2012. október 19. péntek

okt. 19
9:29
Mélybe rántotta a Google-t a véletlenül közzétett jelentés (Portfolio)
Nagyot esett tegnap a Google árfolyama, miután a vállalat meglepetésszerűen közzétette harmadik negyedéves számait. A tervek szerint a piacok zárása után publikálta volna eredményeit a társaság,...
okt. 19
9:30
Annak is jár nyugdíjkülönbözet, aki novemberben már nem jogosult ellátásra (HR Portál)
Azok is megkapják visszamenőlegesen az 1,6 százalékos kiegészítő nyugdíjemelést, akik novemberben már nem jogosultak nyugellátásra - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön az MTI-vel.
okt. 19
9:30
Ismét forr a levegő az OTP árfolyama körül (ProfitLine)
Csökkentek pénteken nyitáskor a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek. A kereskedés első perceiben a párizsi CAC-40 0,19 százalékkal, a frankfurti DAX-30 0,24 százalékkal, a londoni FTSE-100 0,14 százalékkal esett. Folytatódott a lejtmenet a hazai piacon is, a BUX index 0,85 százalékos csökkenés mellett 18 790,09 ponton kezdte a napot.
okt. 19
9:32
Bemutatta új cégét a Brokernetből kivált Kósa Erika (HR Portál)
Consequit néven alapította meg új pénzügyi tanácsadó cégét, és jövőre már országos lefedettségben 1,8-2,2 milliárd forint árbevételt tervez - mondta a Brokernetből kivált Kósa Erika, csütörtökön szakújságíróknak Budapesten.
okt. 19
9:34
Átalakul a relokációs piac (HR Portál)
Egyre kevesebb a klasszikus expatek száma Magyarországon, ami a külföldi beruházások visszaesésével is magyarázható - állítja az Expat-Center ügyvezetője, Cziczárdi Györgyi. Az áttelepítéssel foglalkozó cégek szolgáltatásaik bővítésével, diverzifikálásával, vagy azok személyre szabásával igyekeznek a meglévő ügyfeleik elégedettségét növelni.
okt. 19
9:39
Januárra láthatunk tisztább képet a hazai gázpiac jövőbeni modelljéről (Portfolio)
A jövő gázpiaci modelljéről egyeztettek a hazai gázipar szereplői a fejlesztési tárca által rendezett fórumon. A szaktárca projektet indított a gázpiaci jövőkép kidolgozása érdekében, amely január...
okt. 19
9:41
200 milliós bírságot kapott az ING Alapkezelő (Portfolio)
Kétszázmillió forint bírsággal sújtotta az ING alapkezelőjét a PSZÁF és felszólította a pénztári vagyonkezelési jogszabályok betartására, mivel a vagyonkezelés során több milliárd forintnyi költséget...
okt. 19
9:45
Egyötöddel csökkent a Microsoft profitja (Privátbankár)
Huszonkét százalékkal csökkent a Microsoft profitja a szeptemberrel zárult első üzleti negyedévben, elsősorban a személyi számítógépek és az irodai szoftverek keresletének gyengülése miatt.
okt. 19
9:57
Ázsia leggazdagabb emberének fia veszi meg az ING újabb darabját (Portfolio)
Ázsia leggazdagabb emberének fia, Richard Li veszi meg 2,14 milliárd dollárért az ING Groep hongkongi, makaói és thaiföldi érdekeltségeit - írja a Bloomberg. A Li ellenőrzése alatt álló Pacific...
okt. 19
10:03
22 százalékkal csökkent a Microsoft nyeresége (ProfitLine)
Huszonkét százalékkal csökkent a Microsoft profitja a szeptemberrel zárult első üzleti negyedévben, elsősorban a személyi számítógépek és az irodai szoftverek keresletének gyengülése miatt.
okt. 19
10:05
200 milliós bírságot kapott az ING alapkezelője (ProfitLine)
Kétszázmillió forint bírsággal sújtotta az ING alapkezelőjét a PSZÁF és felszólította a pénztári vagyonkezelési jogszabályok betartására, mivel a vagyonkezelés során több milliárd forintnyi költséget vont el jogsértően az ING önkéntes- és magánnyugdíjpénztári tagjaitól. Egy bírósági ítélet nyomán az érintett pénztártagok szeptember végégig már visszakapták pénzüket - olvasható a PSZÁF…
okt. 19
10:15
A PSZÁF súlyos bírságot szabott ki az ING alapkezelőjére (Infostart)
Kétszázmillió forint bírság megfizetésére kötelezte az ING alapkezelőjét a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. A hatóság egyúttal felszólította a szervezetet a pénztári vagyonkezelési jogszabályok betartására.
