Oldal.Info
Elvetélt
A szerelmet megtalálta Sophia Loren, boldogságához már csak egy dolog hiányzott: egy gyerek. Ám ez nehezebbnek bizonyult, mint gondolta. A Tegnap,ma, holnap című önéletrajzi regényében kegyetlen őszinteséggel mesél avetélései szörnyű pillanatairól. „Az első milánói éjszakán szörnyű fájdalmat éreztem(...). Nem hívtuk a mentőket, hogy ne vonjuk magunkra a figyelmet, azonbanmialatt lefelé mentem a lifttel, nem sok hiányzott, hogy elájuljak (...). Mégmost is látom magam elterülve az ágyon, körülöttem fehér falak, fölöttemneonfények, a fertőtlenítő szaga keresztüláramlik a bőrömön, és egyenesen aszívembe hatol. Annak az éjszakának a legfájdalmasabb emléke a nővérek megvetőpillantása volt (...). A vetélés után azonnal visszatértem a munkába (...).Szörnyen kimerítő volt. Teljesen üresnek éreztem magam, mintha a világ örökrekihunyt volna. Bármennyire is próbáltam, semmit sem találtam, amiben vigasztlelhettem volna. Carlo mellettem állt, a húgom azonnal odajött Rómából, hogyvelem lehessen, de minden hiába volt, olyan reménytelenül egyedül éreztemmagam, mint azelőtt még soha. Sztáréletem mit sem számított azoknak az újdonsültkismamáknak az örömével szemben, akiket a klinikán pillantottam meg, amintújszülött gyermeküket épp szoptatni készültek (...). Négy évvel később még egy gyermeket elveszítettem,mialatt Omar Shariffel Francesco Rosi Volt egyszer című szép meséjét forgattam.A tapasztalat, mint mindig, segített, ez alkalommal felkészültebb voltam, mégakkor is, ha az effajta gyász fájdalmát sehogy sem tudjuk elkerülni. Egyszerűencsak jobban ismertem a szervezetemet, értelmezni tudtam a jelzéseit (...). Lemondtam a forgatásról, és az ágyba száműztem magam.Nem csináltam semmit. Nem olvastam, nem néztem tévét, a lehető legkevesebbetbeszéltem, hogy ne nyugtalanítsam a gyereket. Még a hasamhoz sem értem hozzá,attól féltem, hogy ez is zavarhatja. De egy hang figyelmeztetett, hogy újramegtörténik a tragédia.(...) A nőgyógyászom, aki a legjobbnak számított a környéken,nem sokat segített (...). Közömbössége ellenére elrohantunk a kórházba, ésamikor odaértünk, épp egy koktélpartira indult (...). Amikor hajnali négyórakor a fájdalom hirtelen megszűnt, tudtam, hogy mindennek vége. (...) Adoktor hat óra körül komótosan megérkezett, és érces hangon ezt mondta: –Asszonyom, ön gyönyörű, minden bizonnyal formás a csípője, de sosem leszgyereke. A szavaitól tehetetlennek, meddőnek és teljesen alkalmatlannak éreztemmagam, minden reményem szertefoszlott." Az első találkozás Carlo Pontival Sophia egész életétmegváltoztatta. „Carlo harminckilenc éves volt, vagyis huszonkét évvel idősebbnálam. A nevét már ismerték, tündöklő pályafutása csúcsán állt.” Eleinte csakmunkakapcsolat volt közöttük, de szépen lassan kialakult a nagy szerelem.„Amikor nem voltam otthon, immár Carlóval töltöttem az időt. Igaz, nős volt, ésóvatosnak kellett lennünk akkor is, ha köztünk még nem volt semmi, és kölcsönösvonzalmunk csak később érett szerelemmé. Akkor azonban már túl késő voltvisszafordulni.” Carlo végül elvált, és a pár végül 1957-ben egy mexikóitávházasság keretében mondta ki a boldogító igent, ám ezt csak 1966-tólismerték el. Forrás: Blikk