Az első vallomás

2014. február 8. 9:09, Habostorta

Szávay Ágit megváltoztatta a szerelem Nemrég láttak napvilágotazok a hírek, melyek arról szóltak, hogy Szávay Ági és Várkonyi Attila, azaz DjDominique egy pár.   A 25 éves egykoriteniszező és a 49 éves lemezlovas akkor még nem akart beszélni kapcsolatukról,most azonban már boldogan meséltek a Blikknek kapcsolatukról.   Ági külsője feltűnően megváltozottaz elmúlt időben. A ma már üzletasszonyként dolgozó teniszező lefogyott,világosabbra festette és levágatta haját, sőt szemüveget visel kontaktlencsehelyett.   Minden bizonnyal az újszerelem az, ami miatt így átalakult a szőkeség külsője.   Mikor először mutatkoztaknyilvánosan, már nyíltan beszéltek kapcsolatukról.             „Néhány hónapja, amikorelőször összefutottunk, még nem gondoltuk, hogy ez lesz belőle, de a másodiktalálkozás óta elmondhatjuk, szerelmesek vagyunk.” – mesélte Szávay.   „A jótékonykodás hozottminket össze és biztosak vagyunk benne, hogy nem volt véletlen, hogy egymásrataláltunk. Azóta már négy hónap telt el, csak úgy repül az idő és egyreközelebb kerülünk a másikhoz. Mindketten úgy érezzük, hogy még sokáig boldogokleszünk.” – folytatta lelkendezve a sportoló, aki sok-sok közös álmotszövöget szerelmével.   „Ahol tudunk, segítünk ésaz külön öröm mindkettőnknek, ha a magánéletünk mellett a feladatainkat isössze tudjuk kötni.” – tette hozzá Várkonyi, aki nem régi EgyesültÁllamokbeli kiruccanásukról is mesélt.   „Ági húga kapottösztöndíjat és segítettünk neki kiköltözni. Igyekeztünk kikapcsolódni is, örültem,hogy megmutatta a helyeket, ahol az élete nagy részét töltötte.Megtapasztaltam, a csillogás mellett megmaradt ugyanannak a soltvadkerti,szerény lánynak, aki volt, s én ezt nagyon szeretem benne.”     Forrás: Blikk

Tovább a teljes cikkre...

Keresés