Fenntartható a hűtlenség?
Fenntartható a hűtlenség? Mi van, ha félrelépünk? A hagyományos felfogás szerint már a legkisebbfélrelépés is gyógyíthatatlan lyukat üt az ép párkapcsolat szövetén, úgy ismondhatnánk, hogy destabilizálja az addig – feltehetően – stabil rendszert. Haa hűtlenség huzamosabb ideig fennáll, akkor végképp felborít mindent, no meglebukás nélkül úgysem lehet megúszni, ha tehát előbb nem, akkor az igazságpillanatában dől össze az egész felépítmény. Az összedőlés azonban egyáltalán nem ilyen szükségszerű. Mint ahogy adestabilizáció sem következik be minden esetben. A hűtlenség, a szeretőzés nemfeltétlen olyasmi, amit csakis átmeneti jelleggel lehet elképzelni, nem olyaninstabil állapot, amilyennek a szakemberek sokszor lefestik. Lehet instabil, éslehet stabil, lehet tarthatatlan, és lehet fenntartható is. Nemrég a már többször beidézett Masters of Sex című sorozatban láttamegy érdekes jelenetet, amelyben az egyik szereplő, történetesen az iráni sahfelesége kifejtett egy elméletet. Kiderült ugyanis róla, hogy nem lehetgyereke, mivel azonban dinasztikus okokból a sahnak kell gyerek, a válásmellett döntött. No, nem mintha ne lehetett volna opció a többnejűség is, de afilmbéli feleség szerint a szerelmi háromszögek olyanok, mint a fordítottpiramis, előbb-utóbb egyik oldalukra dőlnek, és az ő felfogása szerint az a nőnyer ilyenkor, aki gyereket is tud szülni a férfinak. Mivel pedig ő nem akart atökéletesnél kevesebbet (mert a házasságát eddig tökéletesnek gondolta), inkábblemondott az egészről, csak, hogy ne kelljen osztoznia. És ne kelljen átélnie,hogy a férfi majd jobban kötődik az új asszonyhoz a gyerek miatt, mint hozzá,az „igazi” szerelméhez. A jelenetből a csúcsán egyensúlyozó piramis képeragadt meg bennem leginkább. Érzékletes kép, de szerintem egyáltalán nem ígyműködnek a háromszög-kapcsolatok (hogy most bekavarjunk a geometriának). Vagyisnem kell, hogy szükségképpen így működjenek. Az már végképp nem stimmel, hogy agyereket szülő nő szükségképpen mindent visz érzelmileg, még ha ez a köteléknagyon fontos is, ha így volna, soha senki nem hagyná el a családját egy újszerelemért, márpedig ez azért előfordult már a történelemben. És olyan isvolt, aki nem bánta meg. De nézzük a stabilitás és instabilitás kérdését: vajonattól stabil-e egy kapcsolat, ha csak ketten vesznek benne részt? Vagy astabilitás egészen másból fakad? Ha jobban belegondolunk, egy párkapcsolatban soha nemcsak ketten vesznek részt, hiszen minél inkább intézményesített dologról vanszó (lásd házasság), annál több embernek és körülménynek van hatása astabilitásra. Mikor egy házasságot két ember szövetségeként értelmezünk, akkormegfeledkezünk egy csomó mindenről, ami nem azon a két emberen áll vagy bukik.Lehet például anyagi stabilitás a szülőknek köszönhetően, vagy éppenséggel örökérzelmi instabilitás egy mártír anya vagy apa őrültségei miatt. És akkor még agyerekekből fakadó ezerféle hatásról nem is beszéltünk. Nyilván léteznek olyan kapcsolatok, amelyeket szilárdérzelmek kötnek össze, de rengeteg olyan is van (és tán nem tévedek: ez atöbbség), amely vagy sose volt stabil, vagy az évek során vesztette elkikezdhetetlenségét. Még a boldog kapcsolatok se mind egyformák, hát még akevésbé boldogok, vagy kevésbé tökéletesek. Rengeteg esetben épp a kapcsolathiányosságai, instabilitása vezet ahhoz, hogy egyik vagy másik fél, esetlegelőbb-utóbb mind a kettő külső megoldáshoz folyamodik. Vagyis nem állja meg ahelyét az elképzelés, hogy a párkapcsolat ab ovo stabil, és a gonosz szeretődestabilizálja. Azt mondhatjuk, hogy van egyfajta status quo, amelytöbbé-kevésbé működőképes, de ha legalább az egyik fél úgy érzi, hogy ez ahelyzet számára mégsem megfelelő, akkor a status quo működésképessége igazábólillúzió. Most ne menjünk bele abba, hogy meg lehetne-e belülrőlreformálni a rendszert úgy, hogy az mindenki számára működésképes legyen (sőt,mitöbb, kielégítő), erről már sokszor vitatkoztunk: abból kell kiindulnunk,hogy valamelyik szereplő a saját érzelmi/szexuális stabilitásának megőrzéseérdekében bevon egy harmadik (esetleg negyedik, ötödik) partnert. Apárkapcsolat stabilitásához a tagjainak is stabiloknak