Bódiék nagyon várják Ewet-et

2013. augusztus 31. 9:15, Habostorta

Nagyon várják a kislányt A pár mindig is szeretett volna egy kislányt két fiuk mellé, ám mivel ez nem következett be, úgy döntöttek, örökbe fogadnak egy gyermeket.   Magyarországon koruk miatt nem fogadhatnak örökbe, ezért külföldi intézetekkel vették fel a kapcsolatot. Végül Srí Lankán találtak rá arra a gyönyörű kislányra, aki egy árvaházban él és csak arra vágyik, hogy két szerető ember befogadja őt a családjába.   Bár maga az örökbefogadási procedúra rendkívül bonyolult és hosszadalmas, a pár egy percre sem rendült meg elhatározásában. Úgy tűnik, megérte várni, mert már csak az anya beleegyezése szükséges ahhoz, hogy a gyermek Bódiékhoz kerülhessen.           Ewet félárva és a cunami óta él árvaházban. Édesanyja a szökőár miatt vesztette el mindenét, azóta pedig nyomorban él. Az énekesektől pénzt és egy házat kér cserébe, hogy Bódiék elhozhassák kislányát.   Margó azért nem egyezik ebbe bele, mert később nem tudná megmondani gyermekének, hogy tulajdonképpen megvették őt anyjától. Amíg az anya be nem látja, lánya jobb sorban élne Magyarországon, csomagokkal segíti a gyermeket.     (Forrás: Kiskegyed)

Tovább a teljes cikkre...

Keresés