Autót emeltek ki a tűzoltók szombat délután a Dunából, Budapest III. kerületében. A kocsira körülbelül 10 méterre a parttól bukkantak rá az apadó vízben, a teteje ugyanis kilátszott.
Arról már korábban beszámoltunk, hogy az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalától búcsúzó Reggina szerződést bontott a 33 éves korábbi válogatott támadójával, Bernardo Corradival, aki azóta megegyezett az Udinesével.
A Dél-Alföldre, illetve a Dél-Dunántúlra is narancssárga figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. Ez a négyfokozatú skálán a harmadik. Ez azt jelenti, hogy ezeken a helyeken heves zivatarok lehetnek, amit erős, 90 km/h fölötti széllökések és jégeső kísérhet.
Vegyesen zártak a latin-amerikai piacok pénteken, azonban a hetet emelkedéssel fejezték be, miután a befektetők újabb kamatcsökkentésre számítanak a régió két legnagyobb gazdaságában. (ProfitLine.hu)
Spanyol sajtóinformációk szerint a Formula-1 hagyományos csapatai, melyek a költségvetési plafon bevezetése miatt vitában állnak a Nemzetközi Automobil Szövetséggel (FIA), mostantól saját bajnokság létrehozásán munkálkodnak.
A Nemzeti Sport információi szerint az FC Fehérvár két német edzővel, Jörg Bergerrel és Thomas von Heesennel is felvette a kapcsolatot, eközben pedig a korábban Talmácsi Gábort szponzoráló spanyol ingatlanbefektető cég az FC Fehérvár megvásárlása iránt érdeklődik.
Harmincnyolcra nőtt a Mexikó északi részén, egy napköziben pusztított tűz halálos áldozatainak a száma. A 23 kórházban kezelt sérült gyerek közül 15-en kritikus állapotban vannak. A tragédia helyszínét meglátogató mexikói elnök az eset teljes kivizsgálást ígérte. Azt még nem lehet tudni, hogy mi okozta a tűzvészt.
A dán válogatott idegenben 1-0-ra legyőzte Svédország legjobbjait a világbajnoki selejtezők szombati játéknapján. Dánia ezzel nagy lépést tett a Dél-Afrikába vezető úton, hiszen hat meccs után 16 ponttal vezeti a csoportját a 13 pontos Magyarország előtt. Portugália az utolsó percben győzte le Albániát 2-1-re.
Halálos közúti baleset történt szombat este Páty és Budakeszi között. A két Pest megyei települést összekötő szakaszon két autó – köztük egy vérszállító – ütközött össze, a balesetnek egy súlyos sérültje is van.
Huszonnégy hibaüzenetet küldött az Airbus toulouse-i központjába az utasszállító a lezuhanása előtti percekben: valószínű, hogy az elektronikus rendszerei sorra felmondták a szolgálatot, a gép irányíthatatlanná vált, és percek alatt az óceánba csapódott.
A dolgozók csaknem 10 százalékát, 2600 embert készül elküldeni másfél éven belül járműalkatrészeket gyártó részlegéből a német Continental autóipari vállalat. (ProfitLine.hu)
A választásra jogosultak 1,07 százaléka, 85.637 ember járult az urnákhoz a vasárnapi európai parlamenti választáson reggel 7 óráig az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint.
Világbajnoki selejtezőn mérkőzésen szoros küzdelemben szerzett egygólos előnyt a jövő heti visszavágóra a magyar női kézilabda válogatott Szlovákia ellen. A szerb bírópáros által kissé megtámogatott ellenfél igazolta jó hírét, keményen állta a magyar rohamokat, míg a mieink támadójátékáról elmondható: akad még rajta csiszolni való.
Tizenkét százalékot szerzett a Magyar Koalíció Pártja a szlovákiai európai parlamenti választáson, így két képviselőjük ülhet be az EP üléstermébe – jelentette reggel a pozsonyi SITA hírügynökség..
A választásra jogosultak 6,03 százaléka, 484.019 ember járult az urnákhoz a vasárnapi európai parlamenti választáson reggel 9 óráig az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint.
Az öt magyar egység közül négy kiharcolta a döntőbe jutást a szegedi MOL kajak-kenu Világkupa-verseny vasárnap reggeli programjában, az 500 m-es középfutamok során.
Délelőtt kilenc óráig a választásra jogosultak 6,03 százaléka, 484 019 fő adta le hazánkban a voksát a reggel hat órakor kezdődött európai parlamenti választáson – olvasható az OVI honlapján. A szavazók este 19 óráig járulhatnak az urnákhoz.
Brian Cowen ír kormányfő pártja, a Fianna Fáil súlyos vereséget szenvedett az európai parlamenti választásokon a szavazófülkét elhagyók megkérdezése alapján szombaton készített előrejelzések alapján, illetve a szintén pénteken rendezett helyhatósági és a két parlamenti helyért folytatott időközi választásokon az első eredmények szerint.
A választásra jogosultak 6,03 százaléka, 484.019 ember járult az urnákhoz a vasárnapi európai parlamenti választáson reggel 9 óráig az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint.
Sorozatgyilkos pusztítja a rókákat Brüsszelben. A helyi rendőrség nyomozást indított az ismeretlen tettes ellen, miután néhány napon belül három rókát találtak lefejezve a város közterületein.
Németországban, Belgiumban és Luxemburgban is megkezdődött vasárnap az európai parlamenti választás, az említett országokon kívül a kontinens további 16 államában - köztük Magyarországon is - megválasztják az EP képviselőit, és ezzel véget ér az európai választási maraton.
Hozzávalók: kb. 2 kg vadgerinc (gerinccsont, rajta kétoldalán a karajjal, ez lehet őz, szarvas, vaddisznó) vadpác fűszerkeverék 1 csomag húspuhító fűszersó 1/2 dl tárkonyos ecet 4-5 dl vörösbor 2 dl olaj szalonna áfonyalekvár (de bármilyen savanykás lekvárral helyettesíthető) kevés liszt
A nemzetközi és hazai sajtó egyaránt tele van az elmúlt hónapokban a GM amerikai autógyártó csődjéről szóló hírekkel, mely cég tudvalévő az európai piacokon az Opel márkával van jelen. Így joggal vetődhet fel a kérdés a hazai Opel tulajdonosoknál, mi lesz velük, most, hogy a cég csődbe ment. Megnyugtatunk mindenkit, a jelen állás szerint minden folytatódik a megszokott rendben, de nézzük kicsit…
A négy első, két második és három harmadik hely mellett két további magyar bronzérem is született Zágrábban szombat este, az Arany Medve elnevezésű nemzetközi úszóviadal első napján az esemény hivatalos jegyzőkönyvének tanúsága szerint: Balogh Vanessza 100 m mellen (1:14.82 perc), a szintén ferencvárosi Bordás Péter pedig 200 m vegyesen (2:08.67) végzett harmadikként.
31 év táncházban A Kalamajka együttes bejelentette visszavonulását, egészen pontosan fogalmazva: a jövőben már nem fog heti rendszerességgel táncházat tartani. Az Aranytíz táncháza 33 éves. Ez a 37 éves táncház-mozgalom legöregebb, folyamatosan működő táncháza . Ebből 31 évet a Kalamajka neve fémjelzett (Fábián Éva – énekes, dr. Halmos Béla – prímás, dr. Dövényi Péter ...