bridges Világkonferencián elmondta: a kocka sikerének talán a legfontosabb kulcsa, hogy használatakor nem számít a nyelv, az életkor, a képzettség vagy a játékos neme. Hozzátette, hogy az 1975-ben feltalált játék ma a legjobban a fiatal fiúk körében terjed, akiknek bizonyos csoportjai a rivalizálás egyfajta eszközeként használják azt. "Az pedig, hogy milyen gyorsan lehet kirakni, azon is múlik, ki mennyi kombinációt ismer. Ezeket tanulni rendkívül idő- és energiaigényes elfoglaltság, de amikor már tudjuk, akkor az eredmény tovább fokozható. Így lehetséges, hogy a legjobbak hét másodperc alatt megoldják" - jegyezte meg. Rubik kocka világbajnokságot már két ízben rendezték Budapesten, 2007-ben és 1982-ben. Ha kíváncsi vagy arra, hogy minimálisan hány lépésből lehet kirakni a Rubik-kockát, KATT IDE! (Forrás: mti)

Tovább a teljes cikkre...

Keresés