Az amerikai piacokon tegnap tapasztalható borús hangulat hatására veszteséggel nyitott a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 83,83 pontos csökkenéssel, 20.898,83 pontra csökkent, mely 0,40 százalékkal marad el a tegnapi záróártól.
Az új záró abszolút csúcs pozitívum, de a doji a gyertya grafikonon már kevésbé. Napon belül fordult és bizonytalanságot hagyott maga után. Ez kisebb negatívum, ezért most rövidtávon az 1210-es támaszt érdemes figyelni, aminek eleste kisebb lendületet adhat az 1200-as szint alá történő lépéshez.
Annak ellenére, hogy jövőre 25 százalékkal adózik a legtöbb korábban adómentes természetbeni juttatás, lehetőség van arra, hogy bizonyos elemeket mégis adómentesen adhasson a munkáltató, az idén átadott, jövőre is érvényes juttatások után ugyanis még nem kell adózni - írja a Napi Gazdaság pénteki számában.
Az év eleje óta különleges stratégiával nyert 26 százalékot a Marshall Wace fedezeti alapkezelő Japánban. A vegyesen hosszú és rövid pozíciókat is felvevő alap fő erénye, hogy külső brókerek...
Bajnai Gordon döntése értelmében a minisztériumok, háttérintézmények és állami tulajdonú cégek nem rendezhetnek céges partikat, de még képeslapot sem küldhetnek partnereiknek idén. A magáncégeknél nem ilyen drámai a helyzet, de ott sem lesz idén fényűző karácsony....
Valóban a Malévról szól az a 2008-as zárszámadási törvényhez beadott eldugott módosító javaslat, mely 19 milliárd forint köztartozás elengedésére ad biankó csekket a kormánynak - erősítette meg az...
"Az EMFESZ Kft működésének megkezdése óta minden jogszabályi és egyéb - a működésére vonatkozó - feltételnek folyamatosan megfelelt, és természetesen a jövőben is meg fog felelni." - áll az Emfesz -...
Egyre laposabbak a kereskedési napok az év végéhez közeledve, ráadásul ma délután Amerikában egy munkaerőpiaci adat is napvilágot lát, ami csak tovább fokozza a piaci szereplők óvatosságát. A BUX...
A jelenlegi átmeneti kormány a válságkezelés terén "jó munkát végzett, mert elrántotta Magyarországot az államcsődtől", de "ezt a helyzetet el lehet rontani 5 percen belül" - jelentette ki egy mai...
A bizonytalan piaci viszonyok az atipikus munkavégzési formák felé tolják a cégeket. Azonban a csökkenő munkaerőigény, a magyar munkakultúra és a törvényi szabályozások sem kedveznek ezek terjedésének. Vajon milyen HR politikát követnek a cégek jövőre? - a választ közelmúltban megtartott HR workshopon kaptuk meg.
Dr. Csíkos Péter András a Gravity Research&Development új ügyvezető igazgatója. Az ajánlórendszereket kidolgozó cég új vezére korábban innováció menedzsmenttel, technológiatranszferrel foglalkozó társaságok üzletfejlesztési, valamint kockázati tőkebefektetésekért felelős vezetője volt.
Visszatért az 1100-on található támaszához, bár tegnap nyitásban kissé a megelőző napi csúcsa fölé tudott jutni. Többek között ezért nem szeretnek a profik a kereskedés első és utolsó fél órájában kereskedni, mert ezzel a mutatvánnyal hamis kitörési jelzést adhatott. (Solar Capital)
Sok egészségügyi intézményben már a bérek kifizetése is problémás, az önkormányzatok többségének sincs forrása és az ellátórendszernek juttatandó többletpénz nem fedezi a kórházak adósságát. A Magyar...
Nem kedvelt foglalkoztatási forma Magyarországon a távmunka, a vállalkozások inkább csak a vezetőket és a felsőfokú végzettséggel rendelkezőket alkalmazzák ilyen pozícióban....
Minden bizonnyal a megkönnyebbülés sóhajával zárják az idei évet a magyar bankárok - fogalmaz a Financial Times a magyar bankszektor számára tényleg sok izgalmat hozó 2009-es évet értékelve. Idén a...
