Egyetlen egyszer, november 24-én vetítik az ország több mint két tucat városában, azonos időpontban a Kispál és a Borz búcsúkoncertjéről készített, Napozz Holddal című dokumentumfilmet.
Igencsak tetőfokára csap az izgalom a hétvégi Brazil Nagydíjon, ahol akár a világbajnoki cím is eldőlhet. A Forma-1 történetének legizgalmasabb világbajnoki versenyfutásában még öt pilótának van esélye a végső győzelemre, és ennek megfelelően pattanásig feszültek az idegek az érintetteknél.
A 10. forduló óta a Monicomp Zrt. a labdarúgó NB I névadó szponzora. A Csányi Sándor MLSZ-elnök által vezetett OTP Bank érdekeltségébe tartozó kisebb cégek egyesüléséből alakult zrt. vezérigazgatója, Pónus Ferenc lapunknak mutatta be a bajnokság új támogatóját, és nyilatkozott a jövőbeli tervekről.
Csak akkor lett rosszul a vétlen BMW-t vezető fiatal lány, miután a hátulról beleütköző tarjáni celeb távozott a helyszínről – állítja egybehangzóan a minapi karambol mindkét résztvevője.
Aláírt szerződése birtokában már biztos résztvevőnek tekinthette magát a szőke modell, de a műsor készítői végül máshogy döntöttek. Dubay Adrienn már örül, hogy nem fért be, így nem kell akárkivel összeköltöznie.
Három együttes a 4. forduló után is 100 százalékos a labdarúgó Európa Ligában: a moszkvai CSZKA, a szentpétervári Zenit, valamint a VfB Stuttgart 12 pontjával máris továbbjutott a csoportkörből, akárcsak egy másik keleti alakulat, a fehérorosz BATE Boriszov.
A tavalyi év első félévéhez képest egy év alatt jelentősen, 3 százalékponttal nőtt a banki szolgáltatásokat interneten keresztül igénybe vevők száma a banki ügyfelek körében. Ez bő egy év alatt 200 000 új online bankhasználót jelent....
Barátnője nincs, de egy idősebb hölggyel mulatott egyik este a Megasztár 5 mackós tehetsége, Giorgio. A Bors megtudta, ki az, aki minden bulira elkíséri a zengő hangú énekest.
A Sampdoria hivatalos honlapjának beszámolója szerint a csapat csütörtöki Európa-liga mérkőzésén kisebb sérülést szenvedett Koman Vladimir, aki emiatt pénteken társaitól külön gyakorolt.
Csak akkor lett rosszul a vétlen BMW-t vezető fiatal lány... ...miután a hátulról beleütköző tarjáni celeb távozott a helyszínről - állítja egybehangzóan a minapi karambol mindkét résztvevője. Egyre több részlet lát napvilágot arról a balesetről, amelyet Gáspár Győző okozott szerdán Budapesten, az Andrássy úton. A showman szerdán a déli órákban az Oktogon és az Opera közötti szakaszon okozott…
Érdemes óvatosan bánni az E-vitamin kiegészítők rendszeres szedésével, mert az növelheti bizonyos típusú szélütések kockázatát - közölte pénteken egy nemzetközi kutatócsoport.
A Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) közleményben válaszolt a férfiválogatott tagjainak csütörtöki nyílt levelére, amelyben a játékosok kiálltak a hét elején kritikákat megfogalmazó Nagy László mellett. Az alábbiakban a szövetség közleményét olvashatják.
Szombaton fény derült a jövő évi költségvetésre, a kormány által letett javaslat szerint a nyugdíjváltoztatásokkal (járulékeltérítés, visszalépések megnyitása) a Nyugdíjbiztosítási Alap 900 milliárd...
