Az amerikaiak körében nagyon népszerű, személyek közötti pénzküldési szolgáltatással foglalkozó Venmo bejelentette: bankkártyát bocsátanak ki. Hasonló témákról is szó lesz a Portfolio Banking Technology konferenciáján, november...
Japán lapértesülés szerint az amerikai Western Digital által vezetett konzorciumnak adja el chipgyártó üzletágát a Toshiba japán cég, nagyjából 18,3 milliárd dollárért.
A legújabb Magyar Közlönyben a kormány több határozattal osztott szét jelentős összegeket a Modern Városok Program keretén belül megvalósuló fejlesztéseknek.
Facebook-oldalán jelentette be a 13. kerületi Laci!Konyha! étterem, hogy jövő hét pénteken nyit ki utoljára. Az újító magyar konyhájáról ismert hely állandó szereplője (volt) az éttermi toplisták élmezőnyének. Hétfőn jelentette...
Felmentek az izraeli Teva gyógyszergyártó cég részvényei a tőzsdéken a gyógyszergyárak megreformálásáról ismert dániai Kare Schultz vezérigazgatói kinevezésének hírére - jelentette a Háárec című izraeli újság kedden.
Ismét a sáv teteje környékén a MOL részvény, tegnap 23820 forinton zárta a napot. Már csak két hét a részvény felaprózásig… Reggeli elemzés Nemzetközi Értékelés Reménykedtem. Próbáltam nem beszélni róla. Mégsem múlik. Kénytelen vagyok beszámolni róla. Tényleg nagy tervekkel indultam. Tulajdonképpen azt gondoltam, hogy ez az utolsó nagy bizonyítási alkalom. Nem vagyok még sem öreg, ...
Magyarországon további monetáris lazításra, az euróval szemben stabil forintra, erősödő dollárra és emelkedő olajárra számít az Equilor. A hazai brókerpiac átalakulásáról, a legfontosabb tőkepiaci folyamatokról beszéltek a befektetési...
A kereskedés népszerű eszközei az indikátorok, melyek az árfolyamgörbe körül, vagy alatta egy zárt dobozba cikáznak fel s alá, és vételi vagy eladási szignálokkal kápráztatják el a befektetőket. A legtöbb kereskedő a jövő pontos...
Felmentek az izraeli Teva gyógyszergyártó cég részvényei a tőzsdéken a gyógyszergyárak megreformálásáról ismert dániai Kare Schultz vezérigazgatói kinevezésének hírére – jelentette a Háárec című izraeli újság kedden.
A fizetésképtelenné vált Air Berlin körülbelül 70 járatot nem indított el, ugyanis a pilóták nagy számban jelentettek beteget. A fizetésükért és a munkájukért aggódó alkalmazottak vélhetően így tiltakoznak amiatt, hogy nem halad...
Miközben a legtöbb iskolában a tanévkezdés lázában égnek a diákok, a Codecool programozóiskola a képzési rendjéből adódóan ilyenkor bocsátja útjára végzőseit. Újabb 120 hallgatójuk végzett a napokban, és kezdi meg állásinterjúit, hasonlóan a korábban már végző és azóta elhelyezkedett 60 tanulóhoz.
A főpolgármester kezdeményezi a Fővárosi Közgyűlés következő ülésén, hogy budapesti szintű ügydöntő népszavazást tartsanak a római-parti védműről, mert már nem szakmai vita folyik az ügyben.
Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke egyik nap még azt nyilatkozta 200 ezer forintnak kell lennie a legalacsonyabb fizetésnek a Tesco dolgozók részére, egy nappal később már csak 180 ezer forintról beszélt - írja a blokkk.com
Bíró Zoltán veszi át az operatív irányítást a vezetési tanácsadási piac egyik meghatározó szereplője, a Stratis Vezetői és Informatikai Tanácsadó Kft. vezetői székében. A szakember ebben a minőségben Juhász Miklós cégalapítótól veszi át a stafétát, aki a jövőben a cégcsoport stratégiájáért, a leányvállalatok irányításáért felel.
Fellélegzés van a világ tőzsdéin, tegnap az amerikai indexek újra a történelmi csúcsok közelében kerültek, míg ma reggel tovább folytatódik az emelkedés az európai tőzsdéken. Jó a hangulat a tőzsdéken 2017.09.12 10:22Kitart a jó...
Az európai és a New York-i tőzsdék nyomdokain haladva emelkedéssel zárt Ázsia és a csendes-óceáni térség irányadó indexeinek többsége kedden. A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,2 százalékkal, 536,95 pontra, tízéves csúcsra emelkedett. Javította a kockázatvállalási hangulatot, hogy…
A Volkswagen 20 milliárd eurót költ elektromos autók fejlesztésére és gyártására Ennek köszönhetően a cégcsoport 80 új elektromos autót dob piacra és az összes modelljéből kínál majd elektromos változatot 2030-ra Kár megtartani...
A tőzsdék szakadatlanul emelkednek, Amerikában meg is van az örökös csúcs, de a BUX sincs messze tőle. A ralit az OTP és a Richter vezeti, miközben a nagy kedvenc Konzum is újra emelkedik. A végtelennek tűnő zuhanás után szépen korrigál a font. A félelmek teljes hiányát mutatja az aranyár esése is, kit érdekel már Kim Dzson Un?
