2012. március 1. csütörtök

márc. 1
9:24
EU-csúcs: Spanyolország dob nekünk mentőövet? (Privátbankár)
Barroso kevés drámára számít a mostani EU-csúcson. A spanyol miniszterelnök viszont nehéz helyzetbe hozhatja, hiszen a deficitcél rugalmas kezelését fogja kérni majd a Bizottságtól, mely Magyarországot - mi papíron teljesítettük a hiánycélt, igaz, egyszeri tételekkel - épp hogy megbüntetné.
márc. 1
9:24
A munkaerő-piaci szolgáltatást is kiemelten ellenőrzi az adóhatóság (HR Portál)
Az idén a munkaerő-piaci szolgáltatás, a biztonsági, nyomozói tevékenység, valamint az egyéb személyi szolgáltatás területe áll az adóhatóság ellenőrzési tevékenységének homlokterében - mondta Nagyfalusi Sándor, a Nógrád Megyei Adóigazgatóság vezetője szerdán sajtótájékoztatón Salgótarjánban.
márc. 1
9:24
Csökkenő indexek Nyugat-Európában és Magyarországon (ProfitLine)
A nemzetközi hangulat hatására csökkenő árfolyamokkal indult a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX 78,59 pontos, 0,41 százalékos csökkenéssel, 19.207,95 ponton nyitott.
márc. 1
9:26
Mínuszban kezdett a tőzsde (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 78,59 pontos csökkenéssel, 19.207,95 ponton nyitott csütörtökön.
márc. 1
9:26
Enyhén emelkednek az ipari árak (Privátbankár)
Januárban a belföldi- és az exportárváltozás eredőjeként az ipari termelői árak 0,3 százalékkal emelkedtek az előző hónaphoz képest. Ezen belül jelentősebb mértékben nőttek a kokszgyártás, kőolajfeldolgozás, valamint a gyógyszergyártás ágazat árai. A járműgyártásban és az energiaszektorban decemberhez képest csökkentek az árak.
márc. 1
9:30
Az energiaárak drágítják az ipari termékeket (Portfolio)
Továbbra is meglehetősen gyors az ipari termékek termelői árának emelkedése. A belföldi értékesítési árak egy hónap alatt 0,8 százalékkal emelkedtek, ezen belül a feldolgozóiparban 1,2 százalékkal -...
márc. 1
9:30
Már 250 ezren használhatják a Szép-kártyát (Pénzcentrum)
Az utóbbi két hétben megduplázódott a Szép-kártyával rendelkező munkavállalók száma, így már 250 ezren használhatják az új cafeteria eszközt - írja a Világgazdaság....
márc. 1
9:32
Összeomlott az arany és az ezüst (Portfolio)
Nem volt eseménytelen nap a tegnapi az árupiacokon, a kereskedést ugyanis a nap elején az európai, a nap második felében az amerikai jegybank befolyásolta. Az előbbi további likviditásbővítéssel, az...
márc. 1
9:34
11 ezer focipályányi erdő van Budapesten (Portfolio)
Budapesten 16 kerületben van erdő, amelynek összterülete 5684 hektár - közölte a Pest Megyei Kormányhivatal az MTI-vel abból az alkalomból, hogy lezárult a következő tíz évet meghatározó erdőtervezés...
márc. 1
9:42
Öthavi csúcson a BMI értéke (Infostart)
Öthavi csúcsra, 50,5 pontra emelkedett a Beszerzési Menedzser Index szezonálisan kiigazított februári értéke; az index januárban 49,8 ponton állt.
márc. 1
9:42
Rászállnak megint a külföldi rendszámokra: 800 ezer is lehet a bírság (Privátbankár)
Akciót indít szerdától a külföldi rendszámmal autózók ellenőrzésére az adóhatóság, a trükközők akár 800 ezer forint bírságot is kaphatnak - írja a Magyar Nemzet.
márc. 1
9:44
Káosz a kötelező körül: a baleseti adó miatt is bukhatjuk a biztosítást (Privátbankár)
A baleseti adó és a kárnyilvántartási rendszer hiányossága miatt teljes a káosz a kötelező biztosítások körül. Tegnap járt le például a halasztott fizetési határidő, aki elkésett díja első részletével, kötelezője automatikusan megszűnik. A szerződésbontáshoz ugyanakkor most az is elég, ha a sok biztosító által külön kiszámlázott baleseti adó nem érkezik meg időben. Eközben a kárelőzményük…
márc. 1
9:48
Állami Nyomda: mit mondanak az elemzők? (Portfolio)
Érkeznek az elemzői vélemények a tegnap esti Állami Nyomda gyorsjelentésről, melyek alapvetően negatívan értékelik a számokat. Concorde "A piaci várakozásoktól, a saját várakozásainktól...
