Három évvel azután, hogy a dzsihadisták elfoglalták Irak második nagyvárosát, az iraki miniszterelnök hivatalosan is bejelentette, hogy felszabadították Moszult az Iszlám Állam uralma alól. Az ENSZ közben közölte: jóval többen menekültek el, mint amire számított, és sokáig tart majd az újjáépítés.