Rubens Barrichello, a Brawn GP pilótája enyhítette korábbi kemény kritikáját, amelyben a saját csapatát okolta azért, mert nem sikerült nyernie vasárnap a Forma-1-es Német Nagydíjon.
A világ leghosszabb golfpályáját építik Ausztráliában. Az 1365 kilométeren át elnyúló, tizennyolc várost és szolgáltató állomást érintő sivatagi útvonal mentén húzódó pályát még az idén megnyitják - mondták el a szervezők.
Újabb díj, a repülőtéri illeték után fizetendő kezelési költség bevezetését fontolgatják a magyarországi utazási irodák - mondta Molnár Gabriella, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének elnöke a szerdai Világgazdaságnak.
Az öngyilkosság lehetőségét sem zárta ki a rendőrség annál a férfinál, aki a Grand Canyonnál vesztette életét, miután 185 méteres magasságból lezuhant az autójával.
Kizárólag házikedvenceket reptet keddtől egy amerikai légitársaság, amelynek szolgáltatásai között szerepel, hogy a kutyák és macskák ezentúl az első osztályon is utazhatnak.
Folytatódik a lejárató hadjárat Kiszel Tünde ellen. Egy internetes honlap, mely már korábban is kipécézte magának Tüncit, ízléstelen rajzversenyt hirdetett. A „pályaművek” nagy részén Kiszelt állatokkal szexelve, meztelenül ábrázolják. Kiszel perel, jogi szakértők szerint akár milliókat is kereshet az ocsmány rajzokon.
Végre megtörte a csendet, és az RTL Klub kamerái előtt hajlandó volt beszélni a Nagy Erikával való szakításáról Pataky Attila. A rocker nem palástolta: nagyon megviselte, hogy elhagyták, de reményekkel telve néz a jövőbe, és várja, hogy újra rátaláljon a szerelem.
Az SZDSZ önmagában nem kívánja támogatni Bajnai Gordon kormányát - mondta a liberális párt vasárnap megválasztott elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Retkes Attila ugyanakkor hozzátette, hogy a konkrét válságkezelő intézkedések mögé bizonyos feltételek esetén oda tudnak állni.
Az év eddigi legmelegebb napja lesz a szerdai, a Békéscsaba-Debrecen vonalon kell a legnagyobb forróságra számítani - tájékoztatta Török László, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa az MTI-t.
Januártól vízummentesen utazhatnak az Európai Unióba Szerbia, Montenegró és Macedónia polgárai. Erről egyhangúlag döntött tegnap este az Európai Bizottság.
A gyermekszüléskor érzett fájdalom erősíti az anya és a gyermek közötti köteléket, és előkészíti az anyát a gyermekével szembeni felelősségvállalásra, vélik szakemberek.
Amerika legszebb asszonyaként emlegetik, aki erős akaraterejének köszönhetően mindent elért. Gyermekként szenvedett a hírnévtől, később tündökölt és a korral sem veszített ragyogásából. Sorozatunk harmadik részéből megtudhatják, Brooke huszonkét évesen veszítette el szüzességét és elkeseredetten kereste az igaz szerelmet.
A tavaly október óta tartó zuhanást követő májusi fordulópont után júliusban immár harmadik hónapja emelkedik a GKI fogyasztói bizalmi index szezonálisan kiigazított értéke, ami -63,1 pont volt. (ProfitLine.hu)
„Eladó” feliratok tömkelege látható azon lakópark lakásain, ahová hamarosan Liptai Claudia költözik be kislányával, Pankával. A luxusnak számító lakásoktól többen azért akarnak megszabadulni, mert a környék bűzős és a forgalom zaja szinte elviselhetetlen.
Dokumentum bizonyítja, hogy pusztán formaság az a nyilvános pályázat, amelyet I. kategóriás játékkaszinó alapítására és működtetésére írt ki Veres János volt pénzügyminiszter ez év február 10-én.
A Grand Canyonba zuhant autójával egy férfi hétfőn a Grand Canyonnál. A rendőrség nem zárta ki az öngyilkosságot a férfi halála ügyében, aki összesen 185 métert esett, mielőtt meghalt.
Július elején a Fidesz a biztos pártválasztók körében 65 százalékon állt, az MSZP 21 százalékon, a Jobbikra pedig a megkérdezettek 9 százaléka voksolna
Az IRM által a köztársasági elnökhöz állampolgársági ügyekben intézett előterjesztések közül három csomagnak a postai kézbesítés során nyoma veszett. A minisztérium a szükséges intézkedéseket megtette...
Mintegy félezer négyzetméteren pusztítottak a lángok az Ikarus Lövész Sport Egyesület egykori XVI. kerületi telephelyén. A szándékos gyújtogatást sem lehet kizárni
Még mindig folynak a találgatások: vajon ki lehet Michael Jackson három gyermekének valódi apja? Hiszen még anyjuk kiléte is kérdéses. Mitől fehéredett ki a bőre? Tényleg beteg volt, ahogyan azt évekig állította, vagy az orvosok segítették hozzá a hőn áhított fehér bőrhöz? A Bors szakértők segítségével lerántotta a leplet Jackson titkairól.
Közel harminc millió munkahely szűnik meg az OECD-hez tartozó fejlett országokban 2007 és 2010 között, mondta a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkára, Angel Gurria kedden egy gazdasági tanácskozáson a brazil fővárosban. (ProfitLine.hu)
A tavaly október óta tartó zuhanást követő májusi fordulópont után júliusban immár harmadik hónapja emelkedik a GKI fogyasztói bizalmi index szezonálisan kiigazított értéke....
A londoni bankközi piacon szerda reggel 274,85 forintot ért egy euró, az árfolyam minimálisan, 0,06 százalékkal gyengébb a kedd késő esti 274,68 forinthoz képest. (ProfitLine.hu)
A felszín alatti vízkészletek mintegy kétharmada számít sérülékeny vízbázisnak Magyarországon, mert igen nagy ezeknél a felszíni eredetű szennyezés kockázata. Ennek ellenére e vízkészletek egy részének megnyugtató védelme máig nem biztosított, jóllehet az eredeti célok szerint már két éve annak kellene lennie.
Mindkét karján gipszet viselve vezette autóját egy olasz férfi, aki egy közúti ellenőrzés közben bukott le. A negyven éves sofőr kihágását a helyi rendőrök nem találták elég súlyosnak ahhoz, hogy büntetőpontokat is adjanak.
A múlt heti londoni világpremier és New York-i díszbemutató után szerdától a világ számos országában már látható a mozikban a Harry Potter és a félvér herceg
Jessica Simpson hatalmas bulit tervezett huszonkilencedik születésnapja megünneplésére, de azt megelőző éjszaka szakított kedvesével, az amerikai futballista Tony Romoval, így a party elmaradt.
Átlagosan 5 százalékkal emelkedtek július 15-étől a helyközi közösségi közlekedés tarifái a nyári áfaemelés miatt. A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) korábbi közlése szerint a tarifarendezés elmaradása esetén a július 1-jétől 25 százalékra emelkedett áfa miatt jelentős bevételkiesés jelentkezne a közlekedési szolgáltatóknál, ennek elkerülését szolgálja a helyközi…
Minimális emelkedéssel zártak a vezető amerikai tőzsdemutatók kedden annak ellenére, hogy a vártnál kedvezőbb negyedéves eredményről számolt be egyebek között a Goldman Sachs. (ProfitLine.hu)
A londoni bankközi piacon szerda reggel 274,85 forintot ért egy euró, az árfolyam minimálisan, 0,06 százalékkal gyengébb a kedd késő esti 274,68 forinthoz képest.