2023. november 19. vasárnap

nov. 19
7:24
Jön le az euróövezeti infláció, újra érdekesek lesznek az eurós kötvények (vg.hu)
Újra lehet fantázia az eurós állampapírban és banki kötvényekben.
nov. 19
7:24
16 különös növény, amelyek inkább tűnnek természetfelettinek, mint természetesnek (Agrofórum)
Manapság már semmin sem lepődik meg az ember. Vagy mégis? Miért hasonlít az emberi agyra egy növény? És miért áraszt rothadóhús-szagot egy másik? Hogy lehet, hogy az egyik úgy néz ki, mint egy vérző emberi test, míg egy másik úgy, mint egy szemgolyó?
nov. 19
7:24
Nézzen filmes különlegességeket a Disney+-on (Növekedés)
A Disney+ kínálatából válogattunk néhány remek alkotást. Az idén 100 éves stúdió streaming szolgáltatásán számos régi klasszikust is meg lehet találni.
nov. 19
7:42
Rangsorolták a magyar nyugdíjasokat, így néz ki a lista (Infostart)
Kiadta új nyugdíjrangsorát a Natixis, a jelentés szerint 10 év után először van ok az optimizmusra, ha a nyugdíjbiztonságról van szó.
nov. 19
7:42
Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható (Agrotrend)
Délutántól nyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet, majd ott gomolyfelhők képződnek. Elszórtan várható eső, zápor. Reggel a Dunántúlon, északon, északkeleten változó halmazállapotú csapadék is előfordulhat, a magasabban fekvő helyeken havazás, illetve átmeneti gyenge ónos eső is lehet. Legkisebb eséllyel a délkeleti részeken fordulhat elő csapa
nov. 19
7:48
Akár 46 millió forintos ajándékot is kaphatnak az államtól a falusi csokos lakásvásárlók (KKV Magazin)
A mostani kilátások szerint jövőre már csak a falusi csokos kistelepülésekre költözők kaphatnak állami támogatást lakásvásárlásra gyermekvállalás nélkül. Ráadásul a Csok Pluszt és a Babavárót is kihasználva kettő vagy három gyermek vállalása esetén akár 25 vagy 46 millió forint vissza nem térítendő támogatással számolhatnak. A falusi csokos telepü
nov. 19
7:48
Forma 1 Las Vegas-i nagydíj - 3000 m² Samsung Led felület a Forma 1-es pálya körül (audiovizualishirek.hu)
A Las Vegasban ezen a hétvégén debütáló Forma 1 nagydíj a szórakoztatóipari nagyvároshoz illően rengeteg show-val teszi emlékezetessé az eseményt. A pálya mentén közel 3000 m² felületű Samsung Outdoor Led felületet építettek ki, 25 000 darab Led modulból. A legnagyobb installáció a 147 méteres F1-es logó a boxutca tetején, aminek még az űrből is
nov. 19
8:00
Fura decemberünk jön, ami a szombati munkanapokat illeti (Infostart)
Ezúttal egyetlen szombaton sem kell dolgozni, nem lesz csere-bere az ünnepek miatt.
nov. 19
8:12
Befektetéshez juthatnak a tiszta energia fejlesztéseken dolgozó innovátorok (ProfitLine)
December 15-ig várja az EIT InnoEnergy az európai, köztük a magyar startupok, vállalkozók, innovátorok és kutatók tiszta energia fejlesztéseit, megoldásait a Hello CleanTech 2.0 programba.
nov. 19
8:12
Környezeti és gazdasági fenntarthatóság alternatív szemmel – 6. rész (Agrotrend)
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara cikksorozatában bemutatása kerülnek a környezeti fenntarthatóságot támogató alternatív megoldások 15 példaértékű gazdálkodóval készített esettanulmányon keresztül.  Bekecs Mátyás a Pusztakettős Tanya társalapítója, akinek munkája azért példamutató, mert regeneratív szántóföldi gazdálkodásába szervesen beleépül a lege
nov. 19
8:18
Rátalált a szerelem a Házasodna a gazda párkeresőire (Digital Hungary)
József gazda és Böbe kapcsolata nehezen indult, de a végére a férfi azt érezte, választottja kiérdemelte a döntését. Anna gazda és Attila lassítani szeretnének az ismerkedésükön, Kevin gazda és Zsuzsi viszont arra jutottak, nem vetnek véget az álomnyaralásuknak. A randisorozatok lezárása egyben az elválást is jelentette Gergő gazda és Kíra számára,
nov. 19
8:24
Életveszélyt jelentenek a gyalogosok számára a SUV-ok (vg.hu)
Az autók tervezésével jelentős mértékben csökkenteni lehetne a halálos kimenetelű gázolások számát.
