Jövőre már nem alkalmazzák a bőr alá beültethető alkoholelvonót, mely eddig csúcsterápiának számított. A szolgáltatás azonban a magánklinikákon továbbra is elérhető lesz
A két hazai meghatározó klub idén is szerencsét próbál a legrangosabb női kosárlabda kupában, az Euroligában: a magyar bajnok Pécs mellett a Sopron gyürkőzik neki a feladatnak, váltakozó esélyekkel, de hasonló célokkal.
Nem kíméli egykori kollégáit Vágó István abban a könyvben, amelyet Bárdos András írt róla. A kvízprofesszor kitálalt pályafutásának tévés titkairól, és mindketten felkészültek a botrányra.
Az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának 20. játéknapján a Calgary Flames szétlövés, a Vancouver Canucks hosszabbítás után tudott nyerni pályaválasztóként az Edmonton Oilers, valamint a Colorado Avalanche ellen.
Nagyszabású Csontváry kiállítás látható decemberig Isztambul egyik múzeumában. A tárlat Pécs és Isztambul, Európa Kulturális Fővárosai együttműködésében jött létre. A helyszínen kiderült, a török főváros még a baranyai megyeszékhelynél is nagyvonalúbban kezeli a beígért beruházásokat.
A pervitin nevű ajzószerrel doppingolták az 1954-es svájci labdarúgó-világbajnokság alatt az aranyérmes német válogatott több tagját - többek között ez derül ki abból a tanulmányból, amelyet hétfőn hoztak nyilvánosságra a Lipcsei Egyetemen, és az osztrák Kronen Zeitung internetes oldala adta hírül.
A nemzeti ügyek kormányának kötelező megfelelni a választói akaratnak, ami pedig az, hogy véget kell vetni a közszférában a pofátlan végkielégítések rendszerének - érvelt a köztévében a miniszterelnök szóvivője
A Magyar Állami Operaház gazdálkodását átvilágító bizottságba egyetlen neves színházi szakember, Vidnyánszky Attila, korábbi főrendező, jelenleg a debreceni Csokonai Színház igazgatója kapott helyet. Vass Lajos a ház felmentett főigazgatója szerint csupán a mindennapi munka során felgyűlt felesleges dokumentumokat semmisítették meg múlt héten.
A gazdasági egyenlőtlenség növekedése az Egyesült Államokban nemcsak morálisan vitatható, hanem gazdasági-társadalmi szempontból is káros - hangsúlyozta a The New York Times hasábjain Robert H. Frank, a Cornell egyetem management-professzora, egy ezzel kapcsolatos tanulmány társszerzője.
A héten 80. születésnapját ünneplő Bernie Ecclestone zsenialitása kellett ahhoz, hogy a Forma–1 elnyerje az őt megillető helyet a sport világában. Sorozatunk a kalandos életű üzletembert mutatja be.
A Magyar Nemzet információi szerint mintegy 24 millió forintnyi támogatást osztott szét balliberális szervezetek között a Gyurcsány Ferenc vezette Táncsics Mihály alapítvány a legutóbbi kuratóriumi ülésén.
Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának első játéknapján a szezonnak merész tervekkel és bombaerős kerettel nekivágó Miami Heat kezdésnek nyolcpontos vereséget szenvedett Bostonban a Celticstől.
Mintegy 24 millió forintnyi támogatást osztott szét balliberális szervezetek között a Gyurcsány Ferenc vezette Táncsics Mihály Alapítvány a legutóbbi kuratóriumi ülésén. Az MSZP pártalapítványának honlapjáról kiderül, hogy például a Mozgó Világ Alapítvány 4,3 millió forintot kapott. A szocialistákhoz közel álló folyóirat az utóbbi nyolc esztendőben több tíz millió forintnyi állami „infúzióho...
Elkészült a vörösiszap-katasztrófa okait kutató első ideiglenes szakvélemény. A Mal Zrt. által felkért szakértő szerint talajtörés történhetett, a környezetvédelmi államtitkár szerint mindez nem változtatna azon, hogy ipari katasztrófa történt.
Elkészült a vörösiszap-katasztrófa okait kutató első ideiglenes szakvélemény; a Mal Zrt. által felkért szakértő szerint talajtörés történhetett, a környezetvédelmi államtitkár szerint mindez nem változtatna azon, hogy ipari katasztrófa történt - írta szerdai számában a Népszabadság.
Géppisztolyropogásra ébredtek a lakók egy rákosmentei panelházban október 23-ára virradó éjszaka, az Újlak utcában. A rendőrség napok óta nem ad tájékoztatást az ügyről.
Kaliforniában november 2-án, a félidős szövetségi kongresszusi választásokkal és a kormányzóválasztással egy időben népszavazást tartanak a kannabisz élvezeti cikként történő legalizálásáról
Október végével egyesül tulajdonosával, és nevet vált a bőcsi székhelyű Borsodi Sörgyár (BS) Zrt. - írta szerdai számában a Világgazdaság. A tranzakció során a BS a StarBev Hungary (SH) Kft.-be olv...
