A tegnapi kereskedésben is a feltörekvő piacokról érkező negatív hírek tartották félelemben a piaci szereplőket, a helyzetet ráadásul a Fed bejelentése tovább rontotta. Az amerikai jegybank ugyanis...
Az összefogást alkotó pártok között nincs érdemi vita abban, hogy kormányváltás esetén havi 400-500 ezer forintnyi jövedelem után lépne be egy második, körülbelül 30 százalékos személyi...
Kitört az EURHUF a 308-as szint alól, a technikai elemzés eszköztára alapján további forint esést valószínűsíthetünk. Fordulatot csak a 2011-es csúcsok hozhatnak a hazai deviza gyengülésében. ...
Az előzetes adatok szerint az elmúlt évben összesen 31 811 vállalkozás kezdte meg a működését Magyarországon, 6 százalékkal kevesebb, mint az előző évben - derül ki a Wolters Kluwer Kft. és a Napi.hu által üzemeltetett Céginfo.hu adatbázisából.
A stresszt nem egyformán viseljük: van aki éveket eltölt egy olyan munkahelyen, ahonnan más egy hét után menekül. A You Are More blogbejegyzéséből kiderül, hogy melyek a legszélsőségesebb szakmák.
Januárban 28 ezer fővel csökkent a munkanélküliek száma Németországban, amivel a ráta 0,1 százalékponttal 6,8 százalékra csökkent. Felülmúlta a várakozásokat a német munkanélküliségi ráta,...
Januártól bővült azon egészségügyi ellátások köre, amelyeket finanszírozási korlát nélkül végezhetnek az intézménynek - olvasható a Magyar Nemzet csütörtöki számában....
A Citigroup is megtiltotta junior elemzőinek, hogy szombatonként dolgozzanak - írja a Bloomberg. Ezzel újabb bank csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, hogy az éjszakákba és hétvégékbe nyúlóan...
Miután tegnap kétéves mélypontra zuhant a forint az euróval és másfél éves mélypontra a svájci frankkal szemben, a Fed tegnap esti közleménye érdemben nem enyhített a feszültségen, hiszen ma...
Március közepétől új szabályozás léphet életbe a befektetésialap-kezelőkre, amely az uniós irányelveknek megfelelően több újítást is tartalmaz. Többek között a zártkörű alapok és kezelőik is...
Az előzetes adatok szerint az elmúlt évben összesen 31 811 vállalkozás kezdte meg a működését Magyarországon, 6 százalékkal kevesebb, mint az előző évben - derül ki a Wolters Kluwer Kft. és a Napi.hu által üzemeltetett Céginfo.hu adatbázisából.
Tovább gyengült csütörtök reggel a forint: az eurót délelőtt fél tízkor 312,02 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a kora reggeli 309,33 és az előző esti 308,15 forint után.
Soha nem tolongtak még annyian a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) negatív adóslistáján, mint 2013 végén. Az adatokat kezelő BISZ Zrt. statisztikája szerint a 2012-es javulás után 1,7 millióra...
A munkahelyi sokszínűségre mára értékként, és nem demográfiai kérdésként tekintenek a vállalatok. A fogalom mostanra eltérő munkaetikát, kommunikációs stílust és motivációs eszközöket is jelent – írja legutóbbi felmérésében az Economist Intelligence Unit.
Kell egy ékszer, nyomtatok egyet, kell egy cipő, nyomtatok egyet. És a sort még lehetne folytatni. A jövő ugyanis egyértelműen az egyre közismertebbé váló 3D nyomtatásé. A 3D nyomtatóban kétdimenziós papíralapú kép helyett egy háromdimenziós tárgy készül. Honti Pál, a FREEDEE Kft. egyik tulajdonosa szerint egyszer, a nem túl távoli jövőben az emberek többségének lesz otthon 3D nyomtatója, amellyel…
Tovább gyengült csütörtök reggel a forint: az eurót délelőtt fél tízkor 312,02 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a kora reggeli 309,33 és az előző esti 308,15 forint után.
A tegnapi kereskedésben is a feltörekvő piacokról érkező negatív hírek tartották félelemben a piaci szereplőket, a helyzetet ráadásul a Fed bejelentése tovább rontotta. Az amerikai jegybank ugyanis...
Az elmúlt napokban kibontakozó feltörekvő piaci pánik közepette gyors tempóban gyengült a forint. Az euróval szembeni árfolyama ismét átlépte a 310-es szintet, amire eddig kétszer volt példa. ...
Türelmesen várja a jegybanki kamatemelés hatását, azaz a líra árfolyamának normalizálódását, de a következő hetekben szokatlan gazdasági csomaggal állhat elő a török kormány - nyilatkozta Tayyip...
Csaknem megduplázta negyedik negyedéves eredményét a Banco Santander, azonban így is elmaradt az elemzői várakozásoktól. A negyedik negyedéves adózott eredmény 1,06 milliárd euró lett, szemben az elemzők által várt 1,2 milliárd euróval.
Európa egyik legolcsóbb, mégis nagyon képzett munkaerejét, a legolcsóbban kialakítható irodai munkahelyeket, valamint régiós közlekedési csomópontot találnak Budapesten azok a nemzetközi cégek, amelyek központjukat vagy kutatási részlegüket kívánják ide telepíteni - összegezte az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) Budapest vonzerejét a gazdasági szereplők számára.
