Csütörtökön már 310 alatt járunk az euróhoz képest, ezzel pedig újra háromhetes csúcsot érintett a forint. Pusztán egy forintra innen pedig már másfél havi csúcsról beszélhetnénk. Több mint nyolc...
Cikksorozatunk utolsó részében az Ausztriában történő vállalkozásindítás elengedhetetlen részét, az iparűzési engedély kiváltásának folyamatát tekintjük át.
Az Intel a tegnap piaczárás után közzétett jelentésében a személyi számítógépek iránti csökkenő kereslet miatt csökkenő bevételről számolt be. A vállalat ugyanakkor jó úton halad céljai felé, ugyanis...
A 2015. július 8-án délután az országon átvonuló vihar az idei év eddigi legnagyobb pusztítását okozta Magyarországon: az összesített adatok szerint a károk száma az előzetes becsléseknél jóval...
A válság óta a bankoknak a korábbiaknál jóval szigorúbb minimum tőkekövetelményeket írtak elő, azonban most felülvizsgálhatják, hogy ez nem fogja-e vissza túlságosan a hitelezést - mondta Jonathan...
Mérsékelt emelkedést vár csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Erste Befektetési Zrt. elemzője. Nagy András az MTI-nek elmondta, hogy a pozitív nemzetközi hangulat miatt lesz emelkedés: egyrészt a görög parlament megszavazta csütörtök hajnalban azokat a megszorító intézkedéseket, amelyek a nemzetközi hitelezők követelnek Athéntól a harmadik pénzügyi mentőcsomagról szóló tárgyalások…
A több helyen meglepően nagy pályázói érdeklődés és a keretek gyors kimerülése miatt döntött úgy a fejlesztési tárca, hogy az Otthon Melege Program mosógép csere alprogramja 500 millió forintos...
Július 16-án, helyi idő szerint hajnali kettőkor szavazta meg a görög parlament a nemzetközi szervezetekkel kötött megállapodást és az ezzel járó reformintézkedéseket. Most egy galériába szedtük a...
Indexemelkedéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai tőzsdéken. A londoni értéktőzsde fő mutatója, a FTSE-100 index 16,5 ponttal, 0,25 százalékkal nőtt közvetlenül nyitás után. Frankfurtban a DAX-30 mutató 83 ponttal, 0,72 százalékkal erősödött. Párizsban a CAC-40 mutató 22 ponttal, 0,44 százalékkal emelkedett. Szerdán a FTSE-100 mutató nem változott. A DAX-30 0,20 százalékos…
Rekordösszegben tudott zárt körben tőkét bevonni az Immunocore nevű európai biotech cég, mely elsősorban rákos megbetegedések kezelésére szolgáló készítményeket fejleszt. A tranzakció a céget közel 1...
Lezárult a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) fokozott nyári ellenőrzése az utazásszervezők vagyoni biztosítékára vonatkozóan, az ellenőrzésnek köszönhetően negyedmilliárd forinttal emelkedett az utazási irodák vagyoni biztosítéka - közölte honlapján az MKEH.
A felszámoló honlapján megjelent információk szerint értékesíteni kívánják a Quaestor Foglalkoztatói Nyugdíjszolgáltató Zrt.-t - írja a napi.hu. Az ajánlattételi határidő július 6-án lejárt, a...
A hajnali parlamenti szavazás után most megint az európai partnerek térfelén pattog a labda a görögök ügyében. Délelőtt összeülnek az eurózóna pénzügyminiszterei, hogy reagáljanak az athéni lépésre,...
Ráugrottak a befektetők a Netflix-papírokra azt követően, hogy a cég közzétette második negyedéves számait, amiből kiderült, hogy a várt felett nőtt az előfizetőinek a száma, míg az egy részvényre...
Bár a görög hírek továbbra is fókuszban maradnak, több egyéb tényezőre is figyelhetnek a befektetők: számos vállalat teszi vagy tette közzé negyedéves gyorsjelentését illetve az EKB is ülésezik ma. A...
Földháború zajlik Enesén, ami nem egyedi eset – mondta a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön. Az érintett céggel szemben megtették a jogi lépéseket, az első birtokper első ítélete az államnak és az új bérlőknek kedvez – közölte. Bitay Márton felháborítónak nevezte, hogy van egy külföldi cég a Győr-Moson-Sopron megyében, ...
A görög parlament megszavazta a hitelezőikkel kötött megállapodást, ezért szimbolikus gesztusként ma az EKB megemelheti a görög bankok szükséghitelének keretét. Ez lehet az első lépés ahhoz, hogy a...
Egy kínai városban a dolgozók elérték, hogy egy hónapban egyszer maszkban dolgozhassanak, így szó szerint felvehetik a "pléh pofát" a nem kedvelt kollégák előtt, írja az Index.