nov. 19
8:24
Veszett marha, gyanús baromfi – nyomoz a járványügy (Agrárágazat)
A szarvasmarhát fenyegető veszettség is jelen van a baromfit érintő a madárinfluenza mellett mezőgazdaságban.
nov. 19
8:24
Már biztos: az esők csökkentik az Eu búzaterületét (Mezőhír)
Az esőzések egész Európában megakasztották az őszi búza vetését, ennek a jövő évi termésre is hatása van.
nov. 19
8:24
Iveco Hd Bev és Fcev – elektromos és hidrogénhajtással (GépMax)
20 perc alatti utántöltési idejével tökéletes megoldást jelent a nehéz kereskedelmi szállítások hosszú távú küldetésére.
nov. 19
8:24
Mesterséges intelligencia a csomagolóiparban (Transpack)
A mesterséges intelligencia a jövőben jelentősen növelheti a csomagolóipar hatékonyságát és a fogyasztói igénykövetést.
nov. 19
8:24
Hamarosan megnyílik a világ első ámbráscet rezervátuma (Magyar Mezőgazdaság)
A Dominikai Köztársaság bejelentette, hogy létrehozzák a világ első ámbráscet rezervátumát. Ezentúl tiltva lesz a kereskedelmi halászatuk és nagy hajók sem közlekedhetnek a sziget nyugati partjaihoz közel eső 800 négyzetkilométeres területen.
nov. 19
8:24
A jövő évi szüreti hangulat a következő hetekben dől el (Agrotrend)
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szerint nélkülözhetetlen a borok átadási árainak emelése. Ennek elmaradása nem csak a jelenleg működő borászatokat érinti, de azon keresztül a szőlőtermelők bevételeire is jelentős negatív hatást gyakorol. Az átadási árak növelésének kereskedelmi elismerése nélkül az ágazat a következő szüretben kritikus helyzetbe ker
nov. 19
8:30
Íme a tablet, aminek a tervezésébe a felhasználók is aktívan beleszóltak. De megér 280 000 forintot? (Forbes)
Samsung Tab S9 FE+ teszt - Íme egy középkategóriás tablet! Megéri az árát?
nov. 19
8:36
3 diagram, amely előrejelzi a Bitcoin bikafutamot (business2community)
A globális központi bankokkal, az Egyesült Államok pénzügyi helyzetével és a 10 éves amerikai államkötvény hozamokkal kapcsolatos grafikonok
nov. 19
8:48
Pick-upok és terepjárók, a gazdák nélkülözhetetlen segítőtársai (Agroinform)
A mezőgazdaságban a munkavégzés alapvető eszközének tekinthetők ezek az autótípusok. Válogass közöttük az Agroinform Piacterén!
nov. 19
9:00
CSOK Plusz: Százezreket sprórolhatunk, ha jó bankot választunk (Növekedés)
Nagyon kedvező feltételekkel kaphatnak lakáshitelt jövőre a gyermeket vállaló családok az új lakástámogatási rendszer, a CSOK Plusz indulása után. Ugyanakkor ahogyan az eddigi támogatott hiteleknél, az új programban is jó eséllyel lesz lehetősége az érintetteknek további kedvezményeket igénybe venni, de ehhez meg kell találniuk a megfelelő bankot.
nov. 19
9:06
Meddig várjunk a gyep utolsó nyírásával? (Agrofórum)
Meddig érdemes várni ősszel a gyep utolsó nyírásával? Válaszukat előre köszönöm!
nov. 19
9:06
Ha ez bejön, évekig hiba nélkül működhetnek az eszközeink (Agrotrend)
Manapság az emberek többsége elfogadja, hogy cselekednünk kell egy fenntarthatóbb világért, a kihívás most inkább a hogyan megértése – mondta az Indexnek Lorenzo Massa. A dániai Aalborg University Business School stratégiáért, innovációért és fenntarthatóságért felelős professzora azt is kifejtette, hogy ma már jelentősen hozzáad a fenntarthatóságh
nov. 19
9:12
Kínai cég érkezik és teremt 450 új munkahelyet (HR Portál)
A Zhejiang Shuanghuan Driveline kínai járműipari vállalat nagyjából 39 milliárd forintos beruházásának eredményeként 450 új munkahely jön létre Jászfényszarun - jelentette be a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a helyszínen.
