Szerenádot adott

2014. február 20. 9:42, Habostorta

Berki Krisztián meglepte kedvesét Egy Gáspár Laci koncerttel lepte meg Berki Krisztián gyermeke anyját,Pamelát. Persze a felek nem békültek ki, mert Krisztián nem szállt ki akocsijából az eső miatt.   Kiderült, hogy a volt Fradis nem is a békülés miatt szervezte meg arögtönzött koncertet.   „Összefutottam Lacival, és egyszer csak beugrott a szerenád ötlete.Imádom Gáspár Lacit és ezt a számot, ezért szerettem volna élőben hallani. Jóapropónak tűnt erre a szerenád ötlete.” – mesélteBerki aki teljesen oda van a volt megasztáros A szeretet él című számáért.   „Nem szálltam ki a kocsiból, mert esett az eső,a volán mögül hallgattam a szerenádot. Pamela ezt zokon vette. De ezmondvacsinált probléma volt, tudta, hogy nem szállok ki.” – folytatta Berki.         Mint kiderült, nem csak Pamela, hanem Caramel is több lelkesedésre számítottBerkitől.   „Nem ez volt az első alkalom, hogy felkértek ilyesmire. Jobban szeretem,ha részt vesznek a meglepetésben, főleg, ha békítő szándékú a zenélés.” – mondta az énekes, aki nem is sejtette, hogy Berki nem abékülés miatt ment Pamelához.   „ Nekem az volt a lényeg, hogy lássam BerkiNatasa Zselykét, mert nagyon hiányzott. Egy napot együtt tölthettem vele,amiért megérte az egész felhajtás.” – mondta az Édes élet sztárja     Forrás: Bors

Tovább a teljes cikkre...

Keresés