Pozitívumok és felemás intézkedések is vannak a kormány tervezett adócsomagjában, amely némileg eltér Orbán Viktor bejelentett 29 pontjától. Az index.hu által megszellőztetett adócsomag pontjait Zara László adószakértővel néztük át.
Ha valaki sokat szed a szinte mindenki által használt fájdalomcsillapító gyógyszerekből, jelentősen növekszik annak kockázata, hogy szívroham következtében fejezi be az életét. Dán kutatók vizsgálatának, egészséges emberek számára is figyelmeztető eredményeit a Circulation: Cardiovascular Quality and Outcomes szakfolyóirat közölte.
A Népszabadság értesülése szerint nemcsak az országos rendőrfőkapitány, hanem két helyettese és több megyei főkapitány, valamint a budapesti rendőrfőkapitány is távozik posztjáról
A kis falusi iskolákkal kapcsolatban elmondta, hogy elképzeléseikben szerepelnek az összevont osztályok is, hiszen sok szülőnek az a fő szempont, hogy ne utazzon sokat a gyereke
A listán szerepelnek az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) főigazgatói szobájából származó barokk bútorok - amelyeket körülbelül egymillió forintra értékeltek -, egy XVIII. századi, 24 karátos aranylemezekkel díszített, kézi faragású óra és egy Bösendorfer
A várakozásoknak megfelelően a kanadai Taylor Hall lett az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) 2010-es draftjának első választottja. A 18 éves játékos 2008-ban U18-as világbajnok volt a kanadai válogatottal, míg az idén ezüstöt nyert az U20-asokkal.
Kilenc kamion szállította Rod Stewart és zenekara több mint kilenc tonna súlyú koncertfelszerelését. A színpad mögötti backstage-ben egy valóságos várost (öltözőket, éttermeket és egyéb helyiségeket) építettek fel
Hozzávalók: 80 dkg tonhalfilé 1 db piros húsú kaliforniai paprika 1 db sárga húsú kaliforniai paprika 1 db zöld húsú kaliforniai paprika 2 szál újhagyma halfűszer bors só 15 dkg rizs
A hadtörténelemben példátlan módon a honvédség sem személyi, sem anyagi tartalékokkal nem rendelkezik - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a Magyar Hírlapnak adott interjúban, hozzátéve: az önkéntes tartalékos haderő tagjainak rendelkezési állási juttatást kell kapniuk
Nyílt levélben fordult a Magyar Szélenergia Társaság Fellegi Tamáshoz, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vezetőjéhez annak érdekében, hogy a miniszter vonja vissza a jelenleg elbírálási szakaszban...
Egyszerűsített foglalkoztatásnak minősül a háztartási munka, a mezőgazdasági és idegenforgalmi idénymunka, valamint a kiemelten közhasznú szervezetnél végzett munka és az alkalmi munka
Nagyobb arányú a szexuális úton terjedő fertőző betegségek aránya a swingerek körében, mint a prostituáltak esetében. A swingerek - a heteroszexuális, rendszeresen szervezett csoportszexpartikon részt vevő, egymás közt partnert cserélő párok - esetében különösen a nők a veszélyeztetettek.
Gázszivárgás ürügyén keresett fel otthonában két tolvaj egy pécsi nyugdíjast. Az asszony be is engedte őket, plusz szolgáltatásként megmaszírozták és megtanították meditálni. Mialatt a nő lazított, kiforgatták minenéből.
Hozzávalók: 80 dkg tonhalfilé 1 db piros húsú kaliforniai paprika 1 db sárga húsú kaliforniai paprika 1 db zöld húsú kaliforniai paprika 2 szál újhagyma halfűszer bors só 15 dkg rizs
A tizenévesek többségének kezében még nem volt vasaló, de a mosógépet is csak kevés fiatal indította már be legalább egyszer - derült ki egy brit szervezet felméréséből.
A tragédia Indonézia második legnagyobb városában, Surabayában történt egy zsúfolásig megtelt éjszakai szórakozóhelyén. Az éjszakai klubban több százan tartózkodtak
Színházak, cirkuszok, vásári komédiások, bábos kompániák lepik el Pécs utcáit és tereit július 9. és 25. között a Cirkusz- és Utcaszínház Fesztiválnak köszönhetően.