okt. 19
10:15
Bármire képesek a legmodernebb bankautomaták (Portfolio)
A kereskedelmi bankok ATM-es innovációi taroltak a Wincor World elnevezésű expón. Az egyre biztonságosabb, videokommunikációra és kontaktmentes pénzfelvételre alkalmas ATM-ek, és a bennük elhelyezett...
okt. 19
10:15
Gyakoriak a kiskorúak elleni internetes visszaélések Magyarországon (Pénzcentrum)
Naponta jelentenek a médiahatóságnak kiskorúak elleni internetes visszaéléseket - írja a Népszabadság....
okt. 19
10:17
Újabb OTP-leminősítés érkezett (2.) (Portfolio)
Újabb leminősítés érkezett az OTP részvényekre, ezúttal a Citi rontotta ajánlását a korábbi semlegesről eladásra. Ezzel párhuzamosan csökkent a célár is, 4 015 Ft-ról 3 950 Ft-ra. A kormány...
okt. 19
10:19
Csalódást okozott a Microsoft (Portfolio)
A bevételek és a profit szintjén is csökkenést könyvelt el a Microsoft a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - derül ki a társaság tegnap, a piacok zárása után közzétett...
okt. 19
10:21
Súlyos bírságot szabott ki a PSZÁF az ING alapkezelőjére (Privátbankár)
Kétszázmillió forint bírsággal sújtotta az ING alapkezelőjét a PSZÁF és felszólította a pénztári vagyonkezelési jogszabályok betartására, mivel a vagyonkezelés során több milliárd forintnyi költséget vont el jogsértően az ING önkéntes- és magánnyugdíjpénztári tagjaitól. Egy bírósági ítélet nyomán az érintett pénztártagok szeptember végégig már visszakapták pénzüket.
okt. 19
10:21
Megalakult a Hungarikum Bizottság (Portfolio)
Mi a közös a táncház-mozgalomban és a szőregi rózsatőben? Megtartotta alakuló ülését a Hungarikum Bizottság csütörtökön Budapesten, a Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM), írja az MTI. A tizenöt...
okt. 19
10:33
Határozatlanul emelkedik a magyar börze (Portfolio)
A hét utolsó napján kisebb eséssel indította a kereskedést a hazai piac, azonban ez nem tartott sokáig és a BUX emelkedő pályára került. A kezdő gongot követően az OTP rövid időre a 4 000 forintos...
okt. 19
10:35
Venni kell a Telekomot a Goldman szerint (Portfolio)
A régiós távközlési cégekről adott ki elemzést tegnapi dátummal a Goldman Sachs, ebből többek között kiderül, hogy a Magyar Telekom részvényeinél a befektetési bank ajánlása a korábbi semlegesről...
okt. 19
10:36
"Vége az urambátyámnak" - Vatikán szigorítja munkatársai kiválasztását (HR Portál)
Vatikán novembertől szigorúbban szelektálja a hivatalaiban dolgozó laikusokat és egyháziakat, értesült az ANSA olasz hírügynökség, amely szerint az intézkedést a lopásért elítélt pápai komornyik okozta botrány tette szükségessé.
okt. 19
10:36
Midcap szinten az Állami Nyomda az ász (ProfitLine)
Az idei recesszióban a jól teljesítő közepes kapitalizációjú cégek kínálhatnak jó pozíciókat a befektetőknek. Az Állami Nyomda mellett a Pannergy és a Masterplast húz erősen.
okt. 19
10:37
Több magánnyugdíjpénztár is eltűnik a jövőben (Portfolio)
Egy héttel ezelőtt robbant a hír, miszerint az OTP Bank nem támogatja tovább a magánnyugdíjpénzárat, az alacsony tagi befizetés miatt elképzelhető, hogy végelszámolásra kerül a pénztár az év végén. A...
okt. 19
10:38
Így lehetetleníti el a kormány a szakszervezeteket? (HR Portál)
Elindult a Magyar Kormánytisztviselői Kar kiépítése. Szkeptikus tisztviselők szerint a kar létrehozásának oka, hogy a kormány formális tárgyalópartnert hozzon létre magának, így nem kell vesződnie egyes szakszervezetekkel - írja a Napi Gazdaság.
okt. 19
10:38
Nincs sok öröm a Nokia gyorsjelentésében (ProfitLine)
Bár a Nokia a vártnál némileg jobb eredményt ért el, az EPS és az árbevétel terén sok okot nem látunk az örömködére, ugyanis a gyorsjelentés számos pontján fedezhetőek fel negatív fejlemények. A nettó készpénzállomány értéke jelentősen, 630 millióval csökkent, ami 15%-os csökkenés az előző negyedévhez képest - olvasható az Erste BÉTa Hírek kiadványában.
