2019. december 1. vasárnap

dec. 1
0:06
Havazással indul a december: mintegy 1000 munkagép áll készen a bevetésre, hogy akadálymentes legyen a közlekedés (Blikk)
A Magyar Közút közleményben figyelmeztet mindenkit arra, hogy holnaptól beindul a tél, és már az első nap havazásra számíthatunk.
dec. 1
6:03
Az ország jelentős részére hamarosan megérkezik az első hó (Háziállat)
Hétfőn már igazi, téli időjárásnak lehetünk szemtanúi, többfelé kell havazásra számítani. Majd a hét vége felé elvonul a tél első komolyabb hulláma, enyhülés kezdődik.
dec. 1
6:42
Órákon belül lecsap az országra a tél, kiadták a (Infostart)
Kora estétől nyugat felől egyre többfelé érkezik meg a vegyes halmazállapotú csapadék, napközben legfeljebb 6 fokig melegszik a levegő. Hétfőre négy északi megyére és a fővárosra is figyelmeztetést adtak ki a havazás miatt.
dec. 1
6:45
Órákon belül lecsap az országra a tél, kiadták a (Háziállat)
Kora estétől nyugat felől egyre többfelé érkezik meg a vegyes halmazállapotú csapadék, napközben legfeljebb 6 fokig melegszik a levegő. Hétfőre négy északi megyére és a fővárosra is figyelmeztetést adtak ki a havazás miatt.
dec. 1
7:57
Napközben még nem várható csapadék (Háziállat)
Késő délutántól vastagszik meg a felhőtakaró.
dec. 1
8:21
Havazással indul a tél, de vajon megmarad-e? (Háziállat)
Vasárnap késő délutántól megvastagszik a felhőtakaró.
dec. 1
9:45
Így jön a hó óráról órára (Háziállat)
A napsütést nyugat felől növekvő fátyolfelhőzet szűri, majd késő délutántól megvastagszik a felhőtakaró.
dec. 1
9:57
Mínusz 10 fok és több centis hóesés is lehet jövő héten (SzMo)
Rárúgja a tél az ajtót az országra.
dec. 1
10:00
Riasztó előrejelzést közöltek a meteorológusok, ennek kevesen örülnek (Ripost)
Egyre biztosabb, hogy végleg vége a szép, enyhe őszi időnek. A jövő héten bizony bekeményít a tél!
dec. 1
10:09
Mínusz tíz fok! (Háziállat)
Erre kellett ma ébrednünk. Itt a meteorológiai tél.
dec. 1
10:33
Mínusz 10 fokot is mértek reggel (Háziállat)
A meteorológiai tél beköszöntével, a hideg megérkezett, átlagosan -4, -5 fok közötti hőmérsékletre ébredt az ország
dec. 1
11:33
Télig kapható magyar paprika (Háziállat)
Az idén az időjárás is kedvezett a hajtató kertészeteknek, az enyhe ősz után csak a jövő hétre várt lehűlés vethet véget a szezonnak.
dec. 1
11:42
Rémálom jöhet az utakon hétfőn, újabb figyelmeztetést adtak ki (Infostart)
Már nem csak a havazás, de több megyében és a fővárosban is ónos eső miatt is kiadta a figyelmeztetést hétfőre az Országos Meteorológiai szolgálat.
dec. 1
11:45
Rémálom jöhet az utakon hétfőn, újabb figyelmeztetést adtak ki (Háziállat)
Már nem csak a havazás, de több megyében és a fővárosban is ónos eső miatt is kiadta a figyelmeztetést hétfőre az Országos Meteorológiai szolgálat.
dec. 1
12:15
Mutatjuk, mikor érkezik a hó és az eső, óráról órára (Háziállat)
Vasárnap este újabb hidegfront éri el hazánkat, amely országszerte csapadékot hoz. Bemutatjuk, mikor éri el az esőzés, illetve havazás hazánk egyes területeit.
dec. 1
12:36
Durva rekorddal indított a meteorológiai tél (Infostart)
Az utóbbi időszakra oly jellemző enyhe idő helyett most az ilyenkor szokásosnál (általában 0, -1 fok) csípősebb reggelre ébredhettünk, átlagosan -4, -5 fok közötti értékeket mérhettünk, de volt ahol reggel mínusz 10 foknál is hidegebb volt.
dec. 1
12:39
Kiadták a riasztást! Jön az ónos eső (Háziállat)
Budapestre, valamint 4 megyére is figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) hétfőre a várható ónos eső miatt.