Beindult a negyedéves gyorsjelentési szezon, a héten sok vállalat teszi közzé számait. Ezekből mazsolázunk.Örülnek a Nordea számainak 2015.07.16 10:54Piaci kapitalizáció alapján az észak-európai...
A Nemzetgazdasági Minisztérium struktúrájában nem várható nagy horderejű átalakítás az adóügyeken kívül, a posztokon lehet még változás - írja a Figyelő friss számában. A hetilap úgy tudja: Orbán...
Jó hír az autógyártóknak, öt és fél éve nem látott ütemben nőttek az új autó eladások Európában az elmúlt hónapban. A német autógyártók közül a Volkswagen 17,2%-os, a BMW 15,2%-os, míg a Daimler 22%-os bővülést ért el - Kiss Mónika, az Equilor senior elemzője.
A tegnap esti események megosztották a befektetők figyelmét, hiszen egyik szemünkkel Athénra, másik szemünkkel pedig Janet Yellen szenátusi meghallgatására kellett figyelnünk.
Előrelépést értek el a legutóbbi tárgyalásokon Ukrajna és az ország magánhitelezői. Ugyan megállapodás továbbra sincs, de csütörtökön közös közleményt adtak ki, ami kedvező eredményekkel kecsegtet. ...
A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) adatai szerint a július 8-án, szerdán az országon átvonuló vihar után összesen 34 795 kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz, a kár értéke pedig megközelíti a 4,8 milliárd forintot - közölte a Mabisz csütörtökön az MTI-vel.
Mindenkinek van olyan ismerőse, aki mindig egy órával később bukkan fel, mint amikorra mondta, aki ígéreteket tesz, majd megszegi őket. Bármennyiszer csalódunk egy ilyen barátban, adunk neki új esélyt, mert azt gondoljuk, talán most más lesz – mert most tudja, hogy nagyon fontos dologról van szó. "Nincs ember, aki ennyire felelőtlen lenne, hogy ezt is elrontsa…" és aztán újra megteszi.
Továbbra is pozitív hangvételben folyik a kereskedés a hazai parketten, ami tegnap 0,6%-os erősödést jelentett. A határidős index a vártnak megfelelően 22300-nál megpihent. Ma innen rugaszkodhat el 22500-ig, majd a napokban 23000-ig. Reggeli elemzés Nemzetközi Értékelés A két napos Fed ülésen Yellen megerősítette, hogy jó úton halad a gazdaság, de a foglalkoztatottság még hagy ...
Van arra műszaki és/vagy jogi lehetőség, hogy már elküldött levelünket, leadott nyilatkozatunkat a megírás vagy elmondás után töröljük, letiltsuk, visszavonjuk. A naplóíró a munkája során nemegyszer szembesült ennek hatásával – s többnyire ő volt a kárvallottja. Biztos, hogy mindig jó, ha kimondott vagy írott szavainkat csak úgy visszaszívhatjuk, amennyiben lehiggadva már kínosnak,…
Az Emmi ombudsmani vizsgálat nyomán készített javaslatot a megváltozott munkaképességű munkavállalók rehabilitációs felülvizsgálatának felgyorsítására. Még mindig 68 ezren várnak felülvizsgálatra, pedig a rendszer már 2012 eleje óta működik.
A múlt heti vihar hatalmas károkat okozott Budapesten: az összes bejelentés közel negyede a XXII. kerületből érkezett. Pesterzsébetből és a XVI. kerületből is több százan jelentettek kárt - olvasható az Aegon közleményében.
Földháború zajlik Enesén, ami nem egyedi eset - mondta a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön. Az érintett céggel szemben megtették a jogi lépéseket, az első birtokper első ítélete az államnak és az új bérlőknek kedvez - közölte.
A világ börzéin a nyugalom jelei mutatkoznak, miután a görög ügyek nehezén sikerült túljutni. Európa és a BÉT emelkedik, Kína is korrigált, a dollár erősödik, ennek következtében az arany és az olaj dollárban számolt ára esik. A forint szépen erősödik, újra hiszünk a 2-essel kezdődő árfolyamban…
A 2015. július 8-án délután az országon átvonuló vihar az idei év eddigi legnagyobb pusztítását okozta Magyarországon: az összesített adatok szerint a károk száma az előzetes becsléseknél jóval magasabb: megközelíti a 35 ezret. A károk becsült értéke közel 4,8 milliárd forint – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) a legfrissebb adatokat csütörtökön.
A nemzetközi lakáspiaci helyzetet értékelve tavaly még erős polarizálódásról lehetett beszámolni. Ez 2014-ben némileg csökkent, de összességében elmondható, hogy az európai lakáspiacok továbbra is...