Elfogadhatatlannak nevezte az Európai Bíróság döntésének semmibe vételét Angela Merkel német kancellár egy keddi interjúban a menekültek európai uniós tagországok közötti elosztásával összefüggésben.
Hiába növekednek a nettó átlagjövedelmek, továbbra sem tudnak lépést tartani a lakásárakkal: Budapesten 12, országosan csaknem 8 évnyi átlagjövedelem kell ahhoz, hogy valaki egy közepes méretű lakáshoz jusson.
Idén havonta átlagosan már csak 13 panasz érkezett a szabálytalan árubemutatók miatt, 2015-ben azonban ez a szám még 43 volt - mondta Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős...
Magyarország már 2016-ra teljesítette azt az Európai Unió által 2020-ra kitűzött célt, hogy a négyéves gyermekek legalább 95 százaléka vegyen részt az óvodai nevelésben – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán kedden.
A pekingi bíróság életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte az egyik valaha volt legnagyobb online piramisjáték, a befektetési / hitelezési platformként hirdetett Ezubo üzemeltetőjét, emellett 100 millió jüan (vagyis 3,9 milliárd...
Azonnali hatállyal feloldotta a tűzgyújtási tilalmat a földművelésügyi miniszter az ország területén lévő erdőkben és a fásításokban, valamint az erdők és fásítások határától számított kétszáz méteres körzetben lévő külterületi ingatlanokra – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel kedden.
Negyedével nőtt az ipari OKJ-s képzésekre jelentkezők száma 2017-ben. Továbbra is a gépkezelői tanfolyamok a legkeresettebbek, de idén a targoncavezető és emelőgépkezelő mellé a gázcseretelep-kezelő képzés is felkerült a dobogóra. Így alakult át az ipari OKJ-s képzések toplistája 2017-ben - derül ki a felnőttképzéssel foglalkozó Perfekt Zrt. adataiból.
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke a végrehajtó bizottság limai ülésén ismét megerősítette, hogy a közelgő téli ötkarikás játékok biztonságát a feszült koreai helyzet nem veszélyezteti.
A munkaerőpiac pörög, a munkaerőigény és -hiány kedvez a kölcsönzéssel és közvetítéssel foglalkozó cégeknek. Ugyanakkor ezek a vállalkozások évek óta a NAV ellenőrzési tervének célpontjai, hiszen a munkaerő-kölcsönzés során létrejövő „közvetett” foglalkoztatásnál, a nem tisztességesen működő cégek igyekeztek a járulékokat eltüntetni. Most ráadásul újabb célcsoport, a munkaerőpiacra visszatérő…
Magyarország már 2016-ra teljesítette azt az Európai Unió által 2020-ra kitűzött célt, hogy a négyéves gyermekek legalább 95 százaléka vegyen részt az óvodai nevelésben - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán kedden.
Budapesten a XIII. kerületben találkozhatunk a legtöbb újépítésű lakással. Emiatt és a megfizethető árak következtében az érdeklődők egyszerre nézelődnek a használt lakások és az újépítésűek piacán, és próbálják kalkulálni, hogy melyik számukra a lehető l
Idén havonta átlagosan már csak 13 panasz érkezett a szabálytalan árubemutatók miatt, 2015-ben azonban ez a szám még 43 volt – mondta Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán. Kiemelte: a tisztességtelen árubemutatók visszaszorítása érdekében a kormány együttműködik a társhatóságokkal, így a…
Azonnali hatállyal feloldotta a június 20-án elrendelt tűzgyújtási tilalmat a földművelésügyi miniszter az ország területén lévő erdőkben és a fásításokban, valamint az erdők és fásítások határától számított kétszáz méteres körzetben lévő külterületi ingatlanokra – közölte a Földművelésügyi Minisztérium.
Szeptember 18-ki hatállyal az Opus Global Nyrt. a Bécsi Tőzsde lengyel, cseh és magyar részvényeket tartalmazó, CECE-részvényindex tagjává válik. Ezzel egy időben a Budapesti Értéktőzsde honlapján azt is bejelentették, hogy ugyanezen naptól kezdve a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. által kibocsátott törzsrészvények 0,45 százalékos súllyal a
Azonnali hatállyal feloldotta a tűzgyújtási tilalmat a földművelésügyi miniszter az ország területén lévő erdőkben és a fásításokban, valamint az erdők és fásítások határától számított kétszáz méteres körzetben lévő külterületi ingatlanokra - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel kedden.
„Egy kicsit kimerültél, ez látszik a szemeden, de kipihened majd a munkahelyeden” - a találó Rapülők-idézet mindig eszünkbe jut, amikor a nyaralás vagy éppen a gyerekek nyári vakációja után visszatérünk a mókuskerékbe. llyenkor különösen nehezünkre esik felfedezni a pozitívumokat, de van remény!
Bár sokan tartják vonzónak a keresetkiegészítéssel kecsegtető passzív jövedelmet, és minden második megkérdezett tisztában van a passzív jövedelem definíciójával is, ugyanakkor Magyarországon csak kevesen használják ki ezt a lehetőséget – derül ki a Profession.hu legfrissebb reprezentatív kutatásából. Az MTI-nek kedden küldött felmérés szerint a válaszadók kétharmada az ingatlan bérbeadást tekinti…
Bulgáriában, Magyarországon és Romániában javult az ivóvíz minősége, de még jelentős többletfinanszírozásra lesz szükség – közölte az Európai Számvevőszék.