A tőkekövetelmények szigorodása miatt csökkenteni fogja mérlegének méretét a Deutsche Bank - jelentette ki a Stefan Krause, a kontinens legnagyobb bankjának pénzügyi igazgatója a Bloomberg jelentése...
Hogyan tűnhet ki egy aranykereskedő cég a jelenleg szabályozatlan aranypiacon? Mit jelent a bankszerű ügyviteli környezet, és miként szolgálja a fizikai aranyba fektető ügyfeleket? Nagy Attilát, a Solar Gold vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.
Stabilan gyenge szinteken kezdte a hetet a forint, majd az európai tőzsdék emelkedésével párhuzamosan erősödésbe váltott. A héten a nagy jegybankok felől érkező hírekre érdemes figyelni.Megindult a...
Az okostelefonok ötvözik a telefon és az internet-képes számítógép funkcióit, és letölthető e telefonokra több ezer hasznos alkalmazás, azaz "app" (az angol "application" = "alkalmazás, program" szó rövidítése) ingyenesen, vagy pár száz forintért. Az alábbi hasznos ingyenes alkalmazásokkal nemcsak a privát programok szervezését, hanem a munkát is fel lehet gyorsítani.
Újabb információk derültek ki a 2012 júniusában csődöt mondott Soltvadkerti takarékszövetkezet ügyében. Kerényi János, a Bács-Kiskun megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja bejelentette: fedezetelvonás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen tett feljelentést egy magánszemély, mert a soltvadkerti takarékszövetkezettől a végelszámolás megkezdése előtt mintegy 4 milliárd forint jó hitel került át hat…
A 2011-es keret mindössze 2 százalékát nem használták fel az MKB SZÉP-kártya birtokosai, így csupán 5 millió forintot kellett visszautalni a korábbi befizetéseket teljesítő munkáltatóknak.
Az év kiemelt feladatának nevezte Varga Mihály a magyar kis- és középvállalatok exportnövekedésének elősegítését a tárca által szervezett, Külpiaci Értekezlet nyitóelőadásában, hétfőn.
Mi történhet még szegény devizahitelesekkel? Elképzelhetetlen, hogy a helyzetük tovább romoljon? Mik a legrosszabb vagy majdnem legrosszabb verziók, amelyek esetén még növekedne a törlesztőrészletük, és mennyivel? Egy újabb Lehman-válság nagyon durva helyzetet teremthetne.
Vasárnap Christine Lagarde a Nemzetközi Valutalap (IMF) vezérigazgatója úgy nyilatkozott, hogy a fejlődő országok vártnál gyengébb gazdasági növekedése miatt az IMF lefelé módosíthatja a globális növekedési kilátásait.
A 2011-es keret mindössze 2 százalékát nem használták fel az MKB SZÉP-kártya birtokosai, így csupán 5 millió forintot kellett visszautalni a korábbi befizetéseket teljesítő munkáltatóknak.
Nem akarnak az oroszok magyar erőművet venni - az egyiptomi eseményeket megérzik majd a hazai utakon is - strandot avattak a Balatonon - jó hangulatban indult a kereskedés a piacokon - Nézze meg itt >> -
Sok jogszabály módosul a jövő év március 15-én hatályba lépő új Polgári törvénykönyv (Ptk.) miatt, változás lesz például, hogy ingyen lehet majd hozzájutni csoportosított céginformációhoz, a volt cégvezető pedig kötelezhető lesz arra, hogy a csődeljárás során ki nem elégített követeléseket maga fizesse meg .
Vajon mi éri meg jobban, átképezni a más pályáról érkezőt vagy kinevelni valakiből a rossz beidegződéseket és a korszerűtlen tudást? A cukrászképzés fő kérdései egy rendhagyó álláshirdetés tükrében - az Origo beszámolója.
7 éves mélypontra zuhant a bioüzemanyag beruházások értéke, ráadásul a jövő sem biztató. Európa két legnagyobb olajtársasága, a BP és a Royal Dutch Shell több következő generációs bioüzemanyag...
Ritka eseménynek lehetnek ma tanúi a német befektetők, a 30 komponensből álló DAX index ugyanis ma 31 tagúra bővült. Ilyenre az index 25 éves történelme alatt eddig a mai napon kívül mindössze...
Soha annyi cég nem szűnt még meg Magyarországon, mint 2013 első felében. Az elmúlt hat hónapban 16108 céget töröltek a cégbíróságok, ez 538-cal több, mint az eddigi rekordfélévben, azaz 2010 második felében. A cégalapítások alacsony száma miatt a cégfluktuáció máris csökken. Ez a trend fel is erősödhet, ha igaznak bizonyul az Opten szakértőinek előrejelzése, mely szerint legkésőbb 2014 első…
A Miskolci Geotermikus Projekt első szakaszának átadását követően két hónappal a PannErgy átállt a folyamatos hőbeadásra valamint elvégezte a szükséges hévízi illetve a teljes vezeték rendszer átfogó...
Rekordot döntött a megszűnő cégek száma Magyarországon az első félévben: a cégbíróságok mintegy 16 ezer céget töröltek a nyilvántartásból, ami az előző félévinél 7,1 százalékkal, az eddigi rekorder...
A mai nap arra figyel a világ, hogy mi lesz Portugália és Görögország sorsa, hiszen mindketten terítéken vannak a hétfői EU-s találkozón. Délután Mario Draghi tart fontos sajtótájékoztatót, ami újabb konkrétumokat adhat az EKB politikájáról.
