Ilyen az, amikor a csúcsfeminista szerelmes lesz
Levéltitkot sérteni többféleképpen lehet. Tizenhét év kötetbe gyűjtött bizalmas levelezésének nyomon követése viszont már irodalmi információ. Főként, ha a címzett és a feladó is beletartoznak a modern irodalom kánonjába. Ezúttal a feladót, a levelek íróját, Simone de Beauvoirt nemigen kell bemutatni, életrajzi köteteit és a korszak értelmiségi kulcsregényét, a remek Mandarinokat nálunk is sokan ismerik. Ha nem is annyian, mint a címe által is fogalommá, etalonná lett A második nemet. A levelek nálunk kevésbé ismert címzettje Nelson Algren, az úgynevezett chicagói iskola realista-naturalista mestere, Dreiser hagyományainak követője, akit Hemingway a Faulkner utáni amerikai írónemzedék legnagyobb tehetségének tartott. Megismerkedésük idején, l947-ben Simone már ismert és elismert író, Sartre társa, Nelson viszont karrierútjának elején tart. Kalandnak indult, szenvedéllyé lombozódott kapcsolatukat fűti a másság vonzása is. Viszonzott, mégis reménytelen szerelmüket azonban idővel mégis felőrli a földrajzi, szellemi és fizikai távolság. Mert „az ölelés nem melegít az óceán túlsó partjáról”, és a távollét hol magányra, hol olcsó kompromisszumokra kényszeríti a férfit, és megoldhatatlan életformaváltásba kergetné az asszonyt.