Magyar Attila neje nem tudja fizetni a számlákat

2010. november 17. 7:30, Habostorta

Pénz nélkül maradt Magyar Attila faképnél hagyott felesége Ha a színész - korábbi ígéretével ellentétben - napokon belül nem költözik haza, komoly anyagi válság fenyegeti a festőnőt. Nagy rumlit hagyott maga után Magyar Attila, amikor Gregor Bernadett miatt felrúgta a házasságát. Noha a színész azt állította, hogy őszintén bevallotta érzéseit feleségének, a házaspár ismerősei szerint valójában semmit nem beszélt meg Mónikával. Egyszerűen kilépett az ajtón és ezzel együtt a közös életükből. Az asszony szomorúságával és befizetetlen csekkek garmadával maradt egyedül a budaörsi házban."Nem akarom kiteregetni az életünket, de még nem tudom, hogy ezután mi lesz velem. Semmit sem tisztáztunk Atival, így azt sem tudom, hogy az anyagi dolgokat hogy oldom meg. A tanári fizetésemből biztosan nem fogom tudni egyedül fenntartani ezt a házat.       Még nagyon képlékeny minden, az is lehet, hogy tényleg visszajön, de ha nem, akkor lassan eltelik egy hónap és jönnek az újabb fizetési kötelezettségek. Remélem, nemsokára cseng a telefon és azt mondja, hogy meggondolta magát. A napokban beszéltünk, de csak azért hívott fel, hogy ne nyilatkozzak senkinek" - panaszolta az asszony, aki a történtek ellenére továbbra is fülig szerelmes a férjébe. "Én még mindig bízom benne, hogy hazajön. Azt sem hiszem el igazából, hogy azzal a színésznővel van együtt. Nekem azt mondta, hogy ebből semmi sem igaz. És én neki hiszek, mert szeretem..."   (Forrás: Bors)

Tovább a teljes cikkre...

Keresés