2009. szeptember 5. szombat

szept. 5
10:15
Apámtól vagy Anyámtól örököltem?- génjeink és az egészségünk (Édenkert)
Genetikai örökségünk születésünkkor már adott, és az abban kódolt információk jelentős része - mint pl. a szemünk vagy a hajunk színe - érvényre jut. Fontos azonban tudni, hogy számos betegséggel kapcsolatban genetikailag csak a hajlamunk meghatározott, és rajtunk is múlik, hogy kialakul-e kóros állapot. Életmódunk, étrendünk révén hatással lehetünk génjeink működésére is?
szept. 5
10:17
Meg kell ismételni az FKF Zrt. forgalomirányítási tenderét (hirado.hu)
Újra le kell folytatnia a forgalomirányítási tendert a Fővárosi Közterület-Fenntartó (FKF) Zrt.-nek, miután a Közbeszerzési Döntőbizottság a részvételi felhívás utáni teljes eljárást megsemmisítette - a határozat a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
szept. 5
10:18
Nokia N97: túl a kétmillión (PCWorld)
A Nokia felső kategóriás mobilja ugyan nem aratott osztatlan kritikai sikert, de jól fogy.
szept. 5
10:21
Elképesztő zuhanás - mit mutatnak a tengerentúli munkaerőpiaci adatok? (Portfolio)
A munkaügyi tárca tegnapi jelentése szerint 216 ezer fővel csökkent a foglalkoztatottak száma az USA-ban. A chartoftheday.com a friss adat láttán arra vállalkozott, hogy a jelenlegi amerikai...
szept. 5
10:24
Fociban is császárok leszünk? (Infostart)
Az elmúlt évek legfontosabb napjai előtt áll a magyar labdarúgó-válogatott: Erwin Koeman szövetségi kapitány együttese ma Svédországot, szerdán pedig Portugáliát fogadja. A magyar együttes selejtezőcsoportjában a második helyen áll, és két jó eredménnyel óriásit léphet a dél-afrikai vb-n való szereplés felé.
szept. 5
10:24
Még az árvákat is kisemmizi a kormány (HírTV)
Fizetős tehetséggondozás, drasztikusan dráguló gyermekétkeztetés, az iskolai eszköz- és az óvodafejlesztés elhalasztása, az osztálylétszám további duzzasztása, a pedagógusok továbbképzésének ellehetetlenítése – több más mellett ez derül ki a kormány jövő évi terveiről a Magyar Nemzet birtokába került, Varga Zoltán önkormányzati miniszter által jegyzett dokumentumból.
szept. 5
10:26
Nem tudják azonosítani az M0-son elgázolt férfit (HírTV)
A helyszínen belehalt sérüléseibe az a férfi, akit egy személyautó gázolt el pénteken este, az M0-s autóúton. Az áldozatot egyelőre nem tudták azonosítani.
szept. 5
10:30
Fokozott rendőri ellenőrzés Budapesten (Blikk)
szept. 5
10:30
Gyermek balesetbiztosításra pályázhatnak a biztosítók (Adó1százalék)
A Pénzügyminisztérium nyílt közbeszerzésen keresi azt a biztosítót, amely a jövő évtől 2012. végéig vállalja a 3-18 év közötti korosztály biztosítását - a felhívás a Közbeszerzési Értesítő pénteki számában jelent meg.
szept. 5
10:32
Egzotikus halak főttek meg a bürokrácia miatt (Blikk)
szept. 5
10:33
Moszkvát nem takarná be többé a hó (hirado.hu)
Moszkvában többé nem lesz havazás - legalábbis ezt próbálja elérni Jurij Luzskov, az orosz főváros folyton meglepetésekkel szolgáló polgármestere.