okt. 19
10:51
Ismét felrobbantották az iráni-török gázvezetéket: 28 katona megsérült (Portfolio)
Robbanás történt tegnap este az iráni-török gázvezetéknél. A detonációban a 28 katona is megsérült, a földgázszállítás leállt. Egyelőre nem ismert a robbanás eredete, de korábban a Kurd Munkáspárt...
okt. 19
10:57
BÉT: ezekre a kisebb cégekre érdemes figyelni (Videó) (Privátbankár)
A kedvezőtlen makrokörnyezetben a jól teljesítő közepes kapitalizációjú cégek kínálhatnak pozíciókat a befektetőknek. Olyan céget érdemes választani, aki kevésbé függ a magyar bevételektől és a hitelezőktől.
okt. 19
10:59
Telekom-adó: kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen (Privátbankár)
Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bíróságon a telekom-adó miatt - derült ki az Európai Bíróság sajtóközleményéből. A bolti kiskereskedelmi tevékenységre kivetett különadó után ez a második válságadó, amelynek az uniós joggal való összhangját az Európai Bíróság vizsgálni fogja.
okt. 19
11:09
Lázár János: Vissza kell térni a hagyományos iparágakhoz (HR Portál)
Vissza kell térni a hagyományos iparágakhoz, a termeléshez, és meg kell próbálni gazdaságilag függetlenné tenni az országot - mondta a Miniszterelnökséget vezető államtitkár egy salgótarjáni lakossági fórumon csütörtökön.
okt. 19
11:09
A periféria országok börzéi vezetik a süllyedést (Portfolio)
Elromlott a hangulat a nyugat-európai piacokon, a vezető indexek kivétel nélkül a negatív tartományban tartózkodnak. A befektetőknek akad mire figyelnie, mert tegnap kezdődött a kétnapos Európai...
okt. 19
11:09
Százmilliót sikkasztott el a betétesek pénzéből a tak. szöv. pénztárosa (Pénzcentrum)
Három év börtönbüntetésre ítélte pénteken, nem jogerősen a Szekszárdi Törvényszék az Észak-Tolna Megyei Takarékszövetkezet volt pénztárosát, aki nyolc éven keresztül több mint százmillió forintot sikkasztott el a betétesek pénzéből....
okt. 19
11:09
Jelentős leépítésről döntött az AMD (ProfitLine)
Az Advanced Micro Devices (AMD) amerikai számítógép processzor gyártó vállalat veszteséges negyedévet zárt szeptember végével elsősorban amiatt, hogy a vártnál kisebb volt a személyi számítógépek iránti kereslet, a vásárlók a táblagépek felé fordultak.
okt. 19
11:11
Drágul a kínai munkaerő (HR Portál)
Továbbra is visszaesőben van a külföldi működő tőkebefektetések értéke Kínában, a háromnegyed éves adatok 3,8 százalékos csökkenést mutatnak az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest - jelentette a kínai kereskedelmi minisztérium pénteken.
okt. 19
11:11
Hitel helyett kapott több állami pénzt a MÁV (Portfolio)
A kormány hétfői döntésével 25 milliárd forinttal növelte a MÁV idei támogatását. A Nemzetgazdasági Minisztérium ezzel kapcsolatban arról tájékoztatta a Portfolio.hu-t, hogy ez mind a magyar, mind az...
okt. 19
11:11
EUR/USD - Vegyes kép a hét utolsó kereskedési napján (ProfitLine)
Ma reggel az EURUSD devizapár is egy közel 30 pip-es esést szedett össze, amit igaz most vissza is vett a trendvonal, egy 100 mozgóátlag és egy 1.3055-ös támasz hatására. Nagy harc bontakozhat majd ki ezen a szinten, hiszen a globális hangulat nem igazán kedvez a vételi iránynak, valamint ne feledkezzünk meg róla, hogy a hét utolsó kereskedési napját élvezhetjük.
okt. 19
11:13
Ünnepnapok közeledtével "betegebbek" a dolgozók (HR Portál)
Egy felmérés szerint a dolgozók 30 százaléka úgy jelentett beteget, hogy közben nem is volt az. Kiderült továbbá, hogy a beteg munkavállalók száma jelentősen megugrik azokban az időszakokban, amelyek közelítenek az ünnepnaphoz, a dolgozók 20 százaléka decemberben a "legbetegebb". A következő népszerű hónap egyébként a július - írja a jobline.hu.
okt. 19
11:13
Nyoma sincs már az aranykorszaknak Budapesten (Portfolio)
Mennyi bérleti díjat kellett fizetni egy irodaházban a '90-es évek legelején? Ügynöki szempontból melyik volt az irodapiac aranykora? Horváth Franciskával, a DTZ közelmúltban visszavonult...