Miközben az államcsőd veszélyét valóban sikeresen elhárította a jelenlegi kormány, aközben intézkedéseivel szociális szempontból komoly károkat okozott - jelentette ki egy mai gazdaságpolitikai...
Internet elszámolása, cafeteria-rendszer bevezetése, utólagos juttatás - olvasóink béren kívüli juttatásokkal kapcsolatos kérdéseire Domonkos Rita, a Sodexo munkatársa, az Adózóna cafeteria-szakértője válaszol.
Akar László, a MOL igazgatóságának tagja, 2009. december 3-án 2,971 darab MOL részvényt értékesített 16,225 forint/darab átlagárfolyamon, az OTP Bank mint befektetési szolgáltató közreműködésével, a...
Egy ausztrál kutatás eredményei szerint a dolgozó nők jelentős része úgy érzi, a gyermekvállalás gyakorlatilag útját állja a karrierépítésnek, egyúttal úgy vélik a magas beosztás és a család ellátásának összeegyeztetése rendkívül nehéz feladata.
Szinte a tegnapi zárószintjén folyik a kereskedés az EUR/HUF árfolyam esetében, az eurót valamivel 270 forint alatt, 269,82 forinton jegyezték péntek reggel a bankközi devizapiacon.
Nem követte a jelzett csökkenő trendvonalat, hanem határozottan kilépett abból és tapadt a 600-on található ellenállására, amely azonban vissza is vetette és így ismét a csökkenő trendvonal határozza meg a mozgását. Bár tegnap nem tudott felmutatni relatív erőt, a korábbi napok meggyőzőek az erőgyűjtés tekintetében. (Solar Capital)
A MOL Nyrt. tájékoztatása szerint Akar László, a Társaság igazgatóságának tagja, 2009. december 3-án 2.971 darab MOL részvényt értékesített 16.225 forint/darab átlagárfolyamon, az OTP Bank Nyrt. mint befektetési szolgáltató közreműködésével, a Budapesti Értéktőzsdén - olvasható a BÉT honlapján.
Csökkenéssel kezdtek a vezető nyugat-európai részvénypiacok pénteken a Wall Street előző napi gyengülését követve. A banki részvények árfolyama gyengült a legnagyobb mértékben a kereskedés kezdetén - tudósít a Reuters.
Tömeges problémákat tapasztalnak az ügyfelek a T-Mobile hálózatában a mai reggelen - tudta meg a Portfolio.hu. Szokatlanul gyakoriak a problémák a hívások fogadásakor és indításakor, az sms-eket...
Tömeges problémákat tapasztalnak az ügyfelek a T-Mobile hálózatában a mai reggelen - tudta meg a Portfolio.hu. Szokatlanul gyakoriak a problémák a hívások fogadásakor és indításakor, az sms-eket gyakran nem lehet elküldeni és sok nem is érkezik meg a címzettekhez....
Bár az eredeti javaslatok között nem szerepelt, a kormány ill. a parlament költségvetési bizottságának javaslata szerint a közúti közlekedésről szóló törvény újabb módosításával szigorodhat a...
Kénytelenek vagyunk beletörődni, hogy a régió és a világ hangulati görbéjének mozgását követi le a forint és az euró viszonya is - írja napi piaci kommentárjában Márvány Zsolt, a Commerzbank treasury...
Még ha mindent meg is tesz a jelenlegi szakértői kormány a pénzügyi helyzet stabilizálása érdekében, Magyarország hírnevének helyreállítása hosszabb folyamat, amelynek munkája már a következő...
A dr. Spéder Zoltán közvetlen irányítási befolyása alá tartozó A64 Vagyonkezelő Kft. a Budapesten, 2009. december 3-án tőzsdén kívül kötött magánjogi ügylet keretében 1,224,490 darabb BIF részvényt...
Hét rangos díjat ítélt az UniCredit Csoportnak a meghatározó pénzügyi magazin, az FT Grouphoz tartozó The Banker. A csoport által elnyert díjakat a tegnap esti hivatalos díjkiosztó ünnepségen...