szept. 5
10:35
Perelhetik Bush volt miniszterét (hirado.hu)
Egy amerikai szövetségi fellebbviteli bíróság úgy határozott helyi idő szerint pénteken, hogy eljárás indulhat John Ashcroft volt amerikai igazságügy-miniszter ellen a 2001. szeptember 11-i terrormerénylet utáni téves őrizetbe vételek miatt.
szept. 5
10:39
Közel 300-szor riasztották a tűzoltókat a vihar miatt (Infostart)
Összesen 295 alkalommal riasztották a tűzoltókat reggel 6 óráig az éjszakai vihar miatt - mondta az InfoRádióban Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
szept. 5
10:42
Roma: a „farkasoktól” távozó Spalletti csalódott Sensi miatt (She)
A Serie A-ban szereplő AS Roma korábbi edzője, Luciano Spalletti lemondását követően először szólalt meg, és csalódottságát fejezte ki Rosella Sensi elnökasszony miatt.
szept. 5
10:42
Nincs elég pénz a gázár-kompenzációra (HírTV)
Októbertől olcsóbb lehet a gáz. A kormányközeli Népszava értesülése szerint ősszel akár 10 százalékkal is csökkenhet a lakossági földgáz ára.
szept. 5
10:48
Drogdíler volt a nagyi (Blikk)
szept. 5
10:50
Megölték az autóban talált nőt (Blikk)
szept. 5
10:51
Mégis együtt a magyar sztárpár? (hirado.hu)
Meghittem beszélgetett egymással Liptai Claudia és Gesztesi Károly
szept. 5
10:53
Szupertakarékos VW-modellek Frankfurtban (hirado.hu)
A hamarosan kezdődő Frankfurti Autószalon (szeptember 17-27.) sztárjai idén aligha a hatalmas benzinfaló luxusjárgányok lesznek, mint inkább a környezetkímélő, kis fogyasztású modellek. Ezek között is a közönség kedvencei lehetnek a Volkswagen különböző kategóriájú autói - jósolja a Die Welt.
szept. 5
10:54
Take Two - Mit hoz a jövő? (GameStar)
Michael Pachter ismét belenézett a kristálygömbbe. Ezúttal a Take Two jövőjével kapcsolatban.
szept. 5
10:57
Melyik város a legboldogabb? (Habostorta)
Nem Budapest. A Forbes magazin megint listát készített...
szept. 5
10:57
Kétszázezer roma szavazóval számol az MSZP (Infostart)
A Népszabadság arról ír, hogy 13 oldalas dokumentum készült az MSZP műhelyében arról, miként lehetne mind több roma szavazót megnyerni a választásokon.
szept. 5
11:00
„Kolompár méltatlan a cigány emberek bizalmára!” - Civil kaszinó (videó) (HírTV)
Adás: 2009. szeptember 4. péntek 22.05 2009. szeptember 5. szombat 20.05 2009. szeptember 6. vasárnap 11.05 2009. szeptember 8. kedd 15.05
szept. 5
11:06
Felvonulás (Metropol)
B, mint Budapest. Ironikus útikalauz a magyar fővárosban élő budapestieknek, valamint ideiglenesen hazánkban állomásozó budapesti bennszülötteknek.
szept. 5
11:06
"A szilárd és biztonságos tőzsde a társadalmi harmónia záloga" (Adó1százalék)
Még a részvényáraknak is ünnepieknek kell lenniük Kínában október elsejére, a népköztársaság kikiáltásának 70. évfordulójára.
szept. 5
11:08
Már állnak a kordonok a melegvonulás útvonalán (Adó1százalék)
Már szombaton kora reggel felállította a rendőrség a fővárosi Andrássy út mindkét oldalán és annak bekötőútjain a fémkordonokat, amellyel biztosítják a délutáni melegfelvonulást; a városban fokozott a rendőri jelenlét - jelenti az MTI tudósítója. A BRFK közölte: felkészültek a rendezvény biztosítására.