A kormány a pénztárgép-cserére kötelezett vállalkozók érdekében átvállalja az Alt Cash és a Japán Cash károsultjainak előleg befizetését, és jogi úton lép fel a cégekkel szemben - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán.
A BayernLB mellett az amerikai General Electric és a belga KBC is eladná magyarországi bankját, az osztrák Erste Bank és a Raiffeisen viszont nem akar kivonulni - írta csütörtökön a Handelsblatt egy...
A BayernLB mellett az amerikai General Electric és a belga KBC is eladná magyarországi bankját, az osztrák Erste Bank és a Raiffeisen viszont nem akar kivonulni - írta csütörtökön a Handelsblatt egy kelet-európai összeállításában. Nem érdemes azért nagy összegben fogadni erre.
A stresszt nem egyformán viseljük: van aki éveket eltölt egy olyan munkahelyen, ahonnan más egy hét után menekül. A You Are More blogbejegyzéséből kiderül, hogy melyek a legszélsőségesebb szakmák.
Tovább gyengült a forint az euróhoz képest - a magyar jegybankelnök, rossz kínai adat és a Fed lassítása intézte el a magyar fizetőeszközt - Nézze meg itt >>
Zuhant a Royal Dutch Shell olajipari vállalat profitja 2013 utolsó negyedévében. A vállalat csütörtöki jelentése szerint a nettó nyeresége 2013 október-decemberében 1,78 milliárd dollár volt, míg 2012 azonos időszakában 6,73 milliárd dollár.
A BayernLB mellett az amerikai General Electric és a belga KBC is eladná magyarországi bankját, az osztrák Erste Bank és a Raiffeisen viszont nem akar kivonulni - írta csütörtökön a Handelsblatt egy kelet-európai összeállításában.
A BayernLB mellett az amerikai General Electric és a belga KBC is eladná magyarországi bankját, az osztrák Erste Bank és a Raiffeisen viszont nem akar kivonulni - írta csütörtökön a Handelsblatt egy kelet-európai összeállításában.
A bányászok nyugdíjszabályainak módosítása miatt demonstrált a Bánya-, Energia-, és Ipari Dolgozók Szakszervezete (BDSZ) szerdán Budapesten, az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt. Pont egy évvel ezelőtt ugyanezen okból gyűltek össze az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt a bányászok, de az ígéretek ellenére azóta sem történt semmi - hangoztatták a felszólalók.
Nagyszabású konferenciát szervez holnap a Magyar Nemzeti Bank, ezt követően este a Művészetek Palotájában adják át a Matolcsy György által tavaly alapított Lámfalussy-díjat. A Lámfalussy-konferencia...
A Duolingo csütörtökön jelentette be, hogy nyelvtanulási alkalmazásait magyar nyelven is elérhetővé teszi. A cég teljesen ingyenes angol nyelvtanulást kínál az interneten, valamint iPhone és Android alkalmazásokon keresztül. A közeljövőben további nyelveket is bekapcsolnak a szolgáltatásba.
A magyar állam szerda reggel pontosan teljesítette a lejáró 1 milliárd eurós kötelezettségét, az állam devizatartalékai megfelelő fedezetet adtak ehhez - nyilatkozta Varga Mihály, nemzetgazdasági...
Átmeneti csökkenés után az elmúlt két évben ismét nőtt a hitelkártyával rendelkezők köre, és változás állt be a nemek arányát tekintve is - derül ki a GfK Hungária pénzügypiaci felméréséből. Az...
2013-ban minden korábbi rekordot megdöntött az online meghirdetett állások száma – derül ki a Profession.hu éves adataiból. A munkáltatók leginkább fejlesztőket kerestek, de a mérnök és könyvelő állások is felkerültek a dobogóra. A piacvezető rendszerében 35 százalékkal többen regisztráltak az előző évhez képest, legtöbben a területi képviselői, az asszisztensi és az adminisztrátori munkakörökre…
A 2 éves csúcsra ugró EURHUF árfolyam újra a figyelem középpontjába helyezte nemzeti valutánkat. Mai videó elemzésünkben a technikai elemzés eszközrendszerére támaszkodva járjuk körbe, hogy milyen...
A saját cégük helyzetét és a gazdasági kilátásokat illetően is nőtt az elmúlt évben a Magyarországon működő vállalatok pénzügyi vezetőinek optimizmusa, ennek ellenére az ország még mindig a legpesszimistábbak közé tartozik a régióban - állapítja meg a Deloitte Magyarország felmérése.
Egy éve alakult, és azóta többszörösére bővült az a Budapesten létrehozott Randstad toborzó központ, amely Európa mellett a Közel-Keletre és Afrikába is keres mérnököket és más szakembereket. Bár tagjai nem találkoznak személyesen a jelöltekkel, akár egész családokat költöztetnek egy kontinenssel arrébb – írta a cég csütörtöki közleménye.
A nagy adatbázisokhoz adott szabad hozzáférés, a "Big and Open Data" bevezetése 2020-ig 206 milliárd euróval, azaz közel két százalékkal növelhetné az EU GDP-jét - állapítja meg a Varsói Közgazdaságtudományi Intézet (WISE Institute) "Big & Open Data in Europe: a növekedés motorja vagy elszalasztott lehetőség?" című tanulmánya.