dec. 1
14:51
Időjárás: Éjszaka megérkezik a hó a Csallóközbe (Háziállat)
ÉJSZAKA: Az éjszaka folyamán többnyire borult lesz az égbolt, az ország keleti részén csökkenhet a felhőzet. Később délnyugat felől fokozatosan több helyen lehet számítani havazásra, havas esőre. Elszórtan hóátfúvások alakulhatnak ki. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és -7 Celsius-fok között alakul. 10-30 km/órás délkeleti szél várható, a s
dec. 1
16:42
Csapadékos, téli idővel indul a december (GazdaságPortál)
December első napjaiban csapadékos, téli idő várható. A havas tájakon akár mínusz 15 fokig is hűlhet a levegő. A hét közepétől szárazabb idő várható, a hideg is mérséklődik – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek. Hétfőn a nap első felében sokfelé lehet csapadék: a
dec. 1
16:45
Csapadékos, téli idővel indul a december (Háziállat)
December első napjaiban csapadékos, téli idő várható. A havas tájakon akár mínusz 15 fokig is hűlhet a levegő. A hét közepétől szárazabb idő várható, a hideg is mérséklődik – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek. Hétfőn a nap első felében sokfelé lehet csapadék: a
dec. 1
17:21
Itt a vége: Mától jön a havazás (Ripost)
Néhány napja már megérkezett a hűvösebb idő és most megjön a tél is...
dec. 1
18:09
Nem lesz meglepetés - időjárási előrejelzés hét napra (Háziállat)
December első napjaiban csapadékos, téli idő várható. A havas tájakon akár mínusz 15 fokig is hűlhet a levegő. A hét közepétől szárazabb idő várható, a hideg is mérséklődik - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.
dec. 1
19:03
Többfelé havazásra, ónos esőre számítson, ha holnap elindul (Háziállat)
Többfelé a havazás, néhány megyére az ónos eső veszélye miatt adott ki figyelmeztetéseket hétfőre az Országos Meteorológiai Szolgálat. Fotó: Pixabay Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint az ónos eső veszélye miatt a fővárosra, Pest és Fejér megyére másodfokú, Komárom-Esztergom és Veszprém megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Emellet
dec. 1
19:27
Havazásra és ónos esőre adtak ki figyelmeztetéseket (Háziállat)
Többfelé a havazás, néhány megyére az ónos eső veszélye miatt adott ki figyelmeztetéseket hétfőre az Országos Meteorológiai Szolgálat.
dec. 1
19:39
Ónos esőtől is csúszkálhatunk holnap (Háziállat)
Budapestre, valamint 4 megyére is figyelmeztetést adtak ki holnapra a várható ónos eső miatt.
dec. 1
19:42
Ónos eső miatt narancssárga, havazás miatt sárga figyelmeztetést adtak ki hétfőre (SzMo)
Egyes helyeken akár 20 centiméter hó is lehullhat és a szélvihar miatt hófúvás is előfordulhat.
dec. 1
19:45
Ónos eső miatt narancssárga, havazás miatt sárga figyelmeztetést adtak ki hétfőre (Háziállat)
Egyes helyeken akár 20 centiméter hó is lehullhat és a szélvihar miatt hófúvás is előfordulhat.

2019. december 2. hétfő

dec. 2
0:06
Faggyal és hóval kezdi meg uralmát a december: ilyen időre számítsunk a jövő héten (Blikk)
December első hete igazi télies időt hoz majd, és az éjszakai fagyok mellett országszerte havazás is várható a hét elején- tájékoztat a Köpönyeg.hu.
dec. 2
4:12
Többfelé havazásra, néhány megyében ónos esőre figyelmeztetnek (GazdaságPortál)
Többfelé a havazás, néhány megyére az ónos eső veszélye miatt adott ki figyelmeztetéseket hétfőre az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint az ónos eső veszélye miatt a fővárosra, Pest és Fejér megyére másodfokú, Komárom-Esztergom és Veszprém megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Emellett a havazás mia
dec. 2
5:00
Brutális hideggel, hóval, esővel indul a december, de már látni a fordulatot (Infostart)
Az első csapadékos napok után a havas tájakon akár mínusz 15 fokig is hűlhet a levegő. A hét közepétől szárazabb idő várható, a hideg is mérséklődik
dec. 2
5:57
Teljes erővel lecsap ránk a tél: havazás és ónos eső is lesz (Ripost)
A december igazi fagyos téli idővel kezdődik, és jelentős hóra is számítanunk kell.
dec. 2
6:09
Többfelé havazásra, néhány megyében ónos esőre figyelmeztetnek (Háziállat)
Többfelé a havazás, néhány megyére az ónos eső veszélye miatt adott ki figyelmeztetéseket hétfőre az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint az ónos eső veszélye miatt a fővárosra, Pest és Fejér megyére másodfokú, Komárom-Esztergom és Veszprém megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Emellett a havazás mia
dec. 2
6:15
Menetrendszerűen megérkezett a tél: havazás, ónos eső, hófúvás a mai menü (Háziállat)
Havazásra elsősorban az ország északkeleti harmadában számíthatunk, míg másutt inkább a havas eső, eső lesz a jellemző, de néhol akár ónos eső is lehet. A déli órákig borult lesz az ég, majd észak felől gyorsan felszakadozik, jelentősen csökken a felhőzet. Reggel, délelőtt az ország északkeleti harmadában és a főváros térségében havazás, délen, és
dec. 2
6:36
Havazással, ónos esővel indul a hét, akár 15-20 centi hó is eshet a hegyekben (SzMo)
A havas tájakon akár -15 fok is lehet, így valahol meg is maradhat a hó.