szept. 5
11:09
Magyarország-IMF meccs: hosszabbítást kérünk (Privátbankár)
Magyarország nem tervezi, hogy új hitelcsomagot kérne jövőre a Nemzetközi Valutaalaptól, hanem a meglévő hitelszerződés meghosszabbítását támogatja
szept. 5
11:09
Már állnak a kordonok a melegfelvonulás útvonalán (hirado.hu)
Már kora reggel felállította a rendőrség a fővárosi Andrássy út mindkét oldalán és annak bekötőútjain a fémkordonokat, amellyel biztosítják a délutáni melegfelvonulást; a városban fokozott a rendőri jelenlét. A BRFK közölte: felkészültek a rendezvény biztosítására.
szept. 5
11:10
Törököt fogtak a zöldhatáron (Adó1százalék)
Öt törököt fogtak el a román határőrizeti szervek Gyula térségében, akik a zöldhatáron akartak Magyarország területére belépni - közölte a rendőrség szombaton az MTI-vel.
szept. 5
11:11
Szabadulnának a fekete doboztól (Privátbankár)
Az Airbus elnök-vezérigazgatója azzal a javaslattal állt elő, hogy a fekete dobozt a jövő repülőgépein hagyják el
szept. 5
11:11
Vizsgál a NATO - nem tudni, hány afgán civil halt meg a légicsapásban (hirado.hu)
Már vizsgálja egy NATO-bizottság, hogy az észak-afganisztáni Kunduz tartományban pénteken végrehajtott légicsapásnak vannak-e polgári áldozatai, de egyelőre nem tudták ezt megállapítani.
szept. 5
11:12
Liptai és Gesztesi: visszatér a szerelem (Blikk)
Ezek a fényképek mindent elárulnak a szakembernek a sztárpár szívében rejtőző érzelmekről.
szept. 5
11:15
Megöltek egy nőt Miskolcon (Infostart)
Megölték azt a 27 éves nőt, akinek holttestét péntek este találták meg Miskolc avasi lakótelepén egy személyautóban, az emberöléssel gyanúsított férfit elfogták - közölte a rendőrség.
szept. 5
11:15
A fekete doboz megszüntetését javasolja az Airbus (Infostart)
A vezető európai repülőgépgyártó cég, az Airbus elnök-vezérigazgatója azzal a javaslattal állt elő, hogy a repülési adatokat rögzítő berendezést, a fekete dobozt a jövő repülőgépein műholdas adattovábbító rendszerrel helyettesítsék.
szept. 5
11:15
A syringomyelia tünetei és kezelése (WebBeteg)
A syringomyelia kóros üregképződést jelent a gerincvelőben, esetleg a nyúltvelőben. Leggyakrabban a gerincvelő nyaki szakaszán jelentkezik. Előfordulása nem gyakori. A betegség tünetei általában lassan alakulnak ki, de ritkán hirtelen kezdet is előfordulhat.
szept. 5
11:18
MotoGP: Rossi az első, Talmácsi a 17. a második szabadedzésen (She)
A gyorsaságimotoros-világbajnokság San Marinó-i Nagydíjának második szabadedzésén a királykategóriában az olasz Valentino Rossi végzett az élen, őt a spanyol Jorge Lorenzo és a szintén spanyol Daniel Pedrosa követte, míg Talmácsi Gábor a 17. helyen zárt.
szept. 5
11:18
Rendőrök százai biztosítják a homoszexuálisok felvonulását (HírTV)
Több száz rendőr biztosítja a homoszexuálisok felvonulását ma a fővárosban. Már reggeltől fokozottan ellenőrzik a belvárosi területeket. A rendőrség igazoltathat, és átvizsgálhatja a ruházatot, a járműveket és lefoglalhatja a közbiztonságra veszélyes eszközöket.
