BL döntő: Bayern vagy Chelsea?

2012. május 19. 8:51, Habostorta

Milliárdos prémium a győzteseknek: a Bayern ötödször vagy a Chelsea először? Mindkét oldalon lesznek komoly hiányzók, a hazaiaktól Holger Badstuber, David Alaba és Luiz Gustavo, míg a londoniaktól John Terry, Branislav Ivanovic, Ramires és Raul Meireles nem állhat csapata rendelkezésére. A 20:45 órakor kezdődő finálé a portugál Pedro Proenca sípjelére kezdődik. Szombat este Münchenben vívja a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjét a Bayern München és Chelsea. Az ötödik sikerére hajtó Bayern München, illetve az első trófeájáért küzdő Chelsea is szezonja megmentéséért küzdhet majd szombaton a labdarúgó Bajnokok Ligája 2011/12-es szezonjának fináléjában, amit a német csapat hazai pályán, a müncheni Allianz Arénában vív majd meg. A sorozat történetében először fordul elő, hogy saját pályáján játszhat döntőt egy csapat, a BL elődjének számító BEK-ben pedig utoljára 1984-ben volt ilyenre példa, akkor az AS Roma a Stadio Olimpicióban büntetők után vereséget szenvedett az FC Liverpooltól. Eddig csupán két csapatnak adatott meg, hogy saját stadionjában emelhette magasba a legrangosabb klubsorozat kupáját: 1957-ben a Real Madrid, 1965-ben pedig az Internazionale tudott hazai pályáján győzni. A BL-ben (és annak elődjében) eddig öt alkalommal rendeztek német-angol döntőt, és a mérleg egyértelmű angol fölényt mutat, ugyanis a szigetországiak ezek közül négyet megnyertek. Ugyanakkor az egyetlen német siker is a bajorok nevéhez fűződik (1975-ben a Leeds United legyőzésével lettek Európa legjobbjai). A Chelsea 2008-ban játszotta eddigi egyetlen BL-döntőjét, amit a Manchester Uniteddel szemben büntetőket követően veszített el. A Bayern az 1999-es barcelonai dráma után két évvel a Valencia ellen kárpótolta magát, legutóbbi BL-fináléját azonban elbukta 2010-ben az Internazionale ellen.       Tízmillió font a győzelemért A döntő mindkét résztvevője viszontagságos szezon után készülhet az évad utolsó mérkőzésére: a Chelsea az idény előtt nagy reményekkel szerződtette vezetőedzőnek az FC Portóval Európa Ligát és bajnokságot nyerő André Villas-Boast, ám a gárda rendkívül gyengén teljesített, így a vezetők márciusban megváltak a portugál szakvezetőtől és addigi segítőjét, a klub korábbi játékosát, az olasz Roberto di Matteót ültették a kispadra. A korábbi középpályás új impulzusokat hozott a csapatba, és irányításával a gárda megnyerte az FA Kupát, ráadásul a címvédő FC Barcelonát búcsúztatva jutott be a döntőbe. Ugyanakkor a bajnokságban a londoniak ezt követően sem szerepeltek jól, és csupán a hatodik helyen végeztek, így csak akkor indulhatnak jövőre is a BL-ben, ha megnyerik a döntőt. "Most csak egy dolog számít, az, hogy a klub történetében először elhódítsuk ezt a kupát" - nyilatkozta Di Matteo. "Ez egy egyszeri lehetőség, egyedül a sok eltiltott miatt fájhat kicsit a fejünk." A Chelsea tulajdonosa, Roman Abramovics vonzó ajánlatot tett: kijelentette, ha megnyeri a csapata a BL-t, akkor tízmillió font (több mint 3,7 milliárd forint) jutalmat ad. Bajnoki győzelemz helyett BL-döntő A Bayernnél Jupp Heynckes tavalyi kinevezésekor az első számú cél az volt, hogy a gárda újra bajnoki címet szerezzen, ez azonban nem jött össze, ugyanis a Borussia Dortmund kimagaslott a Bundesliga mezőnyéből, ráadásul a Német Kupa-döntőjében is elkalapálta a Bayernt, amelynek szezonja csak egy BL-győzelemmel lenne pozitívnak nevezhető. "Elbúcsúztattuk az angol és a spanyol bajnokot is, az egész sorozatban domináltunk" - mondta Christian Nerlinger, a Bayern sportigazgatója. "Minden erről a döntőről szól." Jupp Heynckes a negyedik olyan szakember lehet, aki két különböző klubbal is megnyeri a legrangosabb európai kupát. Heynckes 1998-ban a Real Madriddal győzött. (Forrás: MTI, Telesport)

Tovább a teljes cikkre...

Keresés