Desszert csokikedvelőknek Hozzávalók / 2 adag Csokoládés krém hozzávalói 10 dkg fehér csokoládé 2 db tojássárgája 3 ek porcukor 1 teáskanál vanília aroma 2 dl Hulala (vagy habtejszín) 20 g zselatin (por) 1.5 dl tej Meggyzselé hozzávalói 50 dkg meggy 20 dkg cukor 2 csomag vaníliás cukor 1 teáskanál őrölt fahéj 1 citromból nyert citromhéj 1 evőkanál étkezési keményítő 2.5 dl víz Elkészítés 1.A tojások sárgáját keverjük habosra a vaníliaaromával, a tej felével és a porcukorral. Ezután gőzfürdő fölött, kézi habverővel keverjük addig, hogy kissé besűrűsödjön. Ezután vegyük le, és hagyjuk hűlni. 2.A fehér csokoládét tördeljük bele egy tálba, majd öntsük hozzá a maradék tejet, és szintén gőzfürdő fölött kevergetve olvasszuk fel egészen. Ezután vegyük le, majd állandó keverés mellett, adjuk hozzá a zselatint. Addig keverjük, míg a zselatin teljesen feloldódik. 3.A tojásos masszához ezután kézi habverővel keverjük hozzá a csokoládés-zselatinos keveréket. 4.A Hulalát (vagy habtejszínt) verjük kemény habbá, majd apránként, szintén kézi habverővel keverjük hozzá a csokoládés krémhez. Ezután tegyük be a hűtőbe, hogy egy kicsit megdermedjen a krém. 5.A meggyet magozzuk ki, majd tegyük bele egy serpenyőbe, és öntsünk rá 2 dl vizet. Ezután ízlés szerint adjunk hozzá cukrot, vaníliás cukrot, őrölt fahéjat és reszelt citromhéjat. Főzzük pár percig, de vigyázzunk, nehogy a meggy szétfőjön. 6.A keményítőt keverjük simára a maradék vízzel, majd állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a meggyhez. Ezután állandó keverés mellett főzzük pár percig, hogy kellően besűrűsödjön. Végül hagyjuk teljesen kihűlni. 7.A lehűtött krémet vegyük ki a hűtőből, majd a meggyzselével felváltva kanalazzuk bele a poharakba. Ezután tegyük be a hűtőbe, hogy kellően lehűljön, és az ízek jól összeérjenek. 8.A lehűtött pohárkrémet közvetlenül tálalás előtt vegyük ki a hűtőből, majd rögtön kínáljuk. Forrás: NoSalty