Oldal.Info
Munka, család, szerelem
Tóth Gabi őszintén mesélt Mostanában elég sok rossz hír terjeng az énekesnőkörül… Szakítás, szülei válása, édesanyja betegsége mind-mind rányomta abélyegét Gabi elmúlt egy évére. A Kiskegyed most arról kérdezte az énekesnőt,hogyan élte meg ezeket. Mit csinálsz, amikor hazaérsz egy fellépésrőlhajnalban? Pörget az adrenalin, gondolom, nem vagy még álmos… – Szulejmán-mániában szenvedek… Nem szabadnapéldául elkezdenem nézni egy sorozatot, mert teljesen függővé válok. Szóvalbekapcsolom a számítógépet, visszanézem az elmulasztott részeket, megiszom egynagy bögre citromfűteát, veszek egy forró fürdőt, aztán felborulok. De ha nincsnagyon késő a koncert után, akkor van, hogy elmegyek még bulizni a barátokkal,kitáncolom magam. Hajnali egy előtt úgysem indul be az élet a pestiéjszakában. – Nemrégiben tengerparti képet posztoltál. – Végre eljutottam nyaralni! Az elmúlt években nemjött össze, mert végigdolgoztam a nyarakat, de most a magam ura lettem, nemvagyok már elkötelezve semmilyen produkciós iroda felé, a saját embereimmelosztjuk be az időmet, így el tudtam menni két hétre Spanyolországba abarátnőmmel. Imádom a mediterrán kultúrát, és szuper volt, hogy be tudtamcsatlakozni a tengerparti bulikba, mert ismerem a latin táncokat. Itthon semdiszkókba járok, hanem egy kubai salsaklubba. A legjobb kikapcsolódás számomraa tánc. – Fel mernek kérni a fiúk itthon is? – Igen, pláne a külföldiek. – Úgy tudom, az új tetoválásod is a tánccal kapcsolatos. – Így van, Carmen egy spanyol táncosnő, az őportréja került rám a legjobb barátnőm jóvoltából, aki tetoválóművész. Tudom,sokan fanyalognak, kérdezik, hogy miért csúfítom el a szép bőrömet, és hogyfogok majd kinézni nyolcvanéves koromban. Erre én azt szoktam válaszolni, hogynekem a tetoválás önkifejezési mód, és szeretem a korszakaimat a testemenmegörökíteni. Ez nem jelenti azt, hogy tetőtől talpig tetoválások fognakborítani. – Jól bírod a fájdalmat? – Nagyon jól. Sok műtétem, kellemetlen vizsgálatomvolt, mondhatni, megszoktam. A fájdalom elviselése erősebbé tesz. – És a lelki fájdalom? Sírsz, kikiabálod, elbújsz? – Otthon szenvedős, bezárkózós típus vagyok.Ilyenkor adok a drámának, berakom a legszívfájdítóbb zenéket, így még jobbansajnálom magam, aztán megrázom magam, és felállok. Maximálisan megélem a fájdalmakat ésaz örömöket is. Mint a művészek általában. – El szoktad mondani az interjúkban, hogy afoglalkozásod ellenére nagyon hétköznapi lány vagy, nincsenek extra, sőt extrémigényeid, boldog kapcsolatra, családra vágysz leginkább. – Ezígy van. Nő vagyok, szeretem a csillogást, a szép ruhákat, a sminket, de nemmindenem a sztárság, féltve őrizgetem a civil életemet is. Nem változtam meg,nem gondolok magamra ismert emberként, dívaként. Szeretek a középpontban lenni,de nem mindenáron. Azt hiszem, nagyon hamis kép él rólam. Kevesen hiszik el,akik nem ismernek, hogy a hétköznapi életben más vagyok, mint amikor aszínpadon állok, vagy kamerák előtt. Akkor is magamat adom, de azért mégiscsakegy showműsorbéli szerepről van szó. A hétköznapokban sokkal