Lényegében olyan euróárfolyamot látunk, mint egy héttel ezelőtt, sem új csúcs, sem új irány nem tudott kialakulni az elmúlt napokban. A mozgatórugó továbbra is a régiónk megítélése lehet, a magyar...
Enyhe emelkedésre számít pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértő. Szatmári Tamás, a Raiffeisen üzletkötője az MTI-nek elmondta: erősödésben van a magyar részvénypiac, a trendekkel ellentétesen mozog. Alacsony forgalom mellett kis emelkedés jöhet pénteken – tette hozzá. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 95,30 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 22…
Az agrártárca elhivatottan hirdeti, hogy aki csak teheti, legyen önellátó élelmiszerből, de legalább azokat a zöldségeket és gyümölcsöket termelje meg magának, amelyeket elfogyaszt - mondta Feldman Zsolt, a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének (Agrya) csütörtöki fővárosi rendezvényén.
Többen születtek és többen is haltak meg 2015 első két hónapjában, mint egy éve ugyanebben az időszakban, továbbá többen is kötöttek házasságot - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közzétett gyorstájékoztatójában.
Februárban a kiskereskedelmi forgalom 6,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - közölte második becslését a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Zombor Gábor egészségügyi államtitkár és Balogh Sándor, a zsűri elnöke átadták "Az év praxisa a Kárpát-medencében" díjait a magyarországi és a határon túli háziorvosoknak és munkatársaiknak az Emberi Erőforrások Minisztériuma Arany János utcai épületében.
Emelkedtek a fontosabb nyugat-európai indexek pénteken tőzsdenyitáskor. A londoni FTSE-100 index 0,32 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 0,38 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 0,46 százalékkal erősödött. Csütörtökön a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,36 százalék pluszban, Frankfurtban a DAX-30 1,21 százalék, Párizsban a CAC-40 0,62 százalék mínuszban fejezte be a napot. Az…
A Magyar Autóklub a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvény módosítását javasolja, mert egyrészt a gazdasági totálkár fogalommeghatározása nincs összhangban a kgfb-ben és a Polgári törvénykönyvben (Ptk), másrészt versenyjogilag aggályosak a szabályok - közölte a Magyar Autóklub az MTI-vel csütörtökön.
Optimista hangulatban indult a kereskedés, a fontosabb európai részvényindexek értéke emelkedik. A mai nap legfontosabb eseménye az eurózónás pénzügyminiszterek találkozója, ahol előrelépések...
Alig képesek friss ügyfélélményt nyújtani globális szinten a bankok, ezért egyre inkább a bankszolgáltatások piacára betörő új versenytársakkal kell megküzdeniük. A már elemzések sokasága által leírt...
Noha a piacok régóta várták az eurózónás pénzügyminisztereket tömörítő Eurócsoport mai rigai találkozóját, az illetékes európai vezetők előzetes nyilatkozatai alapján szinte biztosnak tűnik, hogy ma...
Évi 2-3 százalékkal csökkenhet a devizaadósság aránya, így öt év alatt nagyjából 20 százalékra apad és mintegy húsz év alatt ki is vezethető a rendszerből, ha az esedékes lejáratokat Magyarország forintból tudja törleszteni – mondta Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója pénteken az M1 aktuális csatornán. Két típusú devizaforrás most is rendelkezésre áll, ...
Nagyon sok fogyatékos ember is szeretné kipróbálni álmai munkáját, ha erre lehetőség adódik. Hiszen a mindennapokban gyakran nagyon is meg kell küzdeniük egy-egy munkahelyért, ahol nem is biztos, hogy képzettségüknek megfelelően tudnak elhelyezkedni. A „Neked munka, nekem álom” kezdeményezés eredetileg Írországból indult, de talán gyökeret verhet több európai országban is, köztük Magyarországon.…
"Egész egyszerűen hülyeség" annak a friss felmérésnek az állítása, amely szerint kevés olyan vállalkozás volt, amely az MNB Növekedési Hitelprogramja nélkül ne vett volna fel hitelt, vagy kevesebbet...
