Kinyitom kedd este a tévét, és két középkorúan, riasztóan korán halt, önpusztító, remek színészt látok, Bertók Lajost, Ternyák Zoltánt. Halkan, lassan, mégis vibráló feszültséggel beszélnek, egy életüket meghatározó, zord nagyanyáról, akit szeretnek, de gyűlölnek is, aki sok tekintetben a mindenük.