2012 decemberében a belföldi- és az exportár változás eredőjeként az ipari termelői árak 0,5 százalékkal voltak magasabbak az előző havinál és 1,8 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbiaktól. 2012 egészében az ipari termelői árak 4,3 százalékkal haladták meg az előző évit - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Megérkezett az első londoni elemzői nyilatkozat annak kapcsán, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter tegnap este a Dow Jones hírügynökségnek, illetve a Wall Street Jornalnak adott interjút....
Közigazgatási bírósághoz fordultak az energiaszolgáltatók a januári energiaárdöntés miatt. Fónagy János államtitkár ugyanakkor nem tagadta, hogy tavaly év végén nem volt idő a költségek, a világgazdasági hatások alapos elemzésére....
A hó eleji utalások miatt két hétig szinte üresen kong az államkincstár kasszája, ez az oka annak, hogy a kormány lehetővé tenné számára a betétgyűjtést - írja a Magyar Nemzet. A lap csütörtöki...
A KSH ma közzétett adatai alapján 2012 decemberében a belföldi- és az exportárváltozás eredőjeként az ipari termelői árak 0,5 százalékkal emelkedtek havi szinten a novemberben mért 0,7 százalékos csökkenés után. Decemberben éves szinten az ipari termelői árak 1,8 százalékos csökkentek a novemberben regisztrált 2,9 százalékos esés után.
Folytatódik a tegnap délután megindult lejtmenet a hazai részvénypiacon, a BUX 11,75 pontos, 0,06 százalékos csökkenéssel, 19 382,82 ponton nyitott csütörtökön, szűk fél óra elteltével az index már 0,32 százalékos gyengülésnél járt.
A hó eleji utalások miatt két hétig szinte üresen kong az államkincstár kasszája, ez az oka annak, hogy a kormány lehetővé tenné számára a betétgyűjtést - írja a Magyar Nemzet.
Míg a Fed tegnap esti kamatdöntési közleménye nagy izgalmakat végül nem hozott, addig a szintén tegnap este megjelent Matolcsy György-interjú annál inkább megmozgatta a forintpiacot, hiszen számos...
Míg a Fed tegnap esti kamatdöntési közleménye nagy izgalmakat végül nem hozott, addig a szintén tegnap este megjelent Matolcsy György annál inkább érdekes, hiszen számos piacnyugtató üzenetet közvetített. Ezek már tegnap késő este is erősítették a forintot és ma reggel is egyhetes csúcsán jár a fizetőeszköz az euróval szemben. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy megsérült a kéthónapos…
A magyar mezőgazdaság termelésének 70 százalékát a magyar élelmiszeripar vásárolja fel - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Budapesten, az Agromash Expo szakkiállítás alkalmából tartott...
Egy tavaly elfogadott törvény értelmében 2014. január elsejéig minden személy- és vagyonőri igazolvánnyal rendelkező munkavállalónak és vállalkozónak speciális tanfolyamon kell részt vennie, és a szakmai továbbképzés anyagából sikeres záróvizsgát tennie - cikkezi a Népszabadság.
A kisgyermekes szülők foglalkoztatásáról és az alkalmazottakhoz való hozzáállásban megnyilvánuló felelősségvállalásról szervez tematikus fórumokat és tréningeket a Seed Alapítvány február 1-jétől.
Minden eddiginél több, 336 700 adóvégrehajtás folyik az adósok ellen, amiből 873,3 milliárd forint beszedését célozta meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte a tizenegy állami nyilvántartás adatait feldolgozó feketelista.hu honlap az MTI-vel.
A múlt év végén tizenötezren hagyták el az egyszerűsített vállalkozói adót (eva), a kilépők meghatározó része az új adózási lehetőségekhez pártolt át - írja a Magyar Nemzet.
Az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. igazgatóságának tájékoztatása szerint a Társaság egy, már működő hazai szélerőmű megvásárlásával, újabb 1,5 megawatt teljesítményű szélturbina akvizícióját tervezi.
A tegnap publikált tengerentúli GDP adat csalódást okozott a piaci szereplőknek, és a Fed szavai sem adtak okot az optimizmusra, így az amerikai indexek lejtőre kerültek. Az ázsiai indexek egy része...
2013. február elsejétől az MVM Partner Zrt. szolgáltatja a villamos energiát a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-nek - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium csütörtökön.
Videó technikai elemzésünkben ismét áttekintjük az arany piacán zajló folyamatokat, lehetséges beszállási pontok után kutakodunk az EURCHF és az egzotikusabb devizapárnak számító CADJPY grafikonokon....
Csütörtökön délelőttre még reggeli árfolyamához képest is jelentősen erősödni tudott a forint a főbb nemzetközi devizákkal szemben. Kereskedők szerint 290 forintos eurónál lehet a következő "megálló".
Emelkedéssel indította a mai kereskedést az Infineon Technologies árfolyama azt követően, hogy a cég közzétette negyedik negyedéves eredményeit. Bár a bevételek szintjén a várttól elmaradó számot...
Hamarosan fény derül arra, hogy ki kerül a Magyar Nemzeti Bank élére, miután március 3-án lejár Simor András elnök mandátuma. A befektetők feszülten várják Orbán Viktor bejelentését a jelölt...
Június végére kell előkészítenie az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes nemzetközi tervpályázatát az Emberi Erőforrások Minisztériumának - olvasható a Magyar Közlönyben közzétett...