dec. 2
7:15
Havazással, ónos esővel indul a hét, akár 15-20 centi hó is eshet (Háziállat)
A havas tájakon akár -15 fok is lehet, így valahol meg is maradhat a hó.
dec. 2
7:57
Leesett az első hó (Háziállat)
Egy mediterrán ciklon hozta meg hétfő hajnalra a havazást az ország legnagyobb részére. Budapesten is több centiméteres hó esett.
dec. 2
7:59
Leesett az első hó, a szomszédban riasztást adtak ki az ónos eső miatt (Háziállat)
Hétfő reggelre tényleg megérkezett az első hó. A havazás és az ónos eső miatt továbbra is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben Komárom-Esztergom megyében.
dec. 2
8:01
A MÁV-ot már le is bénította ez a szokatlan időjárási jelenség, a havazás (Háziállat)
A Budapest-Vác-Szob és a Budapest Vácrátót-Vác vonalin is már 60-80 perces késésekre kell számítani - ezeken a menetidő se több ennél.
dec. 2
8:09
Kellemetlen napokat okozhat a havazás a frontérzékenyeknek (Háziállat)
Elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket terheli az időjárás. Markáns frontról van szó, fejfájásra, migrénre, viszonylag hosszú reakcióidőre, fáradtságra lehet főként számítani – hangzott el az M1-en.
dec. 2
8:21
Intenzív havazás – Megterheli a frontérzékenyek szervezetét a mostani időjárás (Háziállat)
Elsősorban a hidegfrontra érzékenyek számára megterhelő a mostani időjárás. Markáns frontról van szó, fejfájásra, migrénre, viszonylag hosszú reakcióidőre, fáradtságra lehet főként számítani – hangzott el az M1-en.
dec. 2
8:27
Van, ahol 80 percet késnek a vonatok a havazás miatt (Háziállat)
A MÁV applikáció sem elérhető.
dec. 2
8:33
Esik a hó: van, ahol 60-80 percet késnek vonatok (Háziállat)
Ennek tetejébe még a MÁV telefonos applikációja sem működik.
dec. 2
8:35
Leesett az első hó (Háziállat)
Egy mediterrán ciklon hozta meg hétfő hajnalra a havazást az ország legnagyobb részére. Budapesten is több centiméteres hó esett.
dec. 2
8:37
Szakadó hóesésre és komoly ónos esőre figyelmeztetnek: kiadták a vészjelzést (Háziállat)
Többfelé a havazás, néhány megyére az ónos eső veszélye miatt adott ki figyelmeztetéseket hétfőre az Országos Meteorológiai Szolgálat.
dec. 2
8:39
Leesett pár centi hó, a MÁV máris az elemekkel küzd: van, ahol 80 percet késnek a vonatok (Háziállat)
Fennakadások a vonatközlekedésben.
dec. 2
8:45
Leesett az első hó (Háziállat)
Hétfő hajnalra egy mediterrán ciklon hozta meg a havat az ország jelentős részén. A fővárosban is több centiméteres hó esett, és még bőven várható havazás az országban. – Helyzetet jelentünk az utakról, a jelenlegi és a várható időjárásról.
dec. 2
8:47
MÁV: van, ahol 60-80 perces késésre kell számítani a havazás miatt (Háziállat)
Ennek tetejébe még a vasút mobilos applikációja sem működik rendesen.
dec. 2
9:03
Megbénította a havazás az országot: sok a baleset a csúszós utakon, a vonatok is késnek (SzMo)
A téli időjárás országszerte gondot okozott a közlekedésben. Mutatjuk, hol kell torlódásra és hosszabb menetidőre készülni.
dec. 2
9:06
Elesett Budapest a hóban: káosz a tömegközlekedésben, erre kell figyelni (Ripost)
A havazás miatt villamos- és buszjáratok is máshogy közlekednek.
dec. 2
9:09
Elesett a fél ország! Havas eső és havazás miatt az útburkolat mindenhol csúszós (Háziállat)
Az ország nyugati és déli részén az eső, havas eső nyomán az útburkolat mindenütt nedves, míg az északi, keleti, valamint a középső országrészben a változó intenzitású havazás miatt az úttest mindenhol sónedves, havas, hókásás - közölte az Útinform hétfő reggel a honlapján.

Keresés