Októberben a szeptemberi történelmi csúcsához képest kissé csökkent a GKI konjunktúraindexe, ez az üzleti várakozások romlásának következménye, a fogyasztói várakozások ugyanis hibahatáron belül, de javultak - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.
Történelmi csúcsot dönthet idén a biztosítók díjbevétele, főképp a vagyonbiztosítások gyarapodásával, a biztosításközvetítők új szerződéseinek értéke már meghaladta a válság előtti szintet. A verseny ugyanakkor gyenge a lakásbiztosításoknál...
Az amerikai kormány büntető intézkedéseket foganatosít a mianmari vezetés ellen a rohingja kisebbség elleni erőszak miatt – jelentette be Washingtonban hétfőn a külügyi szóvivő.
Putyin elé a közelmúltban egy komoly jelentést tehettek le az új generációs biztonságpolitikai kihívásokról, mert nyíltan hangoztatta az ezekkel kapcsolatos dilemmáit. Katalónia kapcsán kiemelte, hogy Koszovó elismerése megnyitotta Pandora szelencéjét. Putyinnak nagy valószínűséggel a jövőre kezdődő lesz az utolsó ciklusa, de melyik körből kerül ki
Kismértékű gyengüléssel kezdett kedd reggel a forint, de továbbra is 308 felett jár kicsivel az euró jegyzése. Ez a nap második felében változhat, amikor az MNB Monetáris Tanácsa kamatdöntő ülést tart. Bármi is lesz a jegybank lépése...
Teljes gőzzel beindult a héten a negyedéves jelentési szezon. A következő napokban számos Dow-komponens jelent, összegyűjtöttük a legfontosabbakat. Nagyüzem lesz a héten az amerikai vállalati gyorsjelentések terén. A Dow indexben szereplő...
Az infokommunikációs és távközlési iparág, vagyis az ICT-szektor az innováció és a digitális gazdaság alapja, az internetadó utáni pálfordulás óta a csapból is ez folyik Magyarországon. Nem véletlenül: kifejezetten jó induló pozícióban...
Enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés a hosszú hétvége után kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők szerint. Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint a szünnap után továbbra is van erő a piacon, enyhe emelkedés várható. A vezető részvények közül kiemelte a Mol-t, és az OTP-t, amelyek jól tel
Négy dél-koreai bank beperelte a Newegget és az ASI Corporationt, két népszerű számítógép-alkatrészboltot, hogy egy alkatrészgyártóval, a Moneualallal szövetkezve több százmillió dollárt csaltak el egy "klasszikus Ponzi-séma" működtetésével....
Bár az utóbbi néhány évben több száz milliárd forint támogatás jutott kutatás-fejlesztésre és innovációra Magyarországon, a fő profiljukként valamilyen kutatási tevékenységet megjelölő vállalkozások pénzügyi eredményeiben ennek nincs nyoma – írja az OPTEN sajtóközleményében.
A 3-as metrópótlás előkészületi munkálatai miatt beépítik a Lehel téren a fordulóvágányokat, ezért Újpest-Központ és Deák Ferenc tér között M3-as jelzésű pótlóbuszokkal lehet utazni ezen a hétvégén – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Hozzáteszik, a Deák Ferenc tér és Kőbánya-Kispest között továbbra is közlekedni fog a metró.
Európában egyelőre nem alakult ki egyértelmű irány a tőzsdéken, míg a BUX némileg alulteljesítőként a negatív tartományban indított a hetet.Készül a Commerzbank, bármelyik pillanatban felvásárolhatják 2017.10.24 09:45A Goldman Sachsot...
Idén augusztusban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 4,7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 2,9, a nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben 7,9, az üzemanyag-kiskereskedelemben 2,6
Augusztusban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 4,7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét - jelentette kedden második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A második becslés adata 0,1 százalékponttal magasabb az október 4-én kiadott első
Fesztiválszervezők ellen nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága: egy Fejér megyei férfi és két társa eltitkolta a belépőkből származó bevétel egy részét, amivel a költségvetésnek több mint 360 millió forint vagyoni hátrányt okozott.