okt. 19
11:15
Az amerikai büdzsé rengetheti meg a világgazdaságot (Privátbankár)
A japán intézményi kötvénybefektetők nagy többsége arra számít, hogy Barack Obama elnök megnyeri a novemberi amerikai elnökválasztást az egyik legnagyobb londoni pénzügyi szolgáltató csoport csütörtökön ismertetett legújabb felmérése szerint.
okt. 19
11:15
Mobil sittfeldolgozó mentené meg a környezetünket (Portfolio)
Magyarországon a mai napig jelentős gondot jelent az építőipari bontási hulladék, közkeletű nevén a sitt kezelése. A jelenlegi gyakorlat szerint a keletkező anyagot egy lerakóba kell elszállítani,...
okt. 19
11:27
Kötelezettségszegési eljárás indul Magyarország ellen a távközlési adó miatt (Infostart)
Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Unió Bíróságán a 2010-ben bevezetett távközlési különadó miatt - közölte pénteken az EU luxembourgi székhelyű igazságszolgáltatási intézménye.
okt. 19
11:27
Az Európai Bíróság előtt a telekomadó (Portfolio)
Az Európai Bizottság az Európai Unió Bírósága elé vitte a magyarországi telekomadó ügyét, így a 2010-ben bevezetett távközlési különadóval kapcsolatos 2010 végén elindított kötelezettségszegési...
okt. 19
11:29
Elkészült a Lánchíd park - Új ökopark Budapest szívében (Portfolio)
Szeptember végén számoltunk be arról, hogy készülőben van a Lánchíd budai hídfőjénél Budapest legökóbb városi közparkja, amit a Green Sweden/SymbioCity Program keretében valósítanak meg. A park...
okt. 19
11:33
Gyengül a forint, olcsóbb a gumi is (Privátbankár)
Míg az OTP hidegvérrel kivérezték, addig a forint látványosan tartotta magát az elmúlt napokban. Ma már határozottan gyengült, a hazai deviza, de még mindig 280 alatt az euró.
okt. 19
11:35
Illegális zöldségpucolók, reszkessetek! (Privátbankár)
Illegális zöldségtisztító és -csomagoló üzemet számolt fel Újszentivánon a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Csongrád Megyei Kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságával közösen - közölte a Nébih.
okt. 19
11:37
Kevés a nyugdíja? Kiegészítené lakásáért cserébe? Jól fontolja meg! (Privátbankár)
Azoknak az időseknek, akiknek van saját ingatlanuk, komoly nyugdíj-kiegészítést jelenthet, ha ingatlanért cserébe életjáradékot kérnek. Nem árt, sőt melegen ajánlott azonban több ajánlatot is bekérni, és az is lehet, hogy jobb lenne megvárni az ingatlanpiac fellendülését. Az elérhető járadék ugyanis nagymértékben függ az ingatlan árától is.
okt. 19
11:42
Esélyteremtés szakképzéssel - hogyan lehetséges? (HR Portál)
Egy közelmúltban rendezett konferencián arra a kérdésre keresték a választ, hogy a szakképző iskoláknak milyen lehetőségeik vannak a befogadó oktatás megteremtésére saját intézményi kereteiken belül.
okt. 19
11:42
Telekomadó - kötelezettségszegési eljárást indult Magyarország ellen (ProfitLine)
Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Unió Bíróságán a 2010-ben bevezetett távközlési különadó miatt - közölte pénteken az EU luxembourgi székhelyű igazságszolgáltatási intézménye.
okt. 19
11:44
Jobbik: ne vezethessék képviselők a járási hivatalokat! (ProfitLine)
A Jobbik szerint a kormány országgyűlési képviselőkkel akarja feltölteni a 2013-tól megalakuló járási hivatalok vezetői posztjait, ami felháborító és elfogadhatatlan. Novák Előd, az ellenzéki párt alelnöke pénteken bejelentette: pártja törvénymódosítást kezdeményez az összeférhetetlenség kimondására.
okt. 19
11:45
Mobil sittfeldolgozó forradalmasítja a hazai építőipart (Portfolio)
Magyarországon a mai napig jelentős gondot jelent az építőipari bontási hulladék, közkeletű nevén a sitt kezelése. A jelenlegi gyakorlat szerint a keletkező anyagot egy lerakóba kell elszállítani,...
okt. 19
12:15
A zuhanás is jól jöhet (ProfitLine)
25 évvel ezelőtt volt a Wall Street vezető indexének legnagyobb zuhanása, amelyet a Fekete hétfőként emleget a tőzsdetörténelem. Hogy lehet keresni az árfolyamcsökkenésen?

Keresés