A Tesla dúsgazdag alapítója és vezére tavaly sem a Kaliforniában dolgozó vezető beosztásúak éves minimálbérének megfelelő fizetését, sem bónuszt nem fogadott el - tudatja a Portfolio.
Évi 2-3 százalékkal csökkenhet a devizaadósság aránya, így öt év alatt nagyjából 20 százalékra apad és mintegy húsz év alatt ki is vezethető a rendszerből, ha az esedékes lejáratokat Magyarország forintból tudja törleszteni - mondta Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója.
A minimálbéres zsebében egy doboz bagó árával több marad majd havonta, az átlag kereső zsebének viszont már több mint 2200 forintot jelent majd az 1%-os SZJA-csökkentés. Amely egyelőre csak terv. A 120 milliárdos intézkedés azoknak kedvezhet jobban, akiknek most is magas a bérük. Forrás: GazdaságTV.hu
Made in Banat védjeggyel láthatják el a termékeiket csütörtöktől az egykori Bánság területén működő romániai és szerbiai cégek, amennyiben megfelelnek bizonyos feltételeknek – közölte a Timis Online portál.
Az új lakások kínálati oldala fog bővülni azáltal, hogy a lakóingatlanok építésének lehetősége bekerült a növekedési hitelprogramba (nhp) - mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója csütörtökön az M1 aktuális csatornának.
Az olasz UniCredit és a spanyol Banco Santander megállapodást kötöttek az alapkezelői üzletágaik összevonásáról. Sajtóértesülések szerint a tranzakció során létrejövő intézmény összértéke 5,4...
Évi 2-3 százalékkal csökkenhet a devizaadósság aránya, így öt év alatt nagyjából 20 százalékra apad és mintegy húsz év alatt ki is vezethető a rendszerből, ha az esedékes lejáratokat Magyarország forintból tudja törleszteni - mondta Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója.
Húsz hónapja folyamatosan nő a kiskereskedelmi forgalom, Magyarország európai összehasonlításban a negyedik legjobb eredményt érte el a februári adatok alapján – mondta Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán. Hozzátette: ez azért is jó eredmény, mert volt olyan ország a régióban, Szlovákia, ahol csökkent a…
A "Grexit" mozaikszó még 2012-ben született meg, amikor először terítéken voltak a Görögország eurózónából való kilépésével kapcsolatos kockázatok, azonban mivel ma már 2015-öt írunk, és a monetáris...
A kormányszóvivő szerint folyamatosan figyelik a sertéshús áfája csökkentésének hatásait, és ezekből nyilvánvalóvá válik, hogy hasonló lépést be lehet-e vezetni más ágazatokban.
Immár három napja tartózkodik a döntő jelentőségű 5000 pont fölötti értéken a Nasdaq Composite Index, és szépen távolodik tőle. 5056-on történetének legmagasabb záróárát érte el. Ha végül kitör, óriási rali jöhet. Az olaj piacát újra a kétségbeesett vevők lepték el, ez a Molnak is jó tesz. Erőre kapott az euró.
A bankoknak április végéig kell a legtöbb devizahiteles ügyfelük részére megküldeni az elszámolási leveleket. Több százezren csak a következő hetekben tudják meg, hogy az elszámolás és forintosítás után mennyire csökkent a fennálló tartozásuk és a törlesztőrészletük. Aki nem elégedett, az választhat kedvezőbb hitelt vagy olyat is, ahol több évig fixálva van a törlesztő. Milliókat spórolhatunk, ha…
Optimista hangulatban indult a kereskedés, a fontosabb európai részvényindexek értéke emelkedik. A mai nap legfontosabb eseménye az eurózónás pénzügyminiszterek találkozója, ahol előrelépések...
A mai csodás reggelen olyasmire derült fényt, amire álmunkban sem gondoltunk volna: a Fidesznek kell lakolnia azért, hogy 2002 és 2010 között a "szocialisták súlyosan eladósították ezt az országot"....
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a kormány felkérésére megkezdte azon önkormányzatok ellenőrzésének előkészítését, amelyek a brókerbotrányban érintett vállalkozásoknál fektettek be.