márc. 1
9:57
A szakmai gyakorlat részévé tennék a diákmunkát (HR Portál)
Az új felsőoktatási törvény és a keretszámok elfogadása után egyre hangsúlyosabbá válik a kérdés: hogyan, és miből finanszírozzák a hallgatók tanulmányaikat? A diákmunka jogi környezetét rendezte a kormány, így ezzel biztonságos keretek között a legolcsóbb legális munkaerőt lehet kínálni a cégeknek. A HÖOK és a felsőoktatási intézmények támogatják a diákmunka szakmai gyakorlatba történő…
márc. 1
9:57
Bővülést mutat a magyar feldolgozóipari aktivitás februárban (ProfitLine)
A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított 2012. februári értéke 50,5 pont, ami 0,7 százalékponttal magasabb a januári 49,8 pontnál - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) csütörtökön.
márc. 1
9:59
Mérsékelten javult a kínai feldolgozóipar aktivitása (CFLP) (ProfitLine)
Mérsékelten javult februárban Kína feldolgozóiparának teljesítménye, legalábbis erről tanúskodik a kínai logisztikai és beszerző szövetség (CFLP) ma közzétett felmérése.
márc. 1
10:00
Enyhén emelkednek az ipari árak (Privátbankár)
Januárban a belföldi- és az exportárváltozás eredőjeként az ipari termelői árak 0,3 százalékkal emelkedtek az előző hónaphoz képest. Ezen belül jelentősebb mértékben nőttek a kokszgyártás, kőolajfeldolgozás, valamint a gyógyszergyártás ágazat árai. A járműgyártásban és az energiaszektorban decemberhez képest csökkentek az árak.
márc. 1
10:01
Már negyedmilliónál jár a SZÉP kártyával rendelkezők száma (ProfitLine)
Az utóbbi két hétben megduplázódott a SZÉP kártyával rendelkező munkavállalók száma, így már 250 ezren használhatják az új cafetéria eszközt - írja a Világgazdaság csütörtöki száma.
márc. 1
10:02
Két hónap alatt több mint 9000 autót vettünk (Privátbankár)
Az idén februárban 4262 új személygépkocsit helyzetek forgalomba Magyarországon.
márc. 1
10:04
Pozitív fordulat: a bővülés irányába mozdult a feldolgozóipar (Privátbankár)
Fordulat következett be a feldolgozóiparban, a BMI index szerint a négy hónapja tartó szűkülés után februárban a bővülés irányába fordult a feldolgozóipar. Januárhoz képest a vizsgált részindexek négy kivételével nőttek, és a foglalkoztatottság három hónapon át tartó csökkenése is abbamaradt.
márc. 1
10:06
Megbotlott a magyar tőzsde a nyitásban (Portfolio)
Folytatódik a profitrealizálás az európai piacokon, a vezető részvényindexek mérsékelt csökkenést mutatnak, ezzel összhangban a magyar piac is lefelé vette az irányt. A befektetőket többek közt Ben...
márc. 1
10:06
60 forintos tojásárat hozhat a húsvéti nyuszi (Pénzcentrum)
Akadnak árusok, akik már most is 50 forintért mérik a tojás darabját, de a húsvéti főszezonban akár további 10 forinttal kúszhatnak feljebb az árak....
márc. 1
10:08
Cséfalvay Zoltán lesz ma este az Arénában - Kérdezzen ön is! (Portfolio)
Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára lesz ma este 7 órától az InfoRádió Aréna című műsorának vendége. A beszélgetés többek között a magyar gazdaság kilátásairól, a...
márc. 1
10:18
Nőtt a forgalomba helyezett új autók száma (Infostart)
Az idén februárban 4.262 új személygépkocsit helyzetek forgalomba Magyarországon, 20,2 százalékkal többet, mint 2011 azonos hónapjában, az első két hónapban 9.196 volt az új forgalomba helyezett autók száma, ami 31,8 százalékos növekedés tavaly január-februárhoz képest - közölte a Datahouse autópiaci adatszolgáltató cég.
márc. 1
10:18
A légiháború elérte a repülőgépgyártókat (Privátbankár)
Az európai széndioxid-kvótát kikezdték az amerikai cégek, majd Kína is tiltakozott, az EU egyelőre hajthatatlan. A "légi háború" újabb fejezete azonban már a nagy európai repülőgépgyártóról szól: az Airbustól több megrendelést is visszavonhatnak. Először a Hongkong Airlines lépett.
márc. 1
10:24
A jövő luxusplázái Budapest belvárosában (Portfolio)
Ugyan az ingatlanpiaci hírek mostanában nem az épülő és átadás előtt álló bevásárlóközpontoktól, luxus üzletsoroktól hangosak, azonban ha a jövőbe tekintünk, akkor több felsőkategóriás beruházás...
