Sajttorta cseresznyeszósszal

2016. július 3. 8:15, Habostorta

Ínycsiklandó sajttorta az egész családnak   HOZZÁVALÓK 75 dkg krémsajt 10 dkg porcukor 5 db tojás 5 dkg vaníliaízű pudingpor 1 db citrom 1,5 dl habtejszín   A kekszalaphoz: 20 dkg vajas keksz 10 dkg vaj   A málnaszószhoz: 7 dkg kristálycukor 10 dkg cseresznye + a díszítéshez     ELKÉSZÍTÉS   1.A kekszalaphoz aprítógépbe tesszük a vajas kekszet, ésdurvára őröljük. Alaposan összedolgozzuk a felkockázott, puha vajjal, majd amasszát sütőpapírral bélelt, kapcsos tortaformába simítjuk úgy, hogy pereme islegyen. 10 percre a hűtőbe tesszük, hogy kissé megdermedjen. Ezután a 190 fokraelőmelegített sütőben 8-10 percig sütjük.   2.Egy tálban habosra keverjük a krémsajtot a porcukorral.Egyenként hozzáadjuk a tojásokat, majd beleforgatjuk a pudingport, a citromlereszelt héját, valamint a kemény habbá vert tejszínt.   3.A krémet az elősütött kekszalapra simítjuk. 180 fokon 10percig sütjük, majd a sütőt 130 fokra állítjuk, és a süteményt további 70percig sütjük. Végül kivesszük, és hagyjuk kihűlni.   4.A cukrot 0,5 dl vízben feloldjuk, majd felforraljuk.Hozzáadjuk az átválogatott cseresznyét, és kis lángon 15 percig főzzük. Azutánegy szitán áttörjük, végül a felfogott lét sűrű, szirupos állagúra főzzük. Atortát felszeletelve, a szósszal összekevert cseresznyeszemekkel díszítvetálaljuk.         Forrás: Mindmegette

Tovább a teljes cikkre...

Keresés