nov. 19
9:12
A fővárosi karácsonyi vásárokban népszerűsítik a magyar borokat (ProfitLine)
A Magyar Bormarketing Ügynökség hat héten át a fővárosi karácsonyi vásárokban is népszerűsíti a magyar borokat - közölte az ügynökség az MTI-vel.
nov. 19
9:12
Egy nappal a kirúgását követően máris visszahoznák a ChatGPT fejlesztőjének vezetőjét (Portfolio)
Mindössze egy nappal azt követően, hogy menesztette vezérigazgatóját a ChatGPT-t fejlesztő vállalat, neves befektetők egy csoportja, köztük a Microsoft, máris a cégvezető visszahozása mellett kardoskodik.
nov. 19
9:24
Izraeli háború 45. nap – Csecsemők is vannak még a támadás alatt álló gázai kórházban (vg.hu)
Tervet dolgoznak ki a gázai es-Sifa kórház kiürítésére, amely alatt állítólag a Hamász búvóhelye volt.
nov. 19
9:24
Kiokoskodták, hogyan csökkenjen töredékére az ukrajnai hajózási biztosítás (Agrofórum)
A Marsh biztosítási alkusz, a Lloyd's of London biztosítói és az ukrán állami bankok programot indítottak a gabonát szállító hajók és legénység kártérítési költségeinek csökkentésére a fekete-tengeri szállítási folyosón.
nov. 19
9:30
Meghalt az egyik legismertebb magyar lemezlovas (vg.hu)
Elhunyt az egyik legismertebb hazai lemezlovas, Palotai Zsolt, akit a közönség DJ Palotai néven ismert. A művész hatvankét éves volt, halálának hírét a közösségi médiában megerősítették.
nov. 19
9:33
A Mol-ra és az OTP-ra is szebb idő vár (Piac és Profit)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az előző heti záráshoz képest 519,20 ponttal, 0,90 százalékkal 57 010,75 pontra csökkent.
nov. 19
9:42
Közel 1 millió Solana tárca részesül a Jupiter airdropjából (BitcoinBázis)
A Jupiter decentralizált kriptotőzsde (DEX) hamarosan 1 milliárd JUP tokent oszt szét a közösség tagjai között. Az airdropra 955 000
nov. 19
9:54
20 millió eurós szálloda nyílt Budapesten (Infostart)
A nyári próbaüzem után, hivatalosan is átadták a Four Points by Sheraton Budapest Danube szállodát Újlipótvárosban, a hotel a Marriott International szállodalánc különleges márkájának első egysége Budapesten - közölte a Duna Pearl ingatlanfejlesztést megvalósító beruházó, a Polat Holding.
nov. 19
9:54
Súlyos bajok vannak a nyugdíjtörvénnyel (Menedzsment Fórum)
Rengeteget módosították a jogszabályt, de még mindig durva egyenlőtlenségek vannak, az pedig kérdéses, hogy az uniós határidőt betartja-e a kormány az új törvénnyel.
nov. 19
9:54
Az orosz–ukrán háború 634. napja – folytatták a dróntámadásokat Kijev ellen az oroszok (vg.hu)
Oroszország több hét szünet után újra fokozza az ukrán főváros elleni támadásait; a légvédelmi rendszer mintegy tíz iráni gyártmányú drónt fogott el vasárnap hajnalban.
nov. 19
9:54
Szakács Erika a The Voice győztese (Márkamonitor)
A The Voice Fináléjába Kovács Harmat, Kovács Aliz és Szakács Erika három produkcióval készültek. Egy vadonatúj saját dallal, egy duettel, amit a coachukkal énekeltek, majd azzal a számmal, amit a Válogatón is előadtak és ami alapján a coachok úgy döntöttek, hogy megfordulnak a székekkel.   A nézők a Fináléban 2 körben adhatták le a szavazataikat,
nov. 19
9:54
Magyarországon is egyre gyakoribbá válhatnak az erdőtüzek (Agrotrend)
A száraz növényzet és talaj, valamint a forró, csapadékmentes és szeles időjárási helyzet is kedvez az egyre gyakoribb vegetációtüzeknek, amelyek idén is megmutatták pusztító erejüket világszerte: a görögországi katasztrófában közel harmincan, Hawaii-on százan haltak meg, Kanadában pedig az erdőállomány 5%-a, azaz két magyarországnyi méretű erdőter
nov. 19
10:00
Értékes anyagok nyerhetők ki a csillagfürtből – akár még joghurt is készíthető belőle (Agroinform)
A növény könnyen és viszonylag alacsony ráfordítással termeszthető.