Ha az Országgyűlés elfogadná a törvényjavaslatot, akkor az elsőfokú bíróságoknak hivatalból vagy kérelemre, peren kívüli eljárásban kellene vizsgálniuk a lezárt és a még függőben lévő 2006-os büntetőügyeket
Aláírt szerződése ellenére sem szerepelhet a valóságshow-ban, más karakterekre esett a választás Aláírt szerződése birtokában már biztos résztvevőnek tekinthette magát a szőke modell, de a műsor készítői végül máshogy döntöttek. Dubay Adrienn már örül annak, hogy nem fért a villába, így nem kell akárkivel összeköltöznie. Rosszfiúk és bomba nők is harcolnak a nézők kegyeiért a Való Világ…
A Magyar Nemzetben az olvasható, hogy a rendelkezésre álló 42,5 milliárd forintból a jövedelemstatisztikai adatok alapján 906 ezer háztartás lehet támogatni
Orbán Viktor Magyarország legbefolyásosabb embere: 2,5 millió választó hallgat rá, de akár 4-5 millió embert is meg tud szólítani – derül ki a szakértői elemzésből. A világ legerősebb döntéshozója a kínai elnök.
Rudolf Gergelynek, a Genoa magyar légiósának felépülése jól halad, de még mindig külön edz társaitól. A vasárnapi, Palermo elleni játéka egyelőre kérdéses.
Budapest — Elszánt asszony! Ő az aki, kirobbantotta Magyarország legnagyobb kartellbotrányát, amikor két évvel ezelőtt felhívta a Gazdasági Versenyhivatalt, és közölte: malomipari cégek titkos szövetséget alkotva a beszerzési és az eladási áraikat is összehangolták.
Meghalt Jill Clayburgh amerikai színésznő, akit kétszer is jelöltek Oscar-díjra korábban. A színésznő leukémiában szenvedett, és Lakeville-i otthonában hunyt el 66 évesen - tájékoztatta pénteken az amerikai sajtót férje, David Rabe drámaíró.
Az egészségügy átalakításáról szóló vitairat szerint, ha valaki ragaszkodik a szabad orvos- vagy intézményválasztáshoz, akkor ezt csak külön pénzért teheti meg - tudósít az MR1 Kossuth Rádió....
Budapest — Boldog vagyok, hogy a fiamnak nem kellett megtudnia, mi az a nélkülözés – árulta el Tabáni István édesapja, aki gazdag családból származott, ám elvesztették vagyonukat.
Csaba László szerint a benyújtott költségvetési törvény alapján egyelőre nem látszik a kormány középtávú üzleti terve, eddig a gazdaságpolitika a részletek kidolgozásával foglalkozott, így az összkép...
Budapest — Igazi „harcosok klubja" kezd kibontakozni Brad Pitték máriaremetei rezidenciáján, ahova tegnap látogatóba megérkezett a legendás film másik sztárja, a kétszeres Oscar-jelölt Edward Norton is.
A Magyar Közlönyben pénteken megjelent kormányhatározat szól az állam nevében a céggel, mint károkozóval szemben történő kártérítési eljárás megindításáról is
Budapest — Ma útra kel Erdei Zsolt (36), elindul, hogy megvalósítsa álmait. A Bokszvilágszervezet (WBO) egykori félnehézsúlyú, valamint a Bokszvilágtanács (WBC) korábbi cirkálósúlyú világbajnoka repülőre ül, hogy bemutatkozhasson az Egyesült Államokban.
Budapest — Egy különleges világot mutat be a nagyközönségnek Hullan Zsuzsa, aki a színházi világról, a kollégákkal készült beszélgetésekből ír könyvet.
Nagyszabású divatbemutatóval tértek vissza a színpadra az idei Playmate-választás döntős lányai. Egészen fontosan a tízfős elitalakulat hét jeles képviselője.
Január elsejétől a Világbank égisze alatt működő döntőbíróságon perelhetik Magyarországot a Sláger, illetve a Danubius Rádió részvényesei - erősítette meg a Népszabadság értesülését Paul Fiddick a Sláger Rádió fő részvényese, az amerikai Emmis Communications nemzetközi igazgatója.
A világhírű énekesnőt és férjét egy halom kék babaholmival árasztották el a barátok Kisfiút hord a szíve alatt Alanis Morissette - tudta meg a brit Daily Mail. A kanadai énekesnő karácsony környékére várja első gyermekét férjével, Mario Treadway "Souleye" rapperrel, és a pár babakelengye partijáról már azt is tudni lehet, hogy a születendő utód fiú lesz. A múlt hétvégi babaváró ünnepségre…
Az október negyedikén bekövetkezett katasztrófa során 10 ember vesztette életét, a legutóbbi áldozat péntek délelőtt halt bele súlyos égési sérüléseibe