A G20 nem hagyhatta figyelmen kívül a növekedés fenyegető egyik legnagyobb veszélyt, az államháztartási hiány könyörtelen növekedését a világ legnagyobb gazdaságaiban
Antonio Cassano, a Sampdoria támadója bízik benne, hogy Cesare Prandelli, az olasz válogatott új szövetségi kapitánya számít majd rá, annak ellenére, hogy nem a legszebb módon búcsúztak el egymástól az AS Románál.
A G20 tavaly októberi pittsburghi csúcstalálkozóján javaslatokat kért a Nemzetközi Valutaalaptól, de abban megosztott, hogy hasznos-e egy ilyen adó, és hogyan vegyen részt a pénzügyi szektor az állam bankmentő intézkedéseiben, ami az eredeti cél volt
A CNN hírtelevízió egy új műsorának társvezetője lesz Eliot Spitzer New York állam 2006-ban megválasztott nagyreményű kormányzója, aki két évvel ezelőtt prostituáltak szolgáltatásainak igénybevétele miatt volt kénytelen megválni tisztségétől.
Újabb különleges női képesség létezését bizonyították be amerikai kutatók: kimutatták, hogy a nők a férfiak hangjából képesek következtetni azok erejére, állóképességére és agressziójára.
Ötszáz forint pótdíjat kötelesek fizetni július elsejétől a díjmentes utazáshoz szükséges regisztrációs jeggyel nem rendelkezők a vasúton és a Volán-járatokon
Alaposan rápihent budapesti koncertjére Rod Stewart. Az érdes hangú rockikon a múlt héten kedvesével, Penny Lancasterrel Olaszországban, megismételt nászúton turbékolt.
A kormány hamarosan dönt a tűzijátékkal kapcsolatos felvetésről - tudta meg az InfoRádió Navracsics Tibortól. Mint a közigazgatási és igazságügyi miniszter elmondta: az egyik lehetőség az, hogy lesz egy takarékos tűzijáték, és az egyéb augusztus 20-i rendezvények költségvetéséből is átcsoportosítanak bizonyos összegeket árvízi helyreállítására.
Harminckilenc utas megsérült, két ember eltűnt, amikor összeütközött két, thaiföldi és külföldi turistákat szállító hajó a Thai(Sziámi)-Öbölben - írta egy helyi lap vasárnap.
Belize partjainál csapott le szombat este az amerikai földrészre az Alex trópusi vihar - jelentett a miami székhelyű amerikai hurrikánfigyelő központ (NHC).
Negyvenkét utas megsérült, két ember eltűnt, amikor összeütközött két, thaiföldi és külföldi turistákat szállító hajó a Thai(Sziámi)-Öbölben - közölte a rendőrség
Megkezdődött az új alkotmányról tartott népszavazás vasárnap Kirgizisztánban, amelyet az ideiglenes vezetés kulcsfontosságúnak tart a közép-ázsiai köztársaság déli részében a kirgizek és az üzbég kisebbség között nemrégiben kitört véres összetűzések után.
Megkezdődött az új alkotmányról tartott népszavazás vasárnap Kirgizisztánban, amelyet az ideiglenes vezetés kulcsfontosságúnak tart a közép-ázsiai köztársaság déli részében a kirgizek és az üzbég kisebbség között nemrégiben kitört véres összetűzések után
Amennyiben a kormány végrehajtja a bejelentett intézkedéseket, az ügyetlen kommunikáció miatt rövid távon megrendült befektetői bizalom újra helyreáll, és a magas kockázati prémiumok újra alacsonyabb szinten konszolidálódnak
Több mint tízmillió dollármilliomos él a Földön. Bár a legtöbb vagyonos ember még mindig az Egyesült Államokban, Japánban és Németországban él, gyorsan nő a kínai és az indiai milliomosok száma is, akiket a gazdasági világválság - úgy tűnik - egyáltalán nem viselt meg.
Az Abby herceg névre hallgató csivava-kínai kopasz keverékkutyája nyerte el a világ legrondább kutyájának járó első díjat és az ezerdolláros pénzjutalmat a kaliforniai Petalumában megrendezett kutyarútsági bajnokságon.
A román kormány 24 százalékra emelte az áfát szombati rendkívüli ülésén, amelyen azt is eldöntötték, hogy a személyi jövedelemadó és a társasági adó nem változik.
A fejlett és fejlődő országok (G20) vezetői, akik szombaton kezdték meg csúcstalálkozójukat Torontóban, a világgazdaság növekedésének fellendítése iránti elkötelezettségüket hangoztatták ugyan, de nem rejtették véka alá az államháztartási hiány csökkentésével kapcsolatos nézetkülönbségeiket.