visszafogottabbvagyok! – Olvastam, hogy édesanyád beteg volt, műtötték,te ápoltad. – Igen, nehézidőszakon mentek át a szüleim, harminckét év után elváltak. Hivatalosan még nemmondták ki a válást, de nem élnek együtt négy vagy öt hónapja. Anyukám nálamlakott egy ideig, ezalatt volt két műtétje, az egyik egy sérvműtét, ami már nemvárhatott. Amikor végre túl volt rajta, rosszul lépett, és háromfelé tört aporc a térdében, operálni kellett. Mellette álltam, amiben tudtam, segítettem. – Nem volt könnyű évetek… – Igen, kezdődöttjanuárban az én szakításommal, aztán a többi nehézséggel folytatódott sajnos.Nem volt egyszerű, de azért vannak a feladatok, hogy megoldjuk azokat. Hiszekabban, hogy mindenki annyit kap, amennyit elbír. – Gondolod, hogy édesanyádék válásábanközrejátszott az, hogy az elmúlt években nagyon megváltozott a családotok élete? – Inkább úgyfogalmaznék, hogy segített nekik. Már régóta voltak gondjaik. Adott egy vidékipár, egy kisvárosban szakmát tanulnak, fiatalon összekerülnek, az ottaninormáknak megfelelően összeházasodnak, beköltöznek egy panellakásba, anyukámtizenkilenc évesen gyereket szül. Tisztelik, szeretik egymást, de érzik, hogyvalami nem stimmel köztük. Amikor Budapestre kerültünk, nekik is kinyílt a világ,tisztázták, hogy jobb, ha külön utakon folytatják. – Neked sem lehetett könnyű feldolgozni a szüleidválását. – Nem volt az, detiszteletben tartom a döntésüket, próbáltam mindig szeretettel mellettük állni.Szerencsére nagyon jóban vannak, most is apu segített anyunak a költözésben.Kezdenek egyenesbe jönni mind a ketten, büszke vagyok rájuk, nagyon erősek minda ketten. Nem tudom, mi a nehezebb, gyerekfejjel átélni a szüleid válását, vagyfelnőttként. Egyik sem egyszerű, maradjunk annyiban. – Egy ilyen válás neked felkiáltójel? – Nagyontanulságos. Eddig hittem a tündérmesékben, az első látásra fellobbanószerelemben. Most már tudom, hogy ki kell tudni látni a rózsaszín ködből, ésmeg kell gondolni, kit választ az ember. – Képes lehet erre egy magadfajta szenvedélyes nő? – Nem tudom, mertmost nem vagyok ilyen helyzetben. Mindenesetre a körülöttem lévők sorsát látvanyilvánvalóvá vált számomra, hogy olykor apróságok, amelyek kezdetben fel semtűnnek, később válóokok lehetnek. – A nyáron meglobogtatták a nevedet IstenesBencéével. –Nagyon kedvelem Bencét, vannak közös barátaink, nyáron elmentünk együttbulizni, valaki látott minket, egyből elterjesztette, hogy együtt járunk. Deszó sincs erről. – Milyen férfi tudna téged boldoggá tenni? – Nem biztos, hogymagyar srác való mellém, ezt sokan mondták már. Egy tüzes, szenvedélyes,latinos férfi inkább, aki fel meri vállalni az érzéseit. Aki férfinak érzimagát mellettem, nem zavarja, hogy képernyőn vagyok, nem érzi magát ettőlkevesebbnek. A másik típus, akit el tudnék képzelni magam mellé: egy nyugodt,erős pasi, aki tudja kezelni a heves vérmérsékletemet, nem akad ki, ha a padlón– vagy a plafonon – vagyok valamitől. Nem vagyok bonyolult természet egyébként.Engem kenyérre lehet kenni, nagyon tudok szeretni, hűséges, odaadó, bújós,szeretetéhes lány vagyok. Forrás: Kiskegyed