Eltérően ítélte meg a Bajnai-kormány tevékenységét Bokros Lajos és Stumpf István a Budapesten rendezett IX. Pénzügyi csúcstalálkozón, amelyet a Hungarian Business Leaders Forum szervezett.
A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. tájékoztatása szerint dr. Spéder Zoltán közvetlen irányítási befolyása alá tartozó A64 Vagyonkezelő Kft.a Budapesten, 2009. december 3-án tőzsdén kívül kötött magánjogi ügylet keretében 1.224.490 db 100 forintos névértékű BIF részvényt adott el 850,-Ft/db árfolyamon a dr. Spéder Zoltán közvetlen irányítási befolyása alá tartozó Budapesti…
Véget ért az éves szintű csökkenés a svájci fogyasztói árakban november folyamán, miután novemberben stagnált, az azt megelőző nyolc hónapon keresztül folyamatosan csökkent. Mindennek következtében enyhültek a deflációs félelmek. Az előzetes elemzői várakozások éves szinten 0,2 százalékos csökkentésre számítottak.
150 millió dollár tízéves futamidejű alárendelt kölcsöntőkét nyújt az ukrajnai Raiffeisen Bank Avalnak az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) - közölte az osztrák bankcsoport. Az OTP 30...
Az Index értesülése szerint Draskovics Tibor a PricewaterhouseCoopers nemzetközi tanácsadó társaságnál folytatja pályafutását, miután lemondott az igazságügyi és rendészeti miniszteri posztról. Magyarázható, de kockázatos, ha egy világcég egy volt politikust alkalmaz - mondta Csaposs Noémi az InfoRádiónak.
Németország képes lesz az Európai Unió által előírt 3 százalékos szinten belül tartani idei GDP-arányos államháztartási hiányát - közölte a Handelsblatt című német lap pénteken.
Nem folytatható az a két évtizedes gyakorlat, hogy választások környékén konszolidálja az állam a két nagy közlekedési vállalat időközben felhalmozódott adósságát, majd az újratermelődik, de ezt a...
A jelenlegi gazdasági helyzetben nem könnyű béremelést kicsikarni. A munkáltató előszeretettel hivatkozik a válságra. Ha azonban - a körülményekhez képest - jól megy a cégnek, a dolgozó fel tud mutatni számokkal alátámasztott eredményt, nem lehetetlen a vállalkozás.
Tegnap került megrendezésre a Portfolio.hu II. Tőzsdenapja, ahol hatalmas érdeklődés mellett tartották meg jövőre vonatkozó stratégiai elképzelésükről szóló prezentációjukat a hazai tőzsdei cégek...
A Volkswagen AG részvényesei rábólintottak a cég vezetősége által javasolt 135 millió új részvény kibocsátására, hogy az ebből befolyó összeget is a Porsche felvásárlására fordítsák - közölte az AP hírügynökség.
Paul Krugman megszabadulna a brazíliai befektetéseinek egy részétől, a Nobel díjas közgazdász ugyanis úgy gondolja, hogy az eszközárak már túlértékeltséget mutatnak. A brazil gazdaság elfogadható...
Rendkívül alacsony forgalom, és hatalmas unalom jellemzi a mai kereskedést mind a hazai, mind az európai részvénypiacokon. A brókerek kártyáznak, valamint a karácsonyi bevásárlásokat intézik munkaidőben. Megtehetik, hiszen sok dolguk nincsen, a forgalom a kereskedés első 2 órájában az 1,5 milliárdot épphogy elérte.
A Relais & Châteaux tagja lett, Magyarországon elsőként az ötcsillagos Hertelendy Kastély. A szervezet tagjai olyan exkluzív szállodák, amelyek nagyon magas minőségi kategóriába tartoznak. A...
Óvatosságra intette a mai ICEG-HBLF gazdaságpolitikai konferencia keretében Oszkó Péter pénzügyminisztert László Csaba volt pénzügyi tárcavezető azzal kapcsolatban, hogy valóban elérhető lesz-e az...