márc. 1
10:24
Mi minősül adósságnak? (Pénzcentrum)
Problémák vannak a közüzemi díjakkal, illetve a lakáshitel törlesztésével hátralékba került háztartások által igénybe vehető úgynevezett önkormányzati adósságkezelési szolgáltatással az önkormányzatok visszajelzései alapján - írja a Napi Gazdaság....
márc. 1
10:30
Minimálbérek Európa országaiban - nem mi vagyunk a sereghajtók (HR Portál)
A Magyarországon hatályos minimálbér összege eltörpül a legtöbb uniós országban kapható havi minimumhoz képest - derül ki EUROSTAT legfrissebb közleményéből, melyet a penzcentrum.hu közöl. A közölt adatok szerint meglepő különbségek mutatkoznak az egyes államokban hatályos havi minimálbérek összege között.
márc. 1
10:30
Alig nőttek januárban az ipari termelői árak (ProfitLine)
2012 januárjában a belföldi- és az exportárváltozás eredőjeként az ipari termelői árak 0,3 százalékkal emelkedtek az előző hónaphoz képest. Ezen belül jelentősebb mértékben nőttek a kokszgyártás, kőolajfeldolgozás, valamint a gyógyszergyártás ágazat árai. A járműgyártásban és az energiaszektorban az árak csökkentek az előző év decemberéhez képest - olvasható a KSH jelentésében.
márc. 1
10:32
Egyetemi állásbörzék: sok ötlet, kevesebb üres pozíció (HR Portál)
A hosszúra nyúló válság a frissen végzetteket hátrányosan érinti. Az egyetemi állásbörzék a megnehezedett állástalálási esélyekről, a gyakorlatosok és a végzősök közti versenyről számoltak be. Egyre inkább a személyes kapcsolatépítés színterei lesznek a börzék, mivel ma már szinte lehetetlen egy-egy jó nevű vállalathoz az utcáról besétálni. Még a katalógusban szereplő HR-est sem tudja közvetlenül…
márc. 1
10:32
Lejárt a kilakoltatásokat tiltó moratórium hatálya (ProfitLine)
Csütörtökön legálisan is elkezdődhetnek a kilakoltatások és árverezések, hiszen lejárt az ezeket tiltó moratórium hatálya - írja csütörtöki számában a Magyar Hírlap.
márc. 1
10:34
Nem várt bővülést mutatott a svájci gazdaság (ProfitLine)
A várt enyhe zsugorodás helyett mérsékelt bővülést mutatott a svájci gazdaság 2011 negyedik negyedévében a berni kabinet gazdasági államtitkárságának (SECO) ma közzétett adatai alapján.
márc. 1
10:36
MNB: a nehezülő finanszírozás gyengíti a bankok hitelezési képességét (Infostart)
Megdrágult és nehezebbé vált a magyarországi bankok finanszírozása, ez pedig gyengíti a bankok hitelezési képességét, így egyre kevésbé tudnak a vállalatok számára hitelt nyújtani - állapította meg 2012 januári hitelezési felmérésében a Magyar Nemzeti Bank.
márc. 1
10:36
Gáz a Fradinál: új szponzort szerzett a klub (Privátbankár)
A FŐGÁZ mostantól a Ferencvárosi Torna Club két szakosztálya sportolóinak eredményes felkészüléséhez és versenyeihez nyújt anyagi segítséget a klubbal kötött megállapodás értelmében.
márc. 1
10:42
Olcsóbbak lettek a Facebook-részvények (Portfolio)
Csökkent tegnap a Facebook értéke a magánkézben lévő vállalatok részvényei számára kereskedési lehetőséget biztosító másodlagos piacon - írja a Bloomberg. Tegnap egy alap adott el részvényeket 40...
márc. 1
10:44
A lengyel gazdaság ismét bizonyított (GDP: +4,3%) (Portfolio)
A tavalyi negyedik negyedévben 4,3 százalékkal bővült az előző évihez képest a lengyel gazdaság - derült ki a GUS ma közzétett jelentéséből. A piac a növekedés némi lassulására számított, de ezek...
márc. 1
11:00
Gigantikus veszteség: megdöntötte az Erste az MKB rekordját (Portfolio)
Az MKB Bank előző évi veszteségi rekordját megdöntve 157,6 milliárd forintos adózott veszteséggel zárta 2011-et az Erste Bank Hungary - derült ki a társaság mai sajtótájékoztatóján. A végtörlesztés...
