Balesetet okozott Udvaros Dorottya

2012. március 11. 9:21, Habostorta

Egy család autójának ment neki a színésznő A baleset a Margit körút, Bem József utca és Horvát utca kereszteződésében történt délután egy óra körül. Azt egyelőre nem tudni, melyik fél volt a hibás, ám az ütközés ereje akkora volt, hogy Udvaros Honda típusú gépkocsijában mindkét légzsák kinyílt. A másik, Skoda típusú autót egy finn úr vezette, aki feleségével és lányával utazott. A baleset után nyakukat, fejüket fájlalták, mentő szállította el a hölgyet és lányát, a férfi – aki családjával Pest megyében működtet egy lovasturisztikai komplexumot – egy ideig még a helyszínen maradt. Később telefonon elértük a feleségét. "Elnézést, muszáj bemennem röntgenre" - mondta az asszony, majd bontotta a vonalat.         Férje nem értette, hogy miért jelentek meg a helyszínen a fotósok és a tévések, ahogy mondta, nem tudta, hogy egy híres színésznővel ütközött. Nem ismerte Udvaros Dorottyát, aki a legkevésbé sem örült a nyilvánosságnak. "Itt vagyok vérző orral. Felháborító, ahogy dolgoznak, el sem tudják képzelni, milyen kárt okoznak ezzel" – mondta felháborodottan, láthatóan zaklatott lelkiállapotban a sajtó jelenlévő munkatársainak a színésznő, akinek autóját elszállították. Később őt magát is. A rendőrök beültették az autójukba, s bevitték a kerületi kapitányságra.A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője, Horváth Katalin Fanni a Borsnak tegnap délután csak a baleset tényét ismerte el. Kérdésünkre azt viszont nem tagadta, hogy a balesetet okozó személyt a helyszínen megszondáztatták a rendőrkollégák, de hozzátette: ez minden esetben így történik.         "A balesetben három fő könnyebben megsérült. Egyiküket a mentősök a helyszínen ellátták, két főt kórházba szállítottak. A baleset körülményeit a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztálya vizsgálja" – tájékoztatott a szóvivő. A Bors rendőrségi szakértője a szabályokról általánosságban elmondta, hogy egy baleset helyszínéről ok nélkül senkit nem visznek el. Ha a balesetet okozó személy ugyanis elismeri, hogy az ő hibájából, figyelmetlenségéből történt az ütközés, s a szonda sem színeződött el, akkor nincs szükség arra, hogy a rendőrök vigyék el a helyszínről. Amennyiben a szonda elszíneződik, akkor vér- és vizeletvételre viszik a sofőrt. (Forrás: Bors)

Tovább a teljes cikkre...

Keresés