Clinton az elnöksége után lett milliomos, Kennedy milliárdos vagyonba született, Gorbacsov pedig nemcsak a Peresztrojka atyja, de a legjobban fizetett exkormányfő a világ keleti feléről. A magyar miniszterelnökök elsősorban könyveik honoráriumában bízhatnak.
Befejeződött az új alkotmányról tartott népszavazás vasárnap Kirgizisztánban, amelyet az ideiglenes vezetés kulcsfontosságúnak tart a közép-ázsiai köztársaság déli részében a kirgizek és az üzbég kisebbség között nemrégiben kitört véres összetűzések után.
A hírtelevízió egy új műsorának társvezetője lesz Eliot Spitzer New York állam 2006-ban megválasztott nagyreményű kormányzója, aki két évvel ezelőtt prostituáltak szolgáltatásainak igénybevétele miatt volt kénytelen megválni tisztségétől
Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az olyan alapok, amelyek társadalmilag felelős befektetési politikát valósítanak meg. Ezek között találhatunk olyan befektetési alapokat, amelyek kifejezetten...
A törvényes rend védelme egyedül és kizárólag az állami rendvédelmi szervek feladata és kötelessége – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a Rendőrtiszti Főiskola tisztavató ünnepségén vasárnap.
Koleszterinből azonban kétféle létezik. Az egyik az általánosan emlegetett "rossz" LDL-koleszterin, amely lerakódik a verőerek belső felszínén, és zsírszerű párnákat képezve beszűkíti az ereket, nehezíti a véráramlást. A másik koleszterinváltozat a "jó" HDL-koleszterin. Ez kifejezetten védi az érrendszert a kedvezőtlen elváltozások ellen.
Még a korábbinál is rosszabb menetrenddel indítaná újra a személyszállítást a MÁV az újranyíló mellékvonalakon - tudta meg a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület. Értesülésük szerint a vasúttársaság mindössze napi 4 vonatpárt közlekedtetne a jövő héttől a Székesfehérvár-Komárom, Zirc-Veszprém, Pápa-Csorna, Karcag-Tiszafüred és Lajosmizse-Kecskemét szakaszokon.
A rendvédelemben dolgozók feddhetetlenségét, a rend és a közbiztonság megteremtésének fontosságát, valamint az állami rendvédelem kizárólagosságát hangsúlyozta Orbán Viktor Budapesten vasárnap.
Nyolc afgán lázadó, köztük egy helyi tálib parancsnok meghalt egy amerikai légicsapásban az ország északi részén - közölték NATO- és afgán tisztségviselők vasárnap.
Vasárnap is hosszabb-rövidebb várakozási idővel kell számolniuk azoknak, akik Röszkénél hagynák el az országot, a Nyugat-Európából hazatérő vendégmunkások nagy száma miatt.
A miniszterelnök a Rendőrtiszti Főiskola tisztavatási ünnepségén, a budai Várban - hasonlóan a néhány héttel ezelőtt katonák előtt elmondott beszédéhez - kijelentette: a rend és biztonság garantálását semmilyen félkatonai, félrendőri szervezet nem vállalhatja át az állami rendvédelmi szervektől
Talán nincs is elszomorítóbb látvány egy viharoktól megtépázott templomtoronynál, ahol a lemezborítás nagy részét már elhordta a szél. A tető is foghíjas már, az eső a födémet áztatja, ami idővel beszakad, az oldalfalakon a szél sodorta magokból fák nőnek, és lassan minden az enyészeté lesz. A pécsi egyházmegyében is láthat ilyet az utazó, bár itt is tőlük telhetően mindent megtesznek az őseink…
Az elmúlt hét emelkedése után ismét csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe: a BUX 527,21 pontot, 2,47 százalékot csökkent a héten, pénteken 20.843,79 ponton zárt.
Vasárnap is hosszabb-rövidebb várakozási idővel kell számolniuk azoknak, akik Röszkénél hagynák el az országot, a Nyugat-Európából hazatérő vendégmunkások nagy száma miatt - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője a rendőrség honlapján.
A rendvédelemben dolgozók feddhetetlenségét, a rend és a közbiztonság megteremtésének fontosságát, valamint az állami rendvédelem kizárólagosságát hangsúlyozta Orbán Viktor Budapesten vasárnap.
A Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház kapta a határon túli Magyar Színházak XXII. Kisvárdai Fesztiváljának fődíját - közölte Nyakó Béla, a rendező kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza igazgatója