A brit cégek érdeklődnek hazánk iránt. A képzett magyar munkaerő és annak költséghatékony ereje is vonzza az exportáló cégeket - mondja Oliver Strommer, az egy éve Budapesten nyílt Brit Kereskedelmi Központ vezetője.
Meglepően jól alakult áprilisban a német Ifo-index, az üzleti hangulatindex értéke a vártnál jobban emelkedett. Ez a felmérés tehát határozottan rácáfol a ZEW felmérésére, ami korábban csalódást...
A NAV legfrissebb adatai alapján 2015 első negyedévében öt pénzintézetnél összesen 98 darab új Stabilitási Megtakarítási Számlát (SMSZ) nyitottak, amelyekre 7,16 milliárd forintnyi vagyon helyeztek...
Erőszak alkalmazásával történő megsemmisítéssel fenyegeti a kelet-ukrajnai harcokban részt vevő Karpatszka Szics (KSZ) nevű kárpátaljai nacionalista fegyveres szervezet a szerinte ellenséges magyar szervezetek és pártok Ukrajna területén működő aktivistáit, akik tevékenységükkel aláássák az ukrán állam tekintélyét. A nyilatkozat név szerint a Jobbikot és a Hatvannégy Vármegye (HVIM) mozgalmat…
A Magyar Autóklub a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvény módosítását javasolja, mert egyrészt a gazdasági totálkár fogalommeghatározása nincs összhangban a kgfb-ben és a Polgári törvénykönyvben (Ptk), másrészt versenyjogilag aggályosak a szabályok - közölte a Magyar Autóklub az MTI-vel csütörtökön.
A horvát kormány csütörtökön elfogadta a nemzeti reformprogramot, amelyet Brüsszelnek is elküld. A dokumentum a gazdasági növekedésre és versenyképességre, a makroökonómiai egyensúly megteremtésére és a közfinanszírozás rendezésére, továbbá az állami szektor hatékonyabbá tételére törekszik. A kormány több mint 1 milliárd kunát (közel 41 milliárd forintot) kíván megtakarítani az intézkedésekkel.…
Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár szerint jelenleg is folyik a kórházi beszállítók számláinak és az intézmények kintlévőségeinek egyeztetése, és a tárgyalás is folyamatos a...
Lassuló globális növekedés A hét kulcsfontosságú témája a globális növekedés lassulása. Először csak Ázsia került szóba. A hét azzal indult, hogy a Kínai Nemzeti Bank szokatlanul nagy, 100 bázispontos csökkenést hajtott végre a tartalékarány-követelményben. A réz ára emelkedett a hétfői nyitáskor a csökkentésre való reakcióként, de azután csökkent a hét hátralévő részében. Ez jelezte a ...
Több mint 7%-ot szárnyalt az Amazon árfolyama tegnap, a zárás utáni kereskedésben azt követően, hogy az internetes kiskereskedelmi óriás közzétette negyedéves számait. A bevételek még mindig...
A Nyelvtudásért Egyesület felelőtlennek tartja Hiller István nyelvvizsga-amnesztiára vonatkozó közelmúltbeli ötletét, mert szerintük az MSZP oktatási kabinetvezetőjének javaslata elbizonytalanítja a Diplomamentő programban tanuló több ezer fiatalt.
Optimista hangulatban indult a kereskedés, a fontosabb európai részvényindexek értéke emelkedik. A mai nap legfontosabb eseménye az eurózónás pénzügyminiszterek találkozója, ahol előrelépések...
A devizahiteles elszámoló levelek mindössze 45 százaléka érkezett be eddig a Magyar Postához, pedig már csak egy hetük maradt erre a bankoknak. A fogyasztói kölcsönszerződések elszámolását...
A vártnál kisebb lett a Google adózott eredménye. Megszenvedik a dollár erősödését, és bár korábban Facebook csak egy viccnek tűnt a hirdetési piacon, mostanra komoly ellenfél lett belőle.
Mindenki léphet egyet előre - így jellemezte a 2016-os költségvetés tervezetét Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.