A mimikai ráncok ideiglenes eltüntetésére használt Botox-injekció nem csupán az arcizmokat képes megbénítani, hanem a boldogságérzetet is jelentősen csökkenti - állapították meg a népszerű szépészeti-beavatkozás hatásait vizsgáló szakemberek.
A fák koronáján él, és vadászó-gyűjtögető életmódot folytat Pápua-Új Guinea Indonéziához tartozó részén egy törzs, amely a jelenleg is zajló népszámlálás szerint immár hivatalosan is létezik.
Nem jutnak egyetértésre a pénzügyi tranzakciókra kivetendő globális adó ügyében, amelyet Németország egyelőre még az Európai Unióban sem tudott keresztülvinni
Csaknem két évvel azután, hogy az amerikai pénzügyi rendszer az összeomlás küszöbére jutott, a washingtoni kongresszusban pénteken egyetértés jött létre a mérföldkő jelentőségű pénzügyi reformtörvényről.
Szomorú hét áll a frankhitelesek mögött, a forinttal szemben éves csúcsra emelkedett a svájci frank árfolyama, pénteken megközelítve a 212 forintot, az euróval szemben pedig történelmi rekordot döntött azzal, hogy már 1,35 franknál olcsóbban is lehetett eurót kapni. A piacon csak találgatnak, hogy meddig folytatódhat ez a folyamat, abban viszont egyetértenek, hogy a fő oka az EU országok…
Fegyveres támadók tüzet nyitottak egy lakodalmon a násznépre egy kelet-algériai településen, s megöltek öt embert, illetve egyet megsebesítettek - jelentette pénteken az APS algériai hivatalos hírügynökség.
Kihívó nélkül marad Mesterházy; a nagybankok viselhetik a különadó jelentős részét; az elmúlt fél évben egyetlen szálloda sem talált gazdára. Lap,szem,le
Szomorú hét áll a frankhitelesek mögött, a forinttal szemben éves csúcsra emelkedett a svájci frank árfolyama, pénteken megközelítve a 212 forintot. A piacon csak találgatnak, hogy meddig folytatódhat ez a folyamat, abban viszont egyetértenek, hogy a fő oka az EU országok eladósodottságával kapcsolatos aggodalom - az is kérdés meddig bírja a megváltozott felfogású svájci jegybank, hogy ne…
Nem tudnak a magyar állam által a felvidéki árvízkárosultaknak ígért 50 millió forint sorsáról a pozsonyi magyar nagykövetségen és a budapesti kormányhivatalban - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap szombaton.
Szomorú hét áll a frankhitelesek mögött, a forinttal szemben éves csúcsra emelkedett a svájci frank árfolyama, pénteken megközelítve a 212 forintot, az euróval szemben pedig történelmi rekordot döntött azzal, hogy már 1,35 franknál olcsóbban is lehetett eurót kapni
A héten ismét gyengülni kezdett a forint árfolyama, így a hazai fizetőeszközben mért üzemanyagárak mérsékeltebb emelkedéseket mutatnak. A dízelesek ismét szembesülhetnek kisebb áremeléssel, melynek...
A torontói G20 előtti napokban Paul Krugman Nobel-díjas amerikai közgazdász a The New York Times hasábjain megjelenő írásaiban bírálta a gazdasági megszorítások németországi, illetve amerikai híveit. Az utóbbiak az Egyesült Államokban korlátozni próbálják a kiadásokat, amelyekkel az Obama-kormányzat gazdaságélénkítő csomagja jár.
Kármán András, a Nemzetgazdasági Minisztérium adózásért felelős államtitkára pénteken az MTI-nek megerősítette, hogy a bankszektor vonatkozásában egyelőre még vitatkoznak azon, mi legyen a banki adó vetítési alapja, az egyik opció szerint ez a hitelintézetek mérlegfőösszege lehetne.
A gyermeklétszám, a csoportlétszám és a feladat alapján kell meghatározni, hogy egy iskolában hány pedagógusra van szükség - mondta az oktatási államtitkár
Áprilisban és májusban összesen 505.621 egyszerűsített foglalkoztatási jogviszonyt jelentettek be a munkáltatók az adóhatóságnál - a törvényt azonban megváltoztatják
A Népszabadság értesülése szerint nemcsak az országos rendőrfőkapitány, hanem két helyettese és több megyei főkapitány, valamint a budapesti rendőrfőkapitány is távozik posztjáról. A lap úgy tudja,...