Egy Malek-mentorált búcsúzott elsőként az X-Faktortól

2012. október 14. 10:00, Habostorta

Még szinte fel sem ocsúdhattak a versenyzők... ...Fehér Zolinak a Geszti csapatból egyből mikrofont kellett ragadnia, és színpadra állnia párbajdalával. Ellenfele Malek Miklós mentoráltja, Kvaka Andrea lett, aki végül alulmaradt a küzdelemben. Az élő show-ba került 12 énekes számára szombat este eljött életük versenyének kezdete, amelyből azonban hétről-hétre a nézők szavazatai alapján távoznia kell valakinek. A műsor egyik változását a még több szavazat szerzésére építették: a show végén azonnal újraindítják a voksokat, így a versenyben maradókra egész héten, éjjel-nappal szavazhat a nagyérdemű.       Az élő show-t szokás szerint a 12 döntős közös produkciója kezdte. Majd megjelent az ölelős-karolós háziasszony, Ördög Nóra is fekete miniben és - szokásához híven - hatalmas fülbevalókban. A mentorok (Geszti Péter - fiúk, Keresztes Ildikó - 28 év felettiek, Malek Miklós - lányok, és Nagy Feró - csapatok) bevonulás után elsőként Feró csapata, a P.J.Z. lépett színpadra, a fiúk a Black Eyed Peas slágerét adták elő. Geszti szerint ilyen itt még nem volt, az X-Faktor egy új műfajjal lett gazdagabb általuk.       Utánuk a tiszta lelkű és hangú Kvaka Andrea érkezett a Guns N' Roses dalával. Feró szerint fantasztikus volt a produkciója, Keresztes örült, hogy a leányzó le tudott koszosodni a dalhoz, Gesztit is felvillanyozta, hogy a végére megérkezett a sárkány is az angyal mellé, Malek szerint pedig "lánya" igazi rockistennő.       Fehér Zoltán lírai, érzelmes oldalát mutatta meg George Michael és Elton John közös dalával. Keresztes szerint nem véletlenül van itt, csak el kéne hinnie végre, hogy valóban összejött neki. Feró örült, hogy levetkőzte végre kishitűségét, amivel mentora, Geszti Péter is egyet értett. Fehér Zoli a dal után el is érzékenyült, amikor köszöntötte kislányát a színpadról.       Keresztes Ildikó Stone-ja két gyönyörű táncoslány kíséretében lépett színpadra, akiktől az egész dal alatt nem akart szabadulni, bár a lányok is folyton magukhoz cincálták. Maleknak szimpatikus volt, hogy otthonosan mozog a színpadon, de azért még várja az X-et. Gesztinek nagy kérdés Stone, szerinte nyugdíjas volt a produkció, Feró és Keresztes ezzel rögtön vitatkozni kezdett.       Egy másik Malek-lány, Antal Timi Whitney Houston dalával azt akarta bizonyítani, nemcsak a hangja, a szíve is a helyén van. Keresztes szerint kétségtelen, hogy ő itt az egyik legjobb énekes, Feró pedig úgy gondolja, iszonyat veszélyes egy ilyen kicsi csaj egy ekkora hanggal, és bár nem a saját mentoráltjáról van szó, miatta szereti a 2012-es X-Faktort.       Feró következő csapatára, a Like-ra Geszti nyomott egy like-ot, de szerinte Szulita és Petra vitte csak a show-t. Vali kapott egy kis kritikát. Malek szerint jó volt a hangulata, hangilag azonban nem volt minden rendben a produkcióval. Feró szépnek hallotta és látta őket.       Zámbó Krisztián a Backstreet Boys dalával érkezett az X-Faktor színpadára. Malek szerint hamiskás volt a hangja, Feró pedig Keresztest hibáztatta a dalválasztás miatt. Geszti szerint túl sok terhet vesz magára Krisztián a megfelelni akarással.       Feró véleménye szerint az X-Faktor történetében előforduló legérdekesebb formáció a Spirit. Geszti a legcukibb csapat címet nekik adta, mert szerinte az a legnagyobb előnyük, hogy édesek. Ferónak azonban ez volt az este legjobb produkciója.       A rongylábú Oláh Gergő következett Bruno Mars slágerével. Feró csak szuperlatívuszokban tudott róla beszélni. Keresztes irigyelte Gesztit, hogy az ő csapatába tartozik a fiatal fiú. Malek tiszteli Gergőt, Geszti pedig egy dologra hívta fel a figyelmet: Malek Miklós felállva tapsolt.       "Valaki megőrül érte, valaki megőrül tőle." Így konferálta fel Csobot Adélt mentora, Malek Miklós. Geszti állítja, olyan csajt, akin ennyi minden mozog egyszerre, még nem látott, szerinte nagyon egyben volt az előadása. Keresztes hálát adott, hogy a leányzó nem normális, és azt ajánlja neki, tegyen magasról a fanyalgókra.       Geszti Péter mentoráltja, Szabó Dávid igyekezett kitárni lelki szárnyait utolsó előtti fellépőként Enrique Iglesias szívbemarkoló dalával. Keresztes nem tudott rosszat mondani róla, Feró irigykedve nézett Gesztire, hogy az ő csapatát erősíti a fiú, Malek szerint mindent elmondtak a többiek.       Utolsó fellépőként Lass Bea lépett a színpadra Lady Gaga slágerével. Feró bevallotta, ő egy titkos rajongója, és külön örült, hogy most nem sírva látta. Keresztest megdicsérte a dalválasztás miatt, hisz köztudott, Gagának is "csúszik a kuplungja". Geszti szerint néha ijesztő volt a produkció, mint Bea maga. Egy komplett musicalt látott, szerinte merész, ahogy előadta, de jó.       Miután a 12 döntős egyenként előadta dalát, az X-Faktor 2 győztese, Kocsis Tibor lépett színpadra, Forgószél című vadiúj számát Malek Miklós írta az énekesnek. Az összesítés előtt színpadra vonult az összes versenyző és mentoraik. A két párbajozó Fehér Zoli és Kvaka Andrea lett. A párbajdalok után Kvaka Andrea távozására Geszti Péter és Nagy Feró szavazott, végül Keresztes Ildikó döntött, aki ugyancsak Andreát jelölte meg kiesőnek, így az első élő show-tól Malek Miklós versenyzője búcsúzott. (Forrás: RTL Klub)

Tovább a teljes cikkre...

Keresés