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatja a tőkepiaci szereplőket, hogy 2013. július 5-én 24 592 darab törzsrészvényt értékesített az OTP Bank Nyrt. és Bankcsoport Javadalmazási Politikája keretében. Így az...
Az ó-konzervatív megközelítés helyett egészen új utakon jár a XXI. században a Mercedes-Benz. Felismerték, hogy a korábbi célcsoportjaik már nincsenek abban a helyzetben, hogy autót - vagy bármi mást...
A 2011-es keret mindössze 2 százalékát nem használták fel az MKB SZÉP-kártya birtokosai, így csupán 5 millió forintot kellett visszautalni a korábbi befizetéseket teljesítő munkáltatóknak.
Harmadik negyedéve emelkedik a panel ára, miközben a téglaépítésű lakások egyre olcsóbbak lesznek. Új ingatlant pedig alig adtak el az elmúlt fél évben.
Uniós pénzből és civil támogatással létesülne műanyag hulladékokat feldolgozó üzem Gyepükajánon. Húsz embernek lenne munkája. A befektetőt még keresik.
7 éves mélypontra zuhant a bioüzemanyag beruházások értéke, ráadásul a jövő sem biztató. Európa két legnagyobb olajtársasága, a BP és a Royal Dutch Shell több következő generációs bioüzemanyag...
A tanyafejlesztési program idei, harmadik ütemében kétmilliárd forintnyi támogatásra lehet pályázni hétfőtől augusztus 7-ig - közölte Budai Gyula hétfőn Budapesten Sajtótájékoztatón.
Az év kiemelt feladatának nevezte Varga Mihály a magyar kis- és középvállalatok exportnövekedésének elősegítését a tárca által szervezett, Külpiaci Értekezlet nyitóelőadásában, hétfőn.
Mára a különadók nagyságrendje elérte a társasági adóét, mivel azonban ez csak a vállalkozások szűkebb körét érinti, így számukra komoly megterhelést jelent. Az anyag rámutat, hogy a jogalkotók szándékával szemben az adók beépülnek a szolgáltatások áraiba, és így végső soron a fogyasztók, illetve az adókkal közvetlenül nem érintett ágazatok is viselik a terheket, írja a Leitnerleitner…
Rekordot döntött a megszűnő cégek száma Magyarországon az első félévben: a cégbíróságok mintegy 16 ezer céget töröltek a nyilvántartásból, ami az előző félévinél 7,1 százalékkal, az eddigi rekorder félévnél, 2010 második felénél pedig 3,4 százalékkal több - közölte az Opten céginformációs szolgáltató hétfőn.
Újabb bennfentes tranzakciót jelentett be az OTP, ezúttal Takáts Ákos, az OTP Bank Nyrt. vezérigazgató-helyettese értékesített a cég papírjaiból. Az OTP bejelentette, hogy Takáts Ákos az OTP...
Hat hónapnyi csökkenés után májusban már nem romlott tovább a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által készített magyar konjunktúramutató.
A távol-keleti befektetők kínai növekedéssel kapcsolatos aggodalma nincs hatással a mai kereskedésben az európai piacok teljesítményére, így az öreg kontinens börzéin rendkívül jó hangulatban telt a...
Hátrányos megkülönböztetés nélkül, hasznos és megbecsült munkatársnak érzik magukat a kölcsönzött munkavállalók; derült ki a Work Force Kft. közelmúltban készített, több mint 500 kölcsönzött munkavállaló véleményét összefoglaló felmérésének eredményeiből. A munkakeresők körében ma Magyarországon még mindig félelem és bizalmatlanság övezi a munkaerő-kölcsönzést, mint új típusú foglalkoztatási…
Stabilan gyenge szinteken kezdte a hetet a forint az euróval szemben 296 körül, majd az európai tõzsdék emelkedésével, a kockázati étvágy javulásával párhuzamosan erõsödésbe váltott....
Szeretne tartós sikereket elérni a tőzsdén? A hosszú távú sikeresség elengedhetetlen feltétele a technikai elemzés alapjainak elsajátítása. Néhány, nem is oly ördöngős szabály használata jelentősen...
Hat hónapnyi csökkenés után májusban már nem romlott tovább a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által készített magyar konjunktúramutató.
Megjelent a Golden List 2014, az első hazai kkv rangsor. A KKV Szakmai Magazin gondozásában készült, ezentúl évente megjelenő, auditált összeállítás több mint 300 oldalon mutatja be és piaci megbízhatóságuk alapján rangsorolja a kiemelkedően stabil hazai kis- és középvállalkozásokat. Idén az ingatlanközvetítők és bérbeadók kategória legjobbja az AsiaCentert és a CBTC-t is üzemeltető ASIA Center…
A napenergiából származó villanyáram előállítóit terhelő különadó bevezetését tervezi a szlovák kormány, amitől a jövő évi költségvetés hiányának csökkentését várja - közölte a Hospodárské Noviny (HN) szlovák gazdasági lap hétfőn.
A napenergiából származó villanyáram előállítóit terhelő különadó bevezetését tervezi a szlovák kormány, amitől a jövő évi költségvetés hiányának csökkentését várja - közölte a Hospodárské Noviny (HN) szlovák gazdasági lap hétfőn.
Varga Mihály szerint az idei gazdasági növekedés magasabb lehet, mint amit a kormány a legutóbbi hivatalos prognózisában megfogalmazott. A nemzetgazdasági miniszter két hete pedig úgy azt mondta,...