Rendkívüli közgyűlést hívott össze a Synergon, aminek most már komoly tétje van a vállalatnál, ez ugyanis a cég végelszámolását is eredményezheti. A problémát az okozza, hogy a Synergon konszolidált...
Kis csökkenésre számít a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője. Móró Tamás az MTI-nek elmondta: a fejlődő piacok gyengébben teljesítenek, így összességében a piaci hatások inkább negatívak. Pénteken megerősítette Magyarország devizában fennálló hosszú lejáratú államadósságának “BB plusz” szintű osztályzatát a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő, a…
Az európai biztonságpolitikának el kell kerülnie a 2001 utáni amerikai ‘terror elleni háború’ otromba hibáit. Az EU-diplomácia feladata a közel-keleti térség politikai rendezésének elősegítése, beleértve a palesztin államiság és a szaúdi radikalizmus kérdését. De miért nem osztják meg az EU nagy játékosai érzékeny információikat Budapesttel?
Nem jött. Elmaradt. Azt mondta szeret minket és szépek is vagyunk, de nem most teszi meg, amit meg kellett volna. Leírta a Fitch: jók a folyamatok, tarthatók is, márt csak az államadósság kell hogy érdemben csökkenjen. Hamarosan meg lesz ez, de már nem idén. Reméljük a lelkes várakozás nem hozza majd a brutális kiábrándulást. Reggeli ...
A befektetési banki üzletágának leépítésével párhuzamosan ezer dolgozótól válik meg Londonban a Deutsche Bank. A létszámleépítés része annak a korábbi bejelentésnek, miszerint 10 országból vonul ki...
Elsősorban vállalati hírek mozgathatják hétfőn reggel a részvényárfolyamokat: többek között az RWE brit leányának értékesítése, a Pfizer és az Allergan illetve a Diebold és a Wincor Nixdorf...
Szerény elmozdulásokat láthatunk a nyitást követően Nyugat-Európában annak ellenére, hogy a hétvégén Brüsszelben a legmagasabb készültségi fokot rendelték el terrorfenyegetettség miatt. A magyar...
A vezető részvények mindegyike erősödött az elmúlt héten a Budapesti Értéktőzsdén, a tőzsde részvényindexe, a BUX 731,81 pontos, 3,27 százalékos emelkedéssel, 23 125,79 ponton zárt pénteken. A részvénypiac elmúlt heti - november 16-20. közötti - forgalma 61,184 milliárd forint volt, szemben az előző heti 46,301 milliárd forinttal.
A fogyasztói várakozások az idén októberben elért csúcsot jelentő szinten maradtak, az üzletiek viszont a szeptemberi tetőpontról az év eleji szintre estek vissza. A gazdasági várakozásokat mutató érték egy viszonylag szűk sávon belül mozog, de értékei folyamatosan optimizmust mutatnak - közölte az Európai Unió támogatásával végzett felmérésének eredményeit a GKI Gazdaságkutató Zrt.
Azt már láttuk, hogy az alapbér és a munkabér nem ugyanaz. Az alapbér, mint időbér funkcióját tekintve a bérpótlékok megállapításához nélkülözhetetlen, kivéve, ha a felek eltérő számítási módban állapodnak meg. A munkabér pedig lehet kizárólag idő- vagy teljesítménybér, illetve a kettő összekapcsolása. Ezt a munkáltató egyoldalúan állapíthatja meg. Teljesítménybérről akkor beszélünk, amennyiben a…
A Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség (MNKSZ) idén nyolcadik alkalommal írt ki pályázatot a „Legjobb Női Munkahely” díj elnyerésére. A díj átadására idén a Personal Hungary 12. Emberierőforrás-menedzsment Szakkiállítás keretében került sor.
A Deutsche Bank egy új csalásmegelőző technológiával kísérletezik, amely egyszerre többféle azonosítási technikát is alkalmaz, de csak akkor, ha ezt szükségesnek találja - írja a Financial Times. A...
Bár az átlagbér az elmúlt időszakban folyamatosan növekszik, így az "átlag" dolgozó akár már 160 ezer forint körül is hazavihet egy hónapban, a középérték ennél jóval, nagyjából 18 százalékkal alacsonyabb. A legalacsonyabb és legmagasabb fizetések között akár 28 szoros különbség is lehet, írja a Napi.hu.
Stagnálással indította a hetet a forint az euróval szemben, azonban hamar gyengülésnek indult a magyar deviza. Vagyis a jelek szerint inkább az euró erősödik, hiszen az euró-dollár esetében is apró...
Szerény elmozdulásokat láthatunk a nyitást követően Nyugat-Európában annak ellenére, hogy a hétvégén Brüsszelben a legmagasabb készültségi fokot rendelték el terrorfenyegetettség miatt. A magyar...
