Feleségül vette

2016. február 1. 10:02, Habostorta

Kristen  nemrég vallotta be, hogy a lányokhoz vonzódik,azt azonban nem lehetett tudni, hogy a színésznő ennyire  komolyan gondolja kapcsolatát jelenlegi szerelmével, sőt állítólag már a Nagy Nap is megvolt. Nemrég kerültek ki a hírek arról, hogy KristenStewart valójában a lányokat szereti! A színésznőnek ráadásul nem is egyetlen kalandja volt csajokkal,egy időben ugyanis Katy Perry leszbikus asszisztensévelkavart, utána pedig összejött mostani barátnőjével,akivel az első pillanattól kezdve nagyon jól kijönnek. Kristen ésAlicia Cargile pedig a jelek szerint olyan szuperül megvannak, hogy hatalmas lépésre szánták elmagukat.   A napokban ugyanis készült a sztárról egy kép, amin egy vékony, karikagyűrűtvisel az ujján. Egy bennfentespedig azt is elárulta az OK! magazinnak,hogy a szerelmesek még sosem voltak ennyire boldogok és kiegyensúlyozottak, amiannak köszönhető, hogy végre rengeteg időt töltenek együtt.   Azt persze nem lehet tudni, hogy a szupertitkosesküvőt mikor tartották pontosan, azon viszont egyáltalán nemlepődünk meg, hogy Kristen így oldotta meg a dolgot, hiszen 2015-ös eljegyzésüket is alehető legnagyobb titokban intézte.     Forrás: Cosmopolitan

Tovább a teljes cikkre...

Keresés