márc. 1
11:02
Még mindig a forint az idei év nagy nyertese (Portfolio)
A januári teljesítménye alapján a forint vezette a Bloomberg hírügynökség által összehasonlított 25 feltörekvő deviza listáját az euroval szemben. Február elteltével is sikerült megőrizni az első...
márc. 1
11:03
A helyi utazási bérletet is a munkáltatóknak kell fizetnük a jövőben (HR Portál)
Kötelező lenne megtéríteniük a munkáltatóknak július 1-től a közigazgatási határon belül (helyben) lakók munkába járási költségeit. Eddig csak a helyközi közlekedésben volt hasonló kötelezettségük, a második félévtől azonban a helyi közlekedés díját is téríteniük kell - derül ki a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvényjavaslatból a penzcentrum.hu írása szerint.
márc. 1
11:03
Ezért szigorodtak a bankok hitelezési feltételei (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank közzétette legújabb hitelezési felmérésének eredményeit. A 2012 januárjában végzett felmérés megállapítja, hogy a nehezülő finanszírozás gyengíti a bankok hitelezési képességét. A bankok válaszai alapján mindez egyre nagyobb mértékben magyarázza a vállalati hitelezési feltételek szigorítását. A jegybank két héttel ezelőtt bejelentett új eszközei a hitelezési képesség…
márc. 1
11:04
A válság legnagyobb sztárja, vagyona harmadát bukta el tavaly (Portfolio)
Miközben a válság legnagyobb győztese, John Paulson alapjaival összesen 35 százalékot, vagyis közel 10 milliárd dollárt veszített, a nehéz piaci körülmények között a Ray Dalio vezette Pure Alpha II....
márc. 1
11:05
Az Airbus lehet Kína és az EU csatározásának vesztese (ProfitLine)
Előfordulhat, hogy a Hongkong Airlines légitársaság lemondja 10 darab Airbus A380-as típusú repülőgép megvásárlását a széndioxid-adó miatt ránehezedő nyomás következtében - derül ki a South China Morning Post (SCMP) csütörtöki számából.
márc. 1
11:07
Hat havi csúcson az euróövezeti feldolgozóipari BMI (ProfitLine)
Hat havi csúcsra emelkedett februárban az euróövezeti feldolgozóipari beszerzési menedzser index (BMI) - közölte csütörtökön az MTI-vel a londoni Markit Economics gazdasági kutató intézet.
márc. 1
11:18
Biztató (?) stagnálás az európai feldolgozóiparban (Portfolio)
A hónapokon át tartó szűkülés stagnálás közeli állapotba váltott több európai ország feldolgozóipari szektorában - 50 pont feletti az osztrák, a német, a francia, a holland, lengyel, cseh és magyar...
márc. 1
11:30
Rekordévet zárt az Audi (Infostart)
Ismét rekordévet zárt a német Audi - jelentette be a társaság igazgatótanácsának elnöke.
márc. 1
11:30
Orbán Viktor felmentette a magyar "kkv-nagykövetet" (Privátbankár)
Matolcsy György javaslatára a kormányfő leváltotta a belgazdaságért felelős helyettes államtitkárt.
márc. 1
11:32
Csak a végtörlesztés és az árfolyamgát után lesz rendes hitel? (Privátbankár)
Az MNB közzétette legújabb hitelezési felmérésének eredményeit. A felmérés megállapítja, hogy a nehezülő finanszírozás gyengíti a bankok hitelezési képességét. A bankok válaszai alapján mindez egyre nagyobb mértékben magyarázza a vállalati és háztartási hitelezési feltételek szigorítását. Új háztartási hitelkihelyezések a végtörlesztés és az árfolyamgátba történő bejelentkezések után várhatók.
márc. 1
11:36
A Legvonzóbb Munkáltatók listáján ismét tarolnak a multik (HR Portál)
Tegnap 27 ezer válaszadó véleménye alapján ünnepélyes keretek között kihirdették Magyarország Legvonzóbb Munkáltatóit. A kutatásból kiderül, a stabilitás és a fizetés a fiatalabb generációk számára az átlagosnál kevésbé lényeges. Számukra akkor igazán vonzó egy munkahely, ha ott nagyobb figyelmet kap a társadalmi felelősségvállalás, és a munka-magánélet egyensúlya.
márc. 1
11:36
Enyhe forinterősödés bontakozott ki (ProfitLine)
Csütörtök reggelre gyengült a forint a szerda délutáni árfolyamához képest, de a kora délelőtti órákban már szerény mértékű erősödésbe kezdett.
márc. 1
11:36
Fordultak az európai piacok a feldolgozóipari adatra (Portfolio)
Lefelé nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, de a vártnál jobb beszerzési menedzser indexeknek köszönhetően nemrég a pozitív tartományba fordultak át a piacok. A német, francia és brit...

Keresés