Csökkenéssel nyitottak hétfőn a vezető európai értéktőzsdék. A londoni FTSE-100 index 0,74 százalékos mínuszban, a frankfurti DAX-index 0,10 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,34 százalékos mínuszban indította a kereskedést. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,10 százalékkal esett nyitáskor. A kőolaj világpiaci ára esik. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj januári…
Csökkenéssel nyitottak hétfőn a vezető európai értéktőzsdék. A londoni FTSE-100 index 0,74 százalékos mínuszban, a frankfurti DAX-index 0,10 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,34 százalékos mínuszban indította a kereskedést. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,10 százalékkal esett nyitáskor. Esik a kőolaj világpiaci ára is.
A WTI 40,6 dollárra süllyedt ma reggel, köszönhetően a venezuelai megnyilvánulásoknak, mely szerint 20 dolláros szintre eshet a kőolaj ára, amennyiben a decemberi eleji OPEC ülésen a szervezet nem áll elő kvótacsökkentéssel.
Az utóbbi hónapok romló makrogazdasági adatai után hétfőn meglepően kedvező lett a német beszerzésimenedzser-index. Közben a francia gazdaság kilátásai romlottak a hasonló mutató alapján. A...
Még év végig megkezdhetik az olaszok a rossz bank felállításához szükséges lépéseket a bankok nem teljesítő hiteleinek átvételére, annak ellenére, hogy az Európai Bizottság továbbra sem támogatja az...
Pénteken Amerikában rövidített kereskedésre számíthatunk, ezzel hivatalosan is megkezdődik a nagy karácsonyi vásárlási szezon, a kiskereskedelmi szektor legfontosabb időszaka, amikor a nyereség kb. 41%-a keletkezik – Kiss Mónika, az Equilor vezető elemzőjének napindítója. Elérkezett a Hálaadás hete az Egyesült Államokban: csütörtökön a részvény és kötvénypiacok is zárva lesznek, pénteken pedig…
Az Európa Tanács a korrupcióellenes intézkedések megerősítését és a pártfinanszírozás jobb átláthatóságát szorgalmazza Magyarországon. Ezt tartalmazza az a kiegészítés, amelyet a testület korrupcióellenes államcsoportja (GRECO) Magyarországról szóló, korábban nyilvánosságra hozott második értékelő jelentéséhez fűzött hétfőn. A strasbourgi keltezésű kiegészítő jelentés értékeli Magyarország…
Stabil sokkellenálló-képesség jellemzi a magyar bankrendszert, de a gazdasági növekedést még mindig inkább rontja, mint segíti a működése - derül ki az MNB ma közzétett Pénzügyi Stabilitási...
Stagnálással indította a hetet a forint az euróval szemben, azonban hamar gyengülésnek indult a magyar deviza. Vagyis a jelek szerint inkább az euró erősödött, hiszen az euró-dollár esetében is apró...
Növekedett a személyi jövedelemadót önbevallással teljesítők száma, de összességében a bevallók száma is 1999 és 2013 között, derül ki az MTI grafikonjából. Az önbevallók aránya a jövő évtől bevezetendő változások miatt várhatóan csökkenni fog.
Az utóbbi hónapok romló makrogazdasági adatai után hétfőn meglepően kedvező lett a német beszerzésimenedzser-index. Közben a francia gazdaság kilátásai romlottak a hasonló mutató alapján. A...
David Cameron brit miniszterelnök az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni közös fellépésre szólította fel a nemzetközi közösséget hétfőn Párizsban, s jelezte, hogy hazájának is légicsapásokat kell intéznie a terroristák állásaira Szíriában. “Határozottan támogatom (Francois) Hollande elnök döntését az Iszlám Állam szíriai bombázásról. Az a határozott meggyőződésem, hogy Nagy Britanniának is…
Pénteken Amerikában rövidített kereskedésre számíthatunk, ezzel hivatalosan is megkezdődik a nagy karácsonyi vásárlási szezon, a kiskereskedelmi szektor legfontosabb időszaka, amikor a nyereség kb. 41%-a keletkezik - Kiss Mónika, az Equilor vezető elemzőjének napindítója.
Az Országgyűlés ma antikorrupciós vitanapot tart a Jobbik kezdeményezésére. Az ülésnap, amely a Ház aktuális kéthetes ülésének zárása, délelőtt 11 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd kérdések és azonnali kérdések következnek.
A vasárnap este Brüsszelben és két belga városban indított rendőrségi razziák során tizenhat embert őrizetbe vettek, de Belgium első számú körözött személye, a november 13-án végrehajtott, 130...