Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Összeszedtünk néhány jól ismert szériát, amik folytatásának eleinte még örültünk, utólag viszont azt gondoljuk, bárcsak megmaradtak volna minisorozatnak.
A Google elsőként az Egyesült Államokban és Kanadában indítja el a továbbfejlesztett Find My Device szolgáltatását, de hamarosan világszerte elérhetővé válik majd az Android-felhasználók számára. Sokat segíthet ez a szétszórt embereknek: okostelefonok, -kulcstartók és más, fontos tárgyak kerülhetnek elő az eddiginél sokkal egyszerűbben. A Find My D
Középiskolásokkal és egyetemistákkal beszélgettünk arról, hogy szégyellik-e, amikor a ChatGPT írja meg helyettük a beadandó dolgozatot, és arról, hogy buktak-e már le emiatt. Tanárokkal pedig arról, mit tesznek az MI-s csalások ellen, és miért ártanak ezzel a diákok saját maguknak.
Volt, aki Twitchen és YouTube-on is fogyasztott falloutos tartalmakat a forgatás előtt, de olyan is akadt, aki teljesen elzárkózott a videojátékok megismerésétől.
94 éves korában, Edinburgh-ben elhunyt Peter Higgs, a neves elméleti fizikus, akinek úttörő munkássága előre jelezte a Higgs-bozon részecske létezését.