Friderikusz: Szíj Melindát kezelni kell!

2010. december 6. 11:24, Habostorta

Szíj Melinda kiakasztotta a Megasztár zsűrijét Bosszantja saját tehetetlenségük a tehetségkutató show zsűritagjait, mert hiába mondják el szakmai véleményüket a produkciókról, csupán annyit tehetnek, hogy egy versenyzőt mentenek meg a két legkevesebb szavazatot kapó közül. Márpedig nem Szíj Melinda az, akinek továbbjutása hétről hétre veszélybe kerül, holott az 5 döntős óta egyértelműen az ő teljesítménye a leggyengébb. Társai előadásai magasan felülmúlják őt, és ezt a zsűritagok többsége is szóvá teszi - mindhiába. Melinda továbbra is biztos léptekkel menetel fordulóról fordulóra. Bármilyen teljesítményt nyújt, bárhogyan nem találja meg a dal zenei ritmusát, a közönség tengernyi szavazattal honorálja éneklését, elengedve füle mellett a megazsűri szakmai érveit. Szinte csak Friderikusz Sándor dicséri őszinte lelkesedéssel a Megasztár 5 esetlen díváját, bár hozzáteszi: véleménye szerint orvosi segítségre van szüksége a középkorú asszonynak. Friderikusz pszichoanalízisre vinné Szíj Melindát, akinek szemmel látható problémái vannak önmagával, és ezen csak egy szakember tud segíteni, aki kielemzi a győri származású versenyző lelki betegségeit és zavarait, majd kezeli őt. A kétgyermekes énekesnő a verseny alatt többször kikelt már magából, ám a legutóbbi adásban sikerült megkoronáznia eddigi kirohanásait. Bocsánatot kért mindenkitől az érdemtelenül elért sikerekért, és azért, hogy annak ellenére jutott tovább az élen, hogy a zsűri őt tartja a leggyengébb láncszemnek.       "Melinda! Hétfőn találkozunk, elviszem magát egy pszichoanalízisre!" - mondta Friderikusz az énekesnőnek péntek este, miután kifakadt az eredménhirdetésnél. A magyar Susan Boyle-ként emlegetett énekesnő azonban nem kér a lélekbúvárokból. "Nem kell nekem semmilyen orvos, jól vagyok! Miért kéne?!" Melindáról már a műsor elején kiderült, hogy nem viseli jól a kritikát, kiborul tőle, kisebbségi komplexussal küszködik, labilis idegállapota miatt pedig erős hangulatingadozásai vannak. Október közepén egy internetes közösségi portálon könyörgött a rajongóknak, hogy ne juttassák tovább ("kérek mindenkit, hogy hagyjanak veszíteni"), pár nappal később azonban, mintha mi sem történt volna, több fórumon is azt nyilatkozta, hogy nyerni akar. Társai is úgy látják: Melinda labilis. "Olyan érzelmi kirohanásai vannak, hogy sokszor már követni is alig tudjuk. Szerintünk is jót tenne neki egy pszichológus vagy valamiféle segítség" - mondta az egyik (neve elhallgatását kérő) megasztáros. "Nem csak a zsűri, a közönség is hallotta, hogy Melinda ismét gyengén teljesített. Meg is fagyott a levegő a stúdióban, amikor kiderült, hogy a szavazók szerint mégis ő a legjobb. Ráadásul nem könnyű vele. Érthetetlen a hozzáállása, egyáltalán nem csapatjátékos, és nem alkalmas rá, hogy elbírja a rá váró nagy hajtást, ha ő nyerné meg a versenyt" - mondta mindezt már egy stábtag. (Forrás: Blikk, Bors)

Tovább a teljes cikkre...

Keresés