Matolcsy György igyekezett eloszlatni az aggályokat az új jegybanki vezetéssel kapcsolatban - megugrott a forint - örülhetnek a devizahitelesek, akik fizetnek, mint a katonatiszt - Nézze meg itt >>
Az adócsalás visszaszorítására tett kormányzati lépésekről írt képviselői kérdésre adott írásbeli válaszában Matolcsy György. A nemzetgazdasági miniszter szerint az új jogszabályi rendelkezések...
Csütörtökön délelőttre még reggeli árfolyamához képest is jelentősen erősödni tudott a forint a főbb nemzetközi devizákkal szemben. A forint erősödése mögött Matolcsy György szavai állhatnak, aki a Wall Street Journal-nak adott interjújában számos piacnyugtató kijelentést tett.
Háromszáz új jegyautomatát telepít a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) 2013 végétől, az elektronikus jegyrendszer bevezetésének első ütemeként - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
Habár a Google+ sokkal kevésbé tűnik nyüzsgő közösségi médiumnak, mint a Facebook, mégis sokkal értékesebb lehet a befektetők számára, hiszen azok az alkalmazások, amiken a Facebook dolgozik, és...
Matolcsy György nyilatkozata hatásos gyógyírnek bizonyult a jegybank körüli aggodalmak okozta égő sebre: a befektetők örülnek a miniszter szavainak, az euró 291,5 forintig esett délelőtt. A forint most lekörözi a régiós devizákat, az euró pedig egy gyenge német makroadat miatt torpant meg.
Emelkedéssel indította a mai kereskedést az Infineon Technologies árfolyama azt követően, hogy a cég közzétette negyedik negyedéves eredményeit. Bár a bevételek szintjén a várttól elmaradó számot...
Zumbaoktatót ellenőriztek a dél-alföldi adórevizorok, a tréner azonban nem adott bizonylatot az óradíjról - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) regionális adóigazgatóságának vezető sajtóreferense csütörtökön az MTI-t....
A nyugat-európai börzék esésbe váltottak a nyitást követően, ennek hátterében a tegnap ismertetett gyenge amerikai GDP adat, valamint a Fed által a gazdaság növekedésére tett negatív kijelentések...
Franciaországban és Németországban sem fogják teljeskörűen alkalmazni azt a szabályozási javaslatot, amely a bankjaik számára a teljes kereskedési tevékenységük elkülönítését írná elő. Mindkét nemzet...
Ezekben a napokban kapják kézhez a munkavállalók az első, 2013-as szabályok szerint számított fizetésüket. Kiket érint kedvezően az új szabályozás, illetve kiknek csökken majd az új szabályok szerint számított nettó jövedelme? A BDO Magyarország alábbi összegzésésből kiderül.
Hamarosan kézhez kapják a munkavállalók az első, 2013-as szabályok szerint számított fizetésüket. Kiket érint kedvezően az új szabályozás, illetve kiknek csökken majd az új szabályok szerint számított nettó jövedelme?
Zumbaoktatót ellenőriztek a dél-alföldi adórevizorok, a tréner azonban nem adott bizonylatot az óradíjról – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) regionális adóigazgatóságának vezető sajtóreferense csütörtökön az MTI-t.
Dr. Gresa István, az OTP igazgatósági tagja OPUS kötvényeket vásárolt, áll a bank közleményében. Az OTP Bank Nyrt. a saját nevében, valamint dr. Gresa István az OTP Bank igazgatósági tagja a HSBC...
Zumbaoktatót ellenőriztek a dél-alföldi adórevizorok, a tréner azonban nem adott bizonylatot az óradíjról. Az első kettő még ingyen volt, így háromszor is tornáztak az ellenőrök.
Több mint 1,2 millió hazai munkavállaló szokta hazavinni vagy e-mailben hazaküldeni magának a munkahelyi dokumentumait. Ez nemcsak azt jelenti, hogy sokan otthon is túlóráznak, de jelzi, hogy rengeteg bizalmas adat kerül ki a vállalatok felügyelete alól.
Nem kellett lekapcsolni a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedő (MAL) Zrt. áramellátását, mert az iparvállalatnak az utolsó pillanatba sikerült áramkereskedelmi szerződést kötnie - olvasható az E.ON...
Az OTP három év kihagyás után 2011-ben ismét fizetett osztalékot, és bár az elmúlt két évi kifizetés inkább csak jelzésértékű volt, egyes elemzők várakozásai alapján a következő években akár komoly...
Míg a Fed tegnap esti kamatdöntési közleménye nagy izgalmakat nem hozott, addig a szintén tegnap este megjelent Matolcsy György-interjú annál inkább megmozgatta a forintpiacot, hiszen számos nyugtató...
A már működő hazai szélerőművek egyikének tervezett megvásárlásával, újabb szélerőmű akvizícióját készíti elő a tőzsdén jegyzett, feltörekvő energetikai társaság, az ALTEO Nyrt. A projekt...
Több mint 1,2 millió hazai munkavállaló szokta hazavinni vagy e-mailben hazaküldeni magának a munkahelyi dokumentumait. Ez nemcsak azt jelenti, hogy sokan otthon is túlóráznak, de jelzi, hogy rengeteg bizalmas adat kerül ki a vállalatok felügyelete alól.
Elsősorban az átlagbér két-háromszorosát keresőket hozzák a korábbinál kedvezőbb helyzetbe az idei adóváltozások, az átlagosnál kevesebbet keresők fizetése az idén sem lesz több a BDO Magyarország könyvvizsgáló és tanácsadó cég szerint.
Komoly árfolyamveszteséget szenvedett el a Facebook és a RIM, a Research In Motion mostantól első számú terméke után nevet változtat Blackberry-re. A Facebook jelentéséből kiderül, hogy a mobilplatformok növekedtek, azonban a kiadások jócskán megugrottak.