A nyugati országok hírszerző szolgálatai szítják a feszültséget az Észak-Kaukázusban - állítja Alekszandr Hloponyin miniszterelnök-helyettes, az Észak-Kaukázusi Szövetségi Körzet elnöki megbízottja
Jövőre a munkáltatók 45 százaléka tervez átlagosan 4,9 százalékos béremelést, míg tavaly csak 37 százalék tervezett átlagosan valamivel nagyobb, 5,2 százalékos emelést - derül ki a DGS Global Research Bértervezés 2011 című felméréséből. A béren kívüli juttatások emelésére nem érdemes számítani
Megnövekedtek a jogellenes szerződésmódosítások, felmondások, de probléma a járandóságok kifizetése is - állapították meg a Jogpontok munkajogászai a hozzájuk fordulók tapasztalatai alapján.
A Magyar Ápolási Igazgatók Egyesületének elnöke szerint "az ápolás helyzete gyalázatos, katasztrofális", az ápolók bére pedig különösen megalázó szinten van.
A kubai külügyminiszter arra figyelmeztette az Európai Uniót, hogy álomba ringatja magát, ha azt hiszi, hogy normalizálhatja kapcsolatait Kubával az 1996-os közös álláspont eltörlése nélkül.
Mára megszűnt Magyarország alárendelt szerepe a Nemzetközi Valutaalappal szemben – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Kármán András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. A külföldi pénzintézet tanácsait meghallgatja, de a döntés jogát megtartja a kormány.
Mintegy 1500 katonával, 27.500 főre növelné a honvédség létszámát a Honvédelmi Minisztérium, illetve a parlamenti ciklus végére 6-8000 kiképzett, önkéntes tartalékos lehet a rendszerben - mondta Simicskó István honvédelmi államtitkár a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen tartott előadásában.
Az egy helyben toporgást lassú előremozdulás válthatja fel – feltéve, ha szerdán szóhoz jutnak Bochumban az újkori bundabotrány vádlottjai. A vesztegetési ügyben eljáró tartományi bíróság korábban csupán a vádirat felolvasásáig jutott, mert a gyanúsítottak felkészült védőügyvédei még a kákán is csomót kerestek.
A Trenkwalder Kft. árbevétele 2010-ben eléri a 20 milliárd forintot, kölcsönzötti létszáma pedig átlépte a 10 500 főt, amellyel az ország 10. legnagyobb munkáltatója, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
Az egy hete kirobbant járvány egyelőre az ország középső részére korlátozódik, de már megjelentek az első betegek az 1,3 milliós fővárosban, Port-Au-Prince-ben is. Szakértők azonban attól tartanak, hogy a fertőző kór a maláriához és a tuberkulózishoz hasonlóan az egész országban elterjed.
Egymillió dolláros adománnyal támogatta Soros György magyar származású amerikai befektető a marihuána kaliforniai legalizálásáért folytatott kampányt - adta hírül kedden a The Sacramento Bee.
A válság előtti időkre emlékeztetett az őszi HVG Állásbörze, hiszen közel 130 vállalat csaknem kétezer betöltendő állással, valamint számos gyakornoki lehetőséggel várta az érdeklődőket október 7-én és 8-án a SYMA Rendezvényközpontban. Főként a mérnökök, a műszaki, az informatikai és a gazdasági/pénzügyi végzettségűek voltak keresettek, derül ki a lapunknak eljuttatott sajtóanyagból.
Egy, a Mal Zrt. felkérte szakértő szerint talajtörés okozta az iszapkatasztrófát. Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár szerint egy ipari létesítmény esetében ez sem számíthatna elháríthatatlan természeti katasztrófának
Kedden késő délelőtt befejezték figyelmeztető sztrájksorozatukat a német vasúti dolgozók, akik keddre virradóra kezdték akcióikat, hogy nyomatékot adjanak bérköveteléseiknek: az éjjel 2 órakor kezdődött munkabeszüntetések nemcsak a belföldi utasoknak okoztak kényelmetlenséget, a nemzetközi forgalmat is érintették.
Aki a jövőben a magyar államhoz támogatásért folyamodik bármilyen jogcímen, az legyen tisztában vele, hogy cserébe az államnak elvárásai lesznek - mondta Czomba Sándor, foglalkoztatáspolitikai államtitkár a 2011-től induló Nemzeti Közfoglalkoztatási Program főbb elemeit ismertető előadásában, kedden Szolnokon.
Elmaradt juttatásaik és a jövő évi bértábla módosítása miatt tartott fáklyás tiltakozást a Vám- és Pénzügyőrség Független Szakszervezete (VPFSZ) a Nemzetgazdasági Minisztérium előtt. A szervezők becslése szerint mintegy 250-en vettek részt a demonstráción.
Jövőre a munkáltatók 45 százaléka tervez átlagosan 4,9 százalékos béremelést, míg tavaly csak 37 százalék tervezett átlagosan valamivel nagyobb, 5,2 százalékos emelést - derül ki a DGS Global Research Bértervezés 2011 című felméréséből, amelynek eredményeit kedden juttatta el az MTI-nek.