Csepelről Londonba - de futva!

2012. május 8. 10:21, Habostorta

Nem üldözték, mégis futott 210 kilométert 5 nap alatt Varga Norman nem mindennapi teljesítményre szánta el magát: 50 nap alatt akar elfutni Csepelről Londonba. A 2100 km-es túra főpróbájaként bevállalt egy ötnapos Budapest-Békéscsaba távot. A Nemzeti Ifjúságvédő és Tehetségkutató Egyesület elnöke naponta egy teljes maratoni távot (azaz 42 km-t) lefutva jutott el a tiszántúli megyeszékhelyre. A Fighters Run elnevezésű extrém túlélő- és akadályversenyre időzítette érkezését, ahol kitörő lelkesedéssel fogadták az egykori ketrecharcost. Remélhetőleg hasonló fogadtatásban lesz része július végén is, amikor megérkezik a brit fővárosba a XXX. nyári olimpiai játékok megnyitó ünnepségére.       Norman a Londonra melegítő futóedzését a budapesti Kossuth térről, a Parlament elől indította, az első 14 kilométeren a Tabu Tv stábja is elkísérte. Mint mondta, célja nem csak az, hogy a londoni táv főpróbáját megtartsa, hanem az embereket is sportra, egészséges életmódra szeretné buzdítani. "Fontos célja ennek a kampánynak, hogy minél több embert megmozgassunk, és rövidebb-hosszabb távokra csatlakozzanak ehhez a futáshoz. Nagyon inspirál, hogy egy kicsit "bele tudok mosolyogni" ebbe a nagy erőfeszítésbe. Az ötödik-hatodik-hetedik kilométernél már elkezd az ember küszködni, mert a szervezet próbálja utólérni magát, de ilyenkor, amikor látok egy-egy mosolygós arcot, szurkolókat, integetőket, az kikapcsol. Ekkor nem figyelek arra, hogy légszomjam van, nem figyelek arra, hogy kezd fájni a térdem, a lábam..." - mesélte a sportoló. Varga Normannal évekkel ezelőtt egyébként súlyos baleset történt: egy dulakodás hevében a sínekre került, és bal karját levágta a villamos. A sokkból arra ébredt, hogy vérző testét a földön húzták társai.Szerencséje volt, mert az orvosok teljes egészében meg tudták menteni sérült karját. Azóta igazi vasember vált belőle. (Forrás: Tabu Tv) Nézd meg a videót!

Tovább a teljes cikkre...

Keresés