kell lenniük, de havalaki éppen attól instabil, ami a kapcsolatában zajlik, akkor lehet, hogy egyúj stabilitást egy új partnerrel képes csak elérni. Ha azonban kiderül a hűtlenség, akkor több út iselképzelhető: 1) a hűtlenséget érzelmileg elviselni nem tudó fél borít mindent:ebben az esetben a szeretőzés tényleg nem volt fenntartható, 2) a hűtlen döntúgy, hogy megszakítja a kapcsolatot a szeretőjével (szeretőivel) – persze ezsokszor a megcsalt fél teljes destabilizációjának láttán következik be, éselőfordul, hogy hónapokba telik), 3) kialakul egy olyan stabilitás, amely aszeretőzést is magába foglalja. Immár nem titokban, hanem nyíltan vagyhallgatólagosan. Ebben az utóbbi esetben a szerető a párkapcsolati rendszerrészévé válik, és a „hűtlenség” fenntartható lesz. Nem olyan instabil helyzet,amelyre mindenképp szakítás útján kell gyógymódot keresni, ahogy arra a legtöbbpárterapeuta, akitől cikkeket olvastam, egyedül érvényes megoldásként gondol. De nézzük most a másik oldalról, a szeretői viszonyoldaláról ezt a kérdést: tényleg bukásra van-e ítélve minden olyan kapcsolat,amely egy vagy két hivatalos kapcsolat oldalvizén jön létre? És aki évekigbenne marad egy hasonló kapcsolatban, az csak a saját jövőjét emészti-e fel,ahogy oly sokan gondolják? Vagy éppen ellenkezőleg, ha már végképp úgy tűnik, hogyképtelenek vagyunk egyensúlyba hozni a kapcsolatunkat, nem lehet-e megoldás egyolyan hűtlenséges társkereső, mint a viszony.hu(ahelyett, hogy bedobnánk a törölközőt, vagy csak várnánk arra, hogy véletlenülelénk toppan az ideális Harmadik)? Senkit nem fog meglepni, hogy szerintem nincsbukásra ítélve minden szeretői kapcsolat, hacsak annyira nem, mint a legtöbb„nem szeretői kapcsolat” (házasság, együttélés, együttjárás). Hiszen aszexuális/romantikus szövetségek nagy részének nem a halál vet véget, hanem azunalom, a monotónia, esetleg egy másik, erősebb érzelem felbukkanása, és mégsorolhatnám az okokat. Hogy ki mit vár a jövőtől, kinek milyen vágyai vannakszexuális/szerelmi szinten, az rendkívül sokféle. Az, akinek az egyetlenelfogadható forma a monogám házasság, még akkor sem fogja elhinni, hogylehetünk boldogok egy szerelmi viszonyon belül, ha a dolog teljesennyilvánvaló. Ugyanis nem mindenki célja a stabilnak gondolt, hosszú távúnaknevezett, mindenki által elfogadott házasság vagy együttélés, nem mindenkiszámára az az érzelmi biztonság, ha valakivel egy fedél alatt él, és esetlegszámíthat rá, hogy a társa majd ápolja, ha beteg lesz. (Ugye, ez egyházasságban sem garantált, millió dolog jöhet közbe...) A fenntarthatóság nem a kapcsolati formából, hanem akapcsolat dinamikájából fakad elsősorban, meg persze egy csomó, külsőkörülményből. Amennyire a házasságot felboríthatja a szeretőzés (na meg ezermás tényező), a szeretőzésnek is véget vethet a házasság (meg ezer más tényező)– vagy abban az értelemben, hogy a szeretőt dobják az elsődleges kapcsolatmiatt, vagy úgy, hogy a viszonyból lesz elsődleges kapcsolat. Volt egy szavazás a Hűtlenség blogon, amelyből az derült ki, hogy a hűtlenség miatt lebukott emberek kbegyharmada (35%) vált el, nagyjából a fele (48%) túljutott a dolgon válásnélkül, 16% még abban a fázisban volt, hogy nem lehetett tudni, mi lesz akapcsolatával. Tehát mondhatjuk, hogy 50% esélye mindenképp van egyházasságnak/párkapcsolatnak arra, hogy túlélje a hűtlenséget, de sejtésemszerint még több is, mert a 16%-nak sem 100%-a fog váláshoz vezetni. Ha pedig azt vesszük, hogy sokan folytatják ahűtlenséget lebukás után is (bár erről nincsenek százalékos adataim), akkorbőven vannak esetek, amelyekben a hűtlenség fenntarthatónak bizonyul. Hogy ezmilyen gyakran megalkuvás kérdése, milyen gyakran vezet az elsődleges kapcsolatkiüresedéséhez (valószínűleg akkor, ha az már korábban se működött), és milyengyakran bizonyul minden résztvevő számára érzelmileg is elfogadható, élhetőrendszernek, arról nagyon nehéz lenne adatokat szerezni. Mindössze annyitmondhatok, hogy ismerek ilyen eseteket, tehát léteznek, csak pont ezekről nemszokás beszélni, mert az ilyen kapcsolatok a diszkréción alapulnak, és nemkerülnek be a hírekbe. Sőt, párterapeuták elé se kerülnek valami sűrűn, mertnincs rá szükségük.