Koporsóban látja magát Damu Roland nője

2010. november 24. 8:06, Habostorta

A megvert lány egy közösségi portálon számolt be a félelméről A színész volt jegyese édesanyját is megfenyegette. Palácsik Timi tegnap délután az egyik közösségi portálon ezt írta: "hamarabb kerülök a koporsóba, mint ahogy azt bárki is gondolná". A lány ugyan nem tette hozzá, de aligha kérdéses, hogy egykori szerelme, Damu Roland bosszújától retteg, miután a férfit az ő feljelentése nyomán vitték be a rendőrök nemi erőszak gyanújával. Vidéken élő szülei biztonságban akarják tudni lányukat. "Szeretnénk, ha Timi minél előbb hazajönne" - nyilatkozta a Borsnak a közelmúltban az apa, Palácsik Zoltán. Pedig a szülők is félnek a színésztől. "Damu Timi édesanyját is életveszélyesen megfenyegette. Magából kikelve kiabálta: "Ki foglak nyiratni!" - mondta a család közeli ismerőse.       Damu és Tímea október elejéig lakott a kiskunlacházi Petykó major istállóból kialakított szobájában. A Halászkert a környék egyetlen vendéglátóhelye. Törzsvendégei közé tartozott Damu és Timi is. Az erőszakos ember hírében álló színészt a vendégek maguk közül valónak tartják. "Timi és Roland szinte az egész napját itt töltötte. Megdöbbentünk, amikor megtudtuk, mi történt" - mondta a bulvárlapnak Novák Péter, a Halászkert üzemeltetője. "Itt mindenki szereti Rolandot, szórakoztató, segítőkész embernek ismerjük, de tény, ha iszik, akkor nem önmaga. Sokszor érdeklődött S. Gyula vállalkozótól, hogy milyen a börtönélet. Most megtapasztalja" - számolt be a férfi. A vendéglői társaság gyakran volt szemtanúja a pár eldurvuló vitáinak."Többször láttuk, hogy összeszólalkoznak. Timit sem kellett félteni, volt, hogy ő kezdte verni Rolandot, egyszer még autókulcsot is szúrt a nyakába. Se veled, se nélküled kapcsolatban éltek" - mesélte az egyik törzsvendég. "Rolandnak az volt a problémája, hogy Pesten nem becsülték meg. Tulajdonképpen mi voltunk a családja" - tette hozzá.   (Forrás: Bors)

Tovább a teljes cikkre...

Keresés