nov. 19
10:00
Magyar egyetem hallgatói nyerték az egyik legrangosabb nemzetközi üzleti versenyt (Növekedés)
Első helyezést értek el a Corvinus hallgatói az egyik legrangosabb nemzetközi üzleti esetversenyen, amelyet az amerikai Cornell Egyetem rendezett meg november elején - közölte a Budapesti Corvinus Egyetem vasárnap.
nov. 19
10:12
Egyetlen pályázat érkezett a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetői posztjára (ProfitLine)
Egyedül a jelenlegi főigazgató, Demeter Szilárd pályázott a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetői posztjára.
nov. 19
10:12
E-autók és akkumulátorok: Kína megkerülhetetlen szereplő lett (Portfolio)
Az akkumulátorgyártás fő hajtóerejét jelenleg az elektromos autók piacának rendkívüli növekedése jelenti. Kína mind az akkumulátorgyártás, mind az akkumulátorok ellátási lánca terén hegemón szerepet tölt be, illetve az ázsiai ország értékesíti a legtöbb elektromos autót is. A kínai BYD a Teslát is megelőzi a világ legnagyobb elektromosautó-gyártó v
nov. 19
10:12
Itt a bejelentés: egyetemen fogják oktatni a ChatGPT-t Magyarországon (Pénzcentrum)
Együttműködési megállapodást kötött a Neumann János Egyetem és a Promptmaster. Ennek keretében elindítják az ország első akkreditált ChatGPT egyetemi képzését, mely szabadon választható tárgyként fut majd februártól.
nov. 19
10:12
A jövő itt van a levegőben - drónok szállítják a megrendelt csomagot (vg.hu)
Az Amazon évtizedes álma vált valóra.
nov. 19
10:12
Infografika jelent meg a tojás fogyasztásának pozitívumairól (Agrotrend)
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elkészítette a FAO által közzétett, ”A tojás létfontosságú tápanyagokat biztosít és hozzájárul az egészséges étrend fenntartásához” című informatív, szemléletes infografika magyar nyelvű fordítását, melyből hasznos információkat tudhatnak meg arról, hogy a tojás milyen létfontosságú vitaminokat, ásványi anyagok és ny
nov. 19
10:18
A télies idő hétfőn újra enyhül: tíz fok feletti hőmérséklet várható (vg.hu)
A vasárnap hajnali mínuszok után hétfőn lényegesen enyhébb lesz az időjárás országszerte, 10-11 fok körüli hőmérsékletek várhatók, igaz, a szél megerősödhet.
nov. 19
10:18
Legyen szívügyünk a talajvédelem! (Magyar Mezőgazdaság)
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, az Agrárminisztérium és a Kite Zrt. három kisfilm segítségével mutatja be a gazdálkodók számára alkalmazható új technológiákat.
nov. 19
10:24
Hogyan lehet a korallvirágot újra virágoztatni? (Agrofórum)
Ajándékba kaptam egy korallvirágot korábban. Hogyan lehet ezt a növényt újra virágoztatni?
nov. 19
10:24
Meghalt Palotai Zsolt lemezlovas (Media1)
A neve egybeforrt a Tilos Rádióval, ahol zenei főszerkesztő volt. 62 éves korában érte őt a halál, épp aznap, amikor rangos elismerést kapott.
nov. 19
10:30
Veszélyben a mezőgazdasági gépek: lopják a kormányrendszereket és vezérlőterminálokat (Agroinform)
Németországban egyenlőre nem világos, hogy a tolvajok mire akarják, illetve tudják használni az eltulajdonított alkatrészeket.
nov. 19
10:30
Új Duna-híd Magyarországon: villámtempóban épül, a szerkezet már összeért a folyó fölött (vg.hu)
A befejezéshez közelít Magyarország huszadik dunai átkelőjének a megépítése. Óriásprojektről van szó, kis híján százmilliárdba kerül, és hatalmas változást hoz a közlekedésben.

Keresés