Az ötlet és a megvalósítás elé került a design-típusú üzleti gondolkodási modellben a problémafeltárás. Ezzel olyan kontextus alakult ki, ami széles körben használható megoldásokat eredményez. Az idehaza még gyerekcipőben járó üzleti gondolkodási modellről, a design thinkingről, és ennek egyik megvalósítási módjáról, a szolgáltatásokat újra definiá
Négy dél-koreai bank beperelte a Newegget és az ASI Corporationt, két népszerű számítógép-alkatrészboltot, hogy egy alkatrészgyártóval, a Moneualallal szövetkezve több százmillió dollárt csaltak el egy "klasszikus Ponzi-séma" működtetésével....
Augusztusban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 4,7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét - jelentette kedden második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A második becslés adata 0,1 százalékponttal magasabb az október 4-én kiadott első
Fesztiválszervezők ellen nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága: egy Fejér megyei férfi és két társa eltitkolta a belépőkből származó bevétel egy részét, amivel a költségvetésnek több mint 360 millió forint vagyoni hátrányt okozott.
Idén szeptembertől Pellion Ágnes irányítja az EY Magyarország teljes körű kommunikációját. Az új brand, marketing és kommunikációs igazgató felelősségi körébe tartozik többek között a klasszikus brandépítési feladatok mellett kiemelt stratégiai üzletfejlesztési projektek vezetése is.
Szigorította az Európai Unió hétfőn az unión belüli tengeri közlekedésben részt vevő személyhajókra vonatkozó biztonsági szabályokat és követelményeket.
Az Európai Tanács múlt heti ülése után megújult lehetőséget lát az elvi megállapodásra a Brexitről az EU főtárgyalója, aki interjút adott néhány európai lap, köztük a BruxInfo tudósítójának. Michel Barnier több évig tartó...
Beperelte a Barclayst egy hedge fund, a Red Kite. A brit pénzintézetet azzal vádolják, hogy a rézpiacot manipulálta, amellyel 850 millió dolláros veszteséget okozott az alapkezelőnek. A 2 milliárd dollárt kezelő Red Kite a világ egyik...
Tucatszámra jelennek meg a nyertesek a kis- és középvállalkozások népszerű termelésikapacitás-bővítési uniós pályázatán - írja keddi számában a gazdasági napilap.
Még egy alkalom marad 2017-ben, hogy változzon hazánk hitelminősítői megítélése, miután legutóbb a Moody’s nem nyúlt Magyarország osztályzatához. Az alapfolyamatok és a piaci árazás alapján indokoltnak látszik a mostaninál is jobb minősítés, ami az ország újabb devizaforrások bevonására irányuló törekvései miatt lehet különösen fontos.
Négy dél-koreai bank beperelte a Newegget és az ASI Corporationt, két népszerű számítógép-alkatrészboltot, azzal vádolják őket, hogy egy alkatrészgyártóval, a Moneualallal szövetkezve több százmillió dollárt csaltak el egy "klasszikus...
A Goldman Sachsot és a Rothschildot is tanácsadóként alkalmazza a Commerzbank, mivel a német nagybank fel akar készülni egy esetleges felvásárlási ajánlatra - írja az ügyre rálátó forrásokra hivatkozva a Financial Times. Saját felvásárlására...
Vegyesen mozgó indexekkel indult a kereskedés kedden a vezető európai értéktőzsdéken. A londoni FTSE-100 index 0,12 százalékkal, a frankfurti DAX 30 pedig 0,04 százalékkal süllyedt, a párizsi CAC-40 viszont 0,20 százalékkal emelkedett a nyitást követő percekben. Hétfőn szerény erősödéssel zártak a vezető európai értéktőzsdék. A DAX 0,09 százalékkal
Amikor minden a tetőn és egy kicsikét lefordul, akkor mit lehet mondani? Itt a világvége? Dehogy, csak egy kicsikét lefordultak az indexek tegnap az amerikai piacokon.
2000-ben autóbaleset miatt lettem rokkantnyugdíjas. Már be töltöttem a 63. életévet és a 183 nap is lejárt. A nyugdíjfolyósító szerv felé beadtam minden papírt az önkormányzat segítségével. A mai napig semmilyen választ nem kaptam. Van -e még valami teendőm?
Történelmi csúcsot dönthet idén a biztosítók díjbevétele, főképp a vagyonbiztosítások gyarapodásával, a biztosításközvetítők új szerződéseinek értéke már meghaladta a válság előtti szintet. A verseny ugyanakkor gyenge a lakásbiztosításoknál és a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításnál (kgfb-nél), noha az ügyfelek tudatosabb biztosító-váltással so