Damu beismerte a pofozkodást, de...

2010. december 4. 11:24, Habostorta

...állítja, hogy a lány provokálta a balhét, nem is akárhogy! A Jóban rosszban egykori színésze ugyan elismerte, hogy eljárt a keze, amikor exmenyasszonya utoljára meglátogatta őt, ám azt mondja, mindez nem ok nélkül történt. Íme az elmúlt napok Damu-krónikája - az új Várnagy Előddel együtt! Csupán azután volt az ominózus verekedés, hogy Tímea a legérzékenyebb pontján rúgta meg Damu Rolandot, és egy pálinkásüveggel kalimpált felé - állítja a nevében jócskán meghurcolt színész. Damu azt is tudni véli, miért tette mindezt a dührohamot kapott lány: így állt bosszút rajta, amiért a színész továbblépett, és már mást szeret. A Blikknek nyilatkozva elmondta: volt kedvese nem azért látogatta meg, hogy elvigye a holmijait, hiszen azok nem is voltak a lakásban. "A Kleopátra-házba egy nappal korábban költöztem, még a saját holmijaim sem voltak mind ott. És ha már itt tartunk: valaki, aki vonakodva tesz eleget az én meghívásomnak, vajon hozna ajándékba egy üveg pálinkát?" - tette fel a költői kérdést.       Mint ismeretes, Damut másfél hete jelentette fel volt párja azzal, hogy megverte és megerőszakolta őt. A színész ezután előzetes letartóztatásba került, majd 12 nap után szabadon bocsátották. Damu a bulvárlapnak azt is elárulta, hogy Tímea ittas volt, amikor nála járt. "Szó szót követett, majd minden átmenet nélkül tökön rúgott. Amikor lerogytam, a kezében lévő pálinkásüveggel az arcom felé ütött. Ezután kapott egy pofont." A színész szerint ennyi történt, nem több. Illetve még valami. A pofon után a lány megbotlott magas sarkú csizmájában és hanyatt vágódott. Tímea ugyanakkor azt állította, hogy Damu westerncsizmával hátba rúgta, ezért esett el. "Ebből egy szó sem igaz. Számomra az is rejtély, hogy miután Tímea ország-világ előtt megvádolt nemi erőszakkal, majd megtudta, hogy letartóztattak, miért hívogatott az akkor már a rendőröknél lévő mobiltelefonomon?" Damu erősen bízik benne, hogy tisztázódik a neve, de rosszul viseli, hogy több munkaadója még azelőtt visszavonta a megbízásait, mielőtt kiderült volna, hogy elkövetett-e bűncselekményt vagy sem. Sorra szűntek meg a munkái A Jóban rosszban sorozat egyik fő karaktere, Várnagy Előd megformálása után szinkron és színházi munkáktól is elesett Damu Roland. A színész a botrány hatására nem adhatja tovább a hangját az NCIS című amerikai krimisorozatnak. "Eredetileg nem így terveztük, de változik az NCIS szinkronstábja. DiNozzo szerepét Schmied Zoltán fogja átvenni" - jelentette be a TV2, noha az egyik főszereplő magyar hangja a sorozat indulása óta Damu volt. A Madách Színház művészei által létrehozott Pódium Színházban sem számítanak többet a munkájára, ahol a Leszállás Párizsban című darabban szerepelt Mérai Katalin (a Barátok közt Illés Júliája) oldalán.       "Egy néhány hét múlva esedékes előadásunk helyszínén jelezték, hogy nem örülnének annak, ha Damu Rolandot a szereplők között látnák. Már a mostani eset előtt is rossz volt a híre, és nem tett jót a színházunknak, hogy a nevével próbáltuk eladni az előadásokat. A színpadi munkájáról csak jót tudok mondani, nem úgy az emberi dolgairól. Nem számítunk többet rá" - nyilatkozta a Borsnak Bednai Natália produkciós igazgató. Hasonlóan vélekednek a Kalocsai Színházban is."A napokban határozunk arról, hogy szerepeltetjük-e a Komámasszony, hol a stukker? című darabban" - mondta Szabó Árpád direktor - a végeredmény sejthető. Damu Roland csak röviden kommentálta az új híreket."Nem baj... Éppen mikrofon előtt ülök, hadd dolgozzak!" - zárta rövidre a telefonbeszélgetést, így azt már nem sikerült a bulvárlapnak megtudnia, milyen szerepet szinkronizál. Megvan az új Várnagy Előd Damu Roland megkapta a helyettesét, eldőlt, ki viszi tovább a TV2 szappanoperájában a rosszfiú szerepét. Az új Várnagy Előd januártól a színházi berkekben jól ismert Szikszai Rémusz lesz, aki már el is kezdett forgatni a csatorna sikersorozatának stábjával.       "A színházi munka után a Jóban rosszban egy teljesen új kihívás lesz, de állok elébe! A sorozatot nem szoktam nézni, hiszen amikor adásba kerül, én általában színpadon állok. Anyósomtól azonban nagyjából képben vagyok a történettel, már felkészített Várnagy Előd szerepére" - árulta el nevetve a színész, hozzátéve, hogy a szövegtanulás valószínűleg éjszakai program lesz számára. Damu Roland tehát jövő év elejéig látható a rosszfiú szerepében, a vele felvett jelenetek mind adásba kerülnek. (Forrás: Blikk, Bors)

Tovább a teljes cikkre...

Keresés