Rendőrségi ügy lesz Gyurcsány szakdolgozatából

2012. május 1. 9:09, Habostorta

A volt miniszterelnök "mocskos játéknak" minősítette azt... ...hogy a Hír Tv riportfilmje szerint főiskolai szakdolgozatának minden pontja megegyezik volt sógorának diplomamunkájával. Lopás miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz Gyurcsány Ferenc, amiért eltűnt 1984-ben írt szakdolgozata a Pécsi Tudományegyetemről (PTE). A volt miniszterelnök szerint ellenfelei el akarják távolítani a politikából, ezért vádolják plágiummal. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke hétfői Facebook-bejegyzésében "mocskos játéknak" minősítette, hogy a Hír Tv riportfilmje szerint főiskolai szakdolgozatának minden pontja megegyezik azzal, ami egykori sógorának azonos című, de négy évvel korábban írt értekezésében olvasható. A csatorna ezt a Gyurcsány-dolgozat bírálatára alapozva közölte.A politikus a közösségi oldalon az ügyet azzal hozta összefüggésbe, hogy ellenfelei szerinte csaknem tíz éve el akarják távolítani a politikából, pontosabban "politikailag meg akarják ölni". "Eddig nem sikerült, most sem fog sikerülni. Igazam van, és meg fogok érte harcolni" - fogalmazott. Szakdolgozatának eltűnésével kapcsolatban azt a kérdést tette fel, lehetséges-e, hogy "vádlói" így akarják megnehezíteni, ellehetetleníteni, hogy megvédje magát. Szerinte erre az ügyészségnek kell választ adni, ezért lopás miatt feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen. A Hír TV Célpont című műsorában pénteken az hangzott el, hogy négy évvel Gyurcsány Ferenc előtt majdani sógora, Rozs Szabolcs a volt miniszterelnökével megegyező - A Balaton-felvidék szőlészete és borászata - címen adott le szakdolgozatot a pécsi tanárképző főiskolán. Ezt a férfi, a politikus első feleségének bátyja is megerősítette, hozzátéve: nem tudott arról, hogy Gyurcsány később ugyanezt a témát választotta.A korábbi kormányfő a Hír Tv kérdésére azt mondta: valószínű, hogy olvasta Rozs Szabolcs dolgozatát és merített is belőle. Később ezt azzal egészítette ki, ha így volt, szeretné hinni, hogy a forrást tisztességesen megjelölte.       A Hír Tv vasárnap este újabb riportfilmet szentelt az ügynek, ebben már azt állítva: a bírálat alapján rekonstruált 35 oldalas Gyurcsány-dolgozat minden ponton egyezik volt sógoráéval. A televízió szerint a feltárt egyezések jelentősen erősítik a plágiumgyanút. Mint elhangzott, több olyan, a bírálatban jelzett hibát is találtak, amelyek - még az oldalszámozás alapján is - megegyeznek a Rozs Szabolcs munkájában fellelhető hiányosságokkal. A Pécsi Újság hírportál korábban Geresdi Istvánra, a PTE Természettudományi Karának dékánjára hivatkozva arról írt, hogy nem találják Gyurcsány Ferenc 1984-ben írt szakdolgozatát. A dékán azt mondta: az abban az évben végzett technika és biológia szakos tanárok szakdolgozatai megvannak az intézeti könyvtárakban, Gyurcsányé azonban hiányzik közülük. Hozzátette: a szakdolgozat a katalógus szerint 1984-ben minden bizonnyal bekerült a biológia tanszékre, vagyis létezett, de ma már nincs meg, azt azonban, hogy mikor tűnt el, nem lehet megállapítani. A Pécsi Újság azután, hogy Schmitt Pál a plágiumügye miatt lemondott a köztársasági elnöki tisztségről, egy kommentelőre hivatkozva azt írta: egyes híresztelések szerint a nyolcvanas években Pécsett a KISZ vezető tisztségviselőjeként tevékenykedő Gyurcsány Ferenc úgy kapott főiskolai diplomát, hogy nem adott be szakdolgozatot.A volt kormányfő erre reagálva a Facebookon nyilvánosságra hozta a főiskolai és az egyetemi leckekönyvéről készült felvételeket. Ezekből az derült ki, hogy a tanárképző főiskolán jó minősítést kapott szakdolgozatára. Gyurcsány Ferenc 1990-ben a közgázon A gazdasági társaságok és a tőzsde működése címmel adott le disszertációt; diplomájának minősítése jó, a dolgozatra elégséges és közepes értékelést kapott. Ez utóbbit a PTE április 11-i közlése szerint 1996-ban leselejtezték.A tájékoztatás szerint a volt kormányfő diplomamunkáinak címe, az azokra adott bírálat és érdemjegy, valamint a nyilvántartási szám megtalálható az érintett karok tanulmányi irataiban, a szakdolgozatok viszont már nem lelhetőek fel az egyetemen. Gyurcsány Ferenc április közepén azt közölte, hogy bár kereste őket, de sem a főiskolai, sem az egyetemi szakdolgozatát nem találta meg. Hozzátette, az egyetem közleményeivel megdőlt az a vád, hogy nem készített diplomamunkát. (Forrás: MTI)

Tovább a teljes cikkre...

Keresés