szept. 5
11:24
Erre dobott ki 33 milliót a BKV (Blikk)
Gyermeteg információk szerepelnek a Blikk birtokába jutott dokumentumban
szept. 5
11:24
Elszállított autók, kordonok (Metropol)
A rendőrség az Andrássy út két oldalán, a szervizút melletti járdáknál állította fel a kordonokat. A bekötőutak kereszteződésénél szintén kordonok állnak. Szombat délig összesen 325 gépkocsit szállítottak el a rendőrök az Andrássy úti melegfelvonulás miatt lezárt területekről. Utolsó frissítés 12-32-kor.
szept. 5
11:24
"Szlovák oldalon nem látok akaratot a kapcsolatok javítására" (Kripto Akadémia)
Nem vár sokat a szlovák-magyar kormányfői találkozótól a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke, mert úgy látja, hogy a szlovák oldalon nincs meg az akarat a kapcsolatok javítására.
szept. 5
11:24
Visszakérnék a Hitler vásárolta festményt a régi tulajdonosok (Adó1százalék)
Vissza akarják kapni az osztrák államtól Jan Vermeer híres festményét, A művész műtermében című alkotást a régi tulajdonosok. A képet egykor Hitler vásárolta meg a családtól.
szept. 5
11:24
Az MSZP választmánya is jelölhet tagot az ovb-be (Alternatív Energia)
Az MSZP választmánya részt vállalhat a választási időszakban a párt ideiglenes politikai kormányaként működő országos választási bizottság (ovb) tagjainak kijelölésében.
szept. 5
11:27
Simon Gábor: "minél többen focizzanak a pályán" (hirado.hu)
Az MSZP választmánya részt vállalhat a választási időszakban a párt ideiglenes politikai kormányaként működő országos választási bizottság (ovb) tagjainak kijelölésében.
szept. 5
11:33
Csáky nem vár sokat a szlovák-magyar kormányfői találkozótól (Infostart)
Nem vár sokat a szlovák-magyar kormányfői találkozótól a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke, mert úgy látja, hogy a szlovák oldalon nincs meg az akarat a kapcsolatok javítására.
szept. 5
11:36
Meggyilkolták az autóban talált nőt (HírTV)
Gyilkosság áldozata lett az a fiatal nő, akinek holttestét pénteken találták meg egy autóban, a miskolci avasi lakótelepen. A nőt két napja eltűntként keresték. A gyilkosságnak már gyanúsítottja is van: az áldozat volt barátját őrizetbe vették.
szept. 5
11:38
Új helyszínt kaphat a kaszinóváros (HírTV)
Új helyszínt keres a közép-dunántúli kaszinóvárosnak a kormány – értesült az egyik kormányközeli lap. Kormányzati forrásból úgy tudják, hogy a pénzügyminiszter Joav Blumnak írt levelét nem úgy kell értelmezni, hogy a számvevőszék elmarasztaló jelentése után az állam letett a beruházásról.
szept. 5
11:42
Robbanásveszély miatt lezártak egy utcát Csepelen (Blikk)
szept. 5
11:42
Ausztrál-rali: Hirvonen vezet (Behaviour)
Ezúttal nem zavarták meg környezet- és állatvédők a száguldozást, így be tudta fejezni a mezőny a második versenynapot az Ausztrál-ralin, amelyen a világbajnoki pontversenyben élen álló finn Mikko Hirvonen átvette a vezetést.
szept. 5
11:42
Robbanásveszély miatt lezárták a csepeli Erdősor utcát! (Adó1százalék)
Robbanásveszély miatt lezárták a csepeli Erdősor utca egy szakaszát szombaton, mert egy garázstűzből nem tudtak időben kihozni egy gázpalackot - közölte a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője az MTI-vel.
szept. 5
11:45
Robbanásveszély miatt lezártak egy csepeli utcát (hirado.hu)
Robbanásveszély miatt lezárták a csepeli Erdősor utca egy szakaszát , mert egy garázstűzből nem tudtak időben kihozni egy gázpalackot - közölte a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője.

Keresés