Figyelmes férfi kell

2015. június 1. 11:39, Habostorta

Nyári Dia épphogy facér lett, már meg is fogalmazta, milyen pasi mellett érezné jól magát ABarátok közt színésznője, Nyári Dia és az x-faktoros Tóth Marci pár heteszakított, s bár egyikük sem beszél a különválás konkrét okairól, a színésznőszavaiból sok minden kiderül. Dia egy figyelmes férfira vágyik. Többmint egy évet voltak együtt Marcival, ez elég hosszú idő. Hogyan éli meg a sza­kítást? Változó,és leginkább attól függ, hogyan váltam el az illetőtől. Előfordult, hogy afiúval még a szakítás után is tartottam a kapcsolatot. Számomra megnyugtatóbbúgy az elengedés, ha nem veszítem el azonnal, csak úgy hozta az élet, hogy márnem vagyunk szerelmesek, de ettől függetlenül mint emberre, még számíthatok rá.Marcival nehezebb volt a helyzet, mert nem igazán jól váltunk el, és ezért azén kérésemre megszakítottunk minden kapcsolatot. Gyakorlatilag nem tudom, mivan vele, és ő sem tud rólam. Így nehezebb volt, főleg az első hét, de egyrejobb és jobb lett. Most azt látom, hogy ennek is van értelme, mert ígykönnyebben elengedi az ember a másikat, könnyebb túllépni egy kapcsolaton. Létezhetegy szakítás után barátság férfi és nő között? AMarci előtti párommal, a nagy tiniszerelmemmel, akivel öt évig voltam együtt, amai napig nagyon jó viszonyban vagyok. Ismerem a mostani kedvesét is, nagyonszimpatikus lány. Szóval a válaszom igen, létezhet barátság, de inkább csakakkor, ha a pár sok időt volt együtt és jó viszonyban váltak el, mondjuk azért,mert elmúlt a szerelem, nem például egy félrelépés miatt. Ehhez perszemegfelelő érzelmi intelligencia is szükséges, le kell győzni a saját egónkat,sértettségünket, főleg annak a félnek, amelyiknek el kell fogadnia a döntést. A szavaiból úgy érzem, hogy a Marcival való kapcsolatából önlépett ki. Jól gondo­lom? Mennyire nehéz meghozni egy ilyen döntést? Jelenesetben inkább rajtam múlt a szakítás, mint Marcin, ő talán még nem mondtavolna ki. De lehet, hogy ha most őt kérdezné, ő épp az ellenkezőjét mondaná.Rémesen nehezen hozok meg ilyen nagy horderejű döntést, még az apró tárgyakhozis erősen kötődöm. Például már most rettegek attól, hogy mi lesz velem, hameghal a kutyám, pedig még nagyon fiatal. Annyira meg tudok szeretniélőlényeket, de még akár tárgyakat is, ezért nagyon sokszor átgondolom, mielőttváltoztatok. Nem az első vagy a második probléma után szoktam azt mondani, hogylegyen vége, hanem amikor már hónapok óta nem vagyok boldog. Sokat és erősenküzdök azért, hogy helyrehozzam a dolgokat valakivel. Mennyiidőnek kell eltelnie ahhoz, hogy újra nyitott legyen egy kapcsolatra? Ezis változó, attól is függ, hogy mennyire volt heves a kapcsolat lezárása, éspersze attól is, hogy mit hoz az élet, milyen új férfival találkozik az ember.Biztosan létezik olyan srác, aki miatt én is azt mondanám, hogy nemzárkózom el, de azt gondolom, egészségesebb, ha hagyunk magunknak néhány hónapota szakítás után, így az új kapcsolatba nem visszük magunkkal az előző érzéseit.Hacsak nem talál ránk egy óriási szerelem… Milyen férfiban tudna ideális társra találni? Bármég csak 21 éves vagyok, a korábbiakkal ellentétben most már nagyon vonzanak aférfias férfiak. Kinőttem már a „tinisrác” kategóriát, sokkal jobban vonz, és anői ösztönöket is az ébreszti fel, ha látom az illetőben a családfőt, ahajlandóságot a gondoskodásra. Vagy ha például azt tapasztalom, hogy mindenproblémát meg tud oldani, és nem nekem kell. Aférfias férfi kategóriába egy idősebb úr is beleférhet? Általábannem szoktak tetszeni a nálam, mondjuk húsz évvel idősebb férfiak, nem tekintekrájuk partnerként, de valószínűnek tartom, hogy a következő párom idősebb lesználam. Az élet dönti el, hogy mennyi az a korkülönbség, amit az adotthelyzetben elfogadhatónak tartok. Mivel lehet levenni a lábáról? Egyértelműenazzal, ha nem nekem kell vezetnem, hanem valaki határozott és céltudatos,ezeket a tulajdonságokat igazán szeretem egy férfiban. Külsőre eddig nagyonkülönböző férfiakkal voltam, de amit nagyon szeretek: ha valaki magas és szélesvállú. Én is magas vagyok, és jó, ha a férfi mellett fel tudok venni egymagassarkút. Mennyire könnyen esik szerelembe? Havalaki megfog, akkor könnyen jön a lila köd. Ilyenkor elsőre mindig megpróbálomeldönteni reálisan, hogy akkor ez most szerelem vagy csak fellángolás. Havalakin azt érzem, hogy tökéletes számomra, akkor hamar szerelembe esem,viszont az is igaz, hogy könnyen belekötök mindenbe. Szokták mondani, hogy akislányok mindig az édesapjukba szerelmesek, és ez rám is igaz. Jó férfimintátláttam apukámtól, számomra ő a tökéletes pasi. Milyen a tökéletes pasi? Apunagyon figyelmes, és láttam, hogyan bánik anyukámmal, és ezért ez nekem isfontos egy kapcsolatban. Viszont ezt nem sokszor tapasztalom a mai világban.Egyre kevesebb olyan férfi van, amilyenek az apukáink. Ez egyrészt a kötelezősorkatonaság eltörlésének következménye, de annak is, hogy a világ átalakult, anők átvették az élet bizonyos területein a vezető szerepet. Ha valaki nem tudjahozni apu szintjét, az rögtön feltűnik. Ha állandóan a hibákat figyeli, akkor nem is tudja magátfelhőtlenül átadni egy kapcsolatnak? De!Annyira szeretek szeretve lenni, és én is annyira szeretek szeretni, hogymegbocsátom az illető apró hibáit. Ha azt látom, hogy tudunk együtt fejlődni,akkor nagyon hálás tudok lenni. Pár mondattal ezelőtt azt mondta, hogy családfenntartótípusú férfit keres. Ez nagyon meglepő egy ilyen fiatal lánytól. Pedigrendkívül családcentrikus vagyok. Ez persze nem azt jelenti, hogy az utcán aztvizslatom, vajon melyik pasi lenne alkalmas a családalapításra, hiszen arra isgondolnom kell, hogy mikor adhatom fel a munkám, illetve fontos az is, hogymeglegyen a férfi iránti bizalom. Lehet, hogy akad olyan ember, akinek egy évismeretség után gyereket szülnék, de alapvetően inkább azt mondom, hogyalaposan meg kell ismernem a férfit, akivel családot alapítok. Éppen ezértindokolt már 21-22 évesen úgy tekinteni a szeretett férfira, hogy talán életemvégéig együtt leszek vele. A szüleim is körülbelül ennyi idősen jöttek össze,és a mai napig együtt vannak. Akkor ezért ennyire családcentrikus? Ahosszú kapcsolatokra vagyok kódolva, nem vagyok híve a futó kalandoknak. Azthiszem az együttélés is könnyű velem, Marcival is jól megvoltunk, amikor együttvoltunk. Mind a ketten tudtunk alkalmazkodni, törekszem is erre, tanulok amásiktól. Konfliktust generálni egyáltalán nem szeretek, már csak azért sem,mert sokat dolgozom, olyan keveset vagyok otthon, hogy azt a kis időt jólszeretném eltölteni. De ha vita van, beleállok, már csak azért is, hogy legyenminél előbb vége. Forrás: Bors

